Nem tagadom azt, sőt egyetértek avval, hogy az ember tevékenysége káros, és egyre károsabb a környezetére. Viszont hadd szögezzek le előre két dolgot: a föld tud regenerálódni, az időjárás pedig nagyságrendekkel szélsőségesebb is lehetne. Ha alaposabban utánanéznének az emberek az elmúlt évtizedek, évszázadok, ne adjisten évmilliók időjárási csúcsértékeinek és átlagainak, érdekes következtetéseket vonhatnának le belőle. Ha egyszerre minden tömegpusztító fegyvert bevetnénk is egymás ellen, meglátásom szerint idő kérdése lenne, és valamilyen más formában, de az élet akkor is újra benépesítené a földet. Ott tartunk, hogy lassan már a lakosság akarja megszabni azt, mikor és mennyi eső essen. Sajnos ezt bizonyos országokban kémiai úton elő is idézik, és itt nem a kábítószert permetező meserepülőgépekről van szó (kondenzcsíkok, optikai csalódások félremagyarázása). 

De miért vagyunk ennyire érzékenyek az időjárásra? Beleértve azt is, hogy ha kisüt a nap, ha beborul az ég, ha hideg van, ha meleg - az az állampolgárnak hirtelen igen kellemetlen, és a közlekedési balesetek száma drasztikusan megugrik. Ma éppen kisütött a nap, és baleset baleset hátán városszerte. A válaszom erre az, hogy a technológiai fejlődés általában véve érzékennyé, gyengévé, és butává tette az egyéneket. Nem csak szellemileg, nem csak lelkileg, hanem fizikálisan is gyengévé, kényessé. Az allergia, a rák, a depresszió, és a frontérzékenység az én szememben civilizációs betegség. Egy rossz civilizációé. Nem kétlem, hogy előfordulhatott bármikor régebben is, de arányaiban ilyen tömegesen biztosan nem. 

Ez az emberi része, lássuk az iparit. 

A túliparosított, túlszabályozott, szétvegyszerezett, természetre tekintettel nem lévő, pazarló termelés persze hogy érzékeny arra, ha valami előre nem tervezett esemény történik. Túl van optimalizálva, és egyben le van árazva minden, ami alapvetően fontos lenne. Megfűszerezve némi irtózatos pazarlással, amire már valamiért nem jut szervezőerő. Az alapokra nem figyel, előre nem gondolkodik szinte senki. Nem egy-tíz éves távlatokban, hanem minimum ezer éves távlatokban kéne előre gondolkodni ahhoz, hogy az ember és a termőföld jelentős része ne váljon hosszabb ideig szinte használhatatlanná, beteggé. Az értékes ásványkincseket is be kéne osztani, és nem azon gondolkodni melyik aszteroidára kéne majd elmenni értük. Ezeknek az emberi és ipari problémáknak a megoldását a múltban kell keresni, a modern technikát pedig csak arra használni, amire való. Már tudjuk mit szül az ostoba materialista gondolkodás, mentsük ami menthető.

Ez a véleményem a globális felmelegedésről, termelési nehézségekről, és az embereket érintő káros fronthatásokról.