Nicolas Maduro megnyerte a venezuelai elnökválasztást. Természetesen a sakálok nyüszítenek. De a sakál már csak ilyen. Ha jóllakott, ha éhes, ha ütik, ha simogatják, mindig csak nyüszít. Maduroval Venezuela folytatja az utat, amit Hugo Chavezzel elkezdett. Chavez Venezuela olajvagyonát, mint elidegeníthetetlen nemzeti kincset, újra állami kézbe vette vissza. Az olaj nemcsak a belföldi fejlesztések megindítását tette lehetővé, de életben tartotta a térség egyetlen szociális államtípusának, a szövetséges Kubának gazdaságát is, melyet a vele szomszédos Egyesült Államok megpróbált elzárni a világ többi részétől.

A kubaiak cserébe szakembereket küldtek Venezuelába, akik segítettek kiépíteni az ország egészségügyi-szociális rendszerét. Chavez Venezuelát szociális állammá tette. Példáját egyre több állam próbálta meg valamilyen formában követni a kontinensen. Chavez vetette el a magját több olyan nemzetközi szervezetnek, melyek megerősödésével a cionista befolyás elvesztette pozícióját a régióban (Dél Amerikai Nemzetek Szövetsége/ Karib tengeri és Latin Amerikai Államok Közössége). Az addig a mélyszegénység alatt élő Venezuelában megtörtént a minden dolgozónak kijáró egészségügyi ellátás kiépítése, az oktatás mindenkire vonatkozó egységes kiterjesztése, beleértve az infrastrukturálisan elmaradott távoli vidékeket is. A szegénységi küszöb alatt élők száma 70%-ról 21%-ra csökkent, az analfabetizmus, amely első elnöki periódusa alatt 10% felett volt, mára majdnem teljesen megszűnt.

Chavez, és az általa vizionált szociális út szellemiségét jól jellemzi a történet, mikor az elnök ellátogatott az országhoz tartozó Los Roques szigetekre. Venezuelai zsidók kezén lévő paloták, és nyaralókomplexumok sorakoztak a csodálatos tengerparton. Chavez körbejárta a szigetet, és a nap végén megköszönte a sziget vezetőségének a kalauzolást, dicsérte a sziget szépségét, élővilágának gazdagságát, és elmondta, hogy büszke rá, hogy Venezuela egy ilyen, világviszonylatban is különleges területet tudhat magáénak. Majd közölte, hogy éppen ezért ezt szerinte minden venezuelai embernek látni kell, és színvonalas munkásszállodákat fognak itt építeni, ahol a venezuelai munkásemberek családjainak lehetőség lesz szabadságuk alatt a pihenésen kívül megismerkedni ezzel az egyedülálló hellyel. Ehhez sajnálatosan szükség lesz a már beépített területek villáinak és palotáinak az elbontására (egyszóval a tulajdonosoknak lehet csomagolni).

De mindezek csak adatok és történetek. Chavez adott egy ennél sokkal fontosabb dolgot a venezuelaiaknak. Visszaadta méltóságukat. A méltóság érzését, az érzést, hogy a munkás ember a társadalomnak nemcsak megbecsült része, de munkájára épül az egész társadalom. Ez venezuelaiak millióit töltötte el öntudattal. Az önbecsülését visszanyert emberek tömege már vele együtt álmodott egy igazságosan felépített társadalomról, ahol nem bűn, hanem erény ha a munkásember ragaszkodik jogai érvényesítéséhez. Ezekhez a jogokhoz tartozik a megérdemelten jobb élethez való ragaszkodás joga. Dél-Amerikában ennek a jognak az ösvénye a fogalommá vált „chavezi út”, és Hugo Chavez halála után Nicolas Maduro lesz most a megtestesítője. Ehhez az úthoz nem jogászkormány kell. Ehhez az úthoz ember kell. Ez az ember Venezuelában most Nicolas Maduro. Győzelméhez gratulálunk, egészséget, erőt, és kitartást kívánunk neki az úton.