Drumont Ede azt írta Páris városából,
Hogy zsidóhon lett immár szép Magyarországból.
Munkács felől jöttek be őseink e honba,
Munkács felől sarjad szét a zsidó, mint gomba.
Honfoglaló Árpádunk hazát vérrel szerzett,
De csalással foglal hont most a kazár szerzet.
S bár a honért eleink vért s éltet áldoztak,
Föld nélkül kell élniök itt a magyaroknak.
Nyolcszázezer kazár él szerte e hazában,
A tizenhét millió keresztény honában
S harmadrészben e haza a zsidók sajátja -
Vész a magyar, egyre vész... csak a vak nem látja.
A nemesek, kik a hont fenntarták a vészben,
Adósságban, föld nélkül elpusztultak részben:
Grófok, bárók földjein héberek tanyáznak -
Vérrel szerzett földjein a magyar hazának!
Hát a szegény földmíves? Csak az Isten látja!
Nincs is neki kívüle igazabb barátja -
Keserű az élete, fáradt, küzd a létben,
De munkája gyümölcsét más szedi el szépen.
Nem bántom a zsidókat, akik itt születtek,
Kik már élő tagjai a magyar nemzetnek.
Hisz ezek már jóllaktak, ezekkel megférünk
De akik most törnek be, ezekből nem kérünk!
Most már minden vállalat kazárok kezében,
Szegény ember pénz nélkül küzd kemény szükségben.
Kereskedés, nagyipar, korcsma, sajtó ... minden
A zsidókat uralja dicső téreinken.
Én Uram, én Istenem és te Boldogasszony!
Zászlód alatt küzdöttünk annyi szörnyű harcon...
Titeket kér a magyar sírva, keseregve,
Hogy a zsidó betörés szűnjék meg egyszerre:
A magyar faj legnagyobb átka, veszedelme!
Hogy zsidóhon lett immár szép Magyarországból.
Munkács felől jöttek be őseink e honba,
Munkács felől sarjad szét a zsidó, mint gomba.
Honfoglaló Árpádunk hazát vérrel szerzett,
De csalással foglal hont most a kazár szerzet.
S bár a honért eleink vért s éltet áldoztak,
Föld nélkül kell élniök itt a magyaroknak.
Nyolcszázezer kazár él szerte e hazában,
A tizenhét millió keresztény honában
S harmadrészben e haza a zsidók sajátja -
Vész a magyar, egyre vész... csak a vak nem látja.
A nemesek, kik a hont fenntarták a vészben,
Adósságban, föld nélkül elpusztultak részben:
Grófok, bárók földjein héberek tanyáznak -
Vérrel szerzett földjein a magyar hazának!
Hát a szegény földmíves? Csak az Isten látja!
Nincs is neki kívüle igazabb barátja -
Keserű az élete, fáradt, küzd a létben,
De munkája gyümölcsét más szedi el szépen.
Nem bántom a zsidókat, akik itt születtek,
Kik már élő tagjai a magyar nemzetnek.
Hisz ezek már jóllaktak, ezekkel megférünk
De akik most törnek be, ezekből nem kérünk!
Most már minden vállalat kazárok kezében,
Szegény ember pénz nélkül küzd kemény szükségben.
Kereskedés, nagyipar, korcsma, sajtó ... minden
A zsidókat uralja dicső téreinken.
Én Uram, én Istenem és te Boldogasszony!
Zászlód alatt küzdöttünk annyi szörnyű harcon...
Titeket kér a magyar sírva, keseregve,
Hogy a zsidó betörés szűnjék meg egyszerre:
A magyar faj legnagyobb átka, veszedelme!
Kolmár József katolikus tanár (Világnézlet szatirák- és epigrammákban. Bp. 1895. „Hunyadi Mátyás” Intézet, 152. old.)
