Én szeretném, ha: láthatnék már szépet,
Élni kezdene a haldokló élet,
Erőre kapna a rogyni kezdésünk,
És végtelennek ígérkezne végünk. 

Bár eltüzeltük pusztai dudánkat,
Angyalsikolyos esti furulyánkat,
De nem változtunk, szenny nincs rajtunk semmi,
Vissza kell volt sorsunkba menetelni. 

Még most tipegünk, lecsapott a vállunk,
Intő csillagok fényére vigyázunk,
Duna és Tisza szalagjára nézünk,
A víztükörben bús árnyakat érzünk. 

Pedig mi bennünk borulnak az árnyak
Álmunkra csak a csillagok vigyáznak,
Őszülő hajunk lombszétterülése,
Kócosan hull a szeretőnk szívére. 

Magyar álom a mi álmunk világa,
Magasra nőve borul a világra,
Hogy mindenki legyen egyszer alattunk,
Ha a növésben eddig lemaradtunk...