Felforrósodott a levegő a két Korea között az elmúlt hetekben. Többen emlegetnek háborút, atomháborút, meg világvégét az atomfelhők alatt. Az elmúlt évek hatalmas sakkmérkőzése alapján azonban kijelenthetjük, sokkal több van a látszat mögött, mint ami látszik.
Abból kell kiindulnunk, hogy Kína és Oroszország végérvényesen elhatározta, befejezi az USA kivégzését. A tíz évvel ezelőtt megkezdett folyamat utolsó fázisa következik. Azzal, hogy a BRICS országok kijelentették, kivonják a dollárt a kereskedelmükből, valamint nem tartanak dollárban pénzt, jelentős veszteségeket okoztak saját maguknak, de ebből is látszik, már nem törődnek a következményekkel, még akkor sem, ha ezen száz és száz milliárdot vesztenek. Ausztrália most jelentette be, szüksége van a kínai kereskedelmi kapcsolatra, és ha kell, lemond a dollár alapú kereskedelemről is. Vagyis a BRICS stratégiája már érezteti hatását. Ezáltal elképesztő mennyiségű dollár szabadul fel, ami elindul a szabadpiacok felé, és mivel hatalmas túlkínálatot okoz a dollárkereskedelemben, először a dollár gyengülését, majd akár bedőlését is okozhatja. A dollár bedőlése pedig világméretű gazdasági válságot fog okozni. Látható tehát, hogy ezek az államok mindenre elszánták magukat.
Ebben a helyzetben, mikor az USA békülékeny hangot ütne meg, agresszív cion-imperialista politikát folytató képviselőit félreállítja, hirtelen kirobban a koreai válság. Ki állhat Észak-Korea mögött, hogy ennek a kis harcias országnak a vezetése kardot csörgetve merészel beleköhögni a nagypolitikába? Elsősorban Kína. Érdeke, hogy az USA takarodjon el a térség óceánjáról, méghozzá jó messzire. Amennyiben ez megtörténik, megalakulhat a keleti unió, vagy ázsiai unió, élén Kínával. Ebbe pedig az USA mellőzésével belépne valamennyi keleti ország, Malajziától kezdve Vietnamon keresztül Koreáig mindenki. A kiszorítás első fázisa, hogy ki kell szorítani az amerikaiakat a koreai félszigetről. Három évvel ezelőtt a két Korea békés úton tett lépéseket ebbe az irányba, valamint Dél-Korea nyitott Oroszország felé is. Abban a pillanatban, amit az USA felmérte a térvesztés lehetőségét, azonnal támadásba lendült, és beindult a világméretű propaganda, a déli részen pedig egy háborúpárti, észak ellenes politikust juttattak hatalomra. Újabb embargók, és folyamatos provokatív hadgyakorlatok, berepülések, és behajózások vitatott területekre. Amire minden északi választ felnagyítanak, és úgy tálalják, mintha azt az északi fél kezdeményezte volna. Valójában mindkét fél tisztában van vele, hogy ha az USA kiszorul a koreai félszigetről, a Csendes-óceán ezen térségében megpecsételődött a sorsa. Hagyja mindezt politikai folyamatokkal levezényelni, vagy lépjen be egy újabb háborúba, amelyet semmiképpen sem tud megnyerni? Az USA szemmel láthatóan a háborút választaná, főleg azért, mert cionista politikusai az óvópincékből küldik a halálba a fehér és fekete amerikaiakat, a koreaiakat, és amúgy bárkit. A kérdés, mit szólnak mindehhez maguk a koreaiak, mindkét térfélen?
Valószínűleg ők jól tudják, nem lesz ebből háború. Valamennyi hír, melyek szerint Kína felsorakozott a határra és elítéli Észak–Koreát csak figyelemelterelés. Kína igen hathatós támogatást biztosít Északnak a háttérből, aminek az oka nagyon egyszerű, stratégiai érdekei ezt kívánják. A többi a befolyásolható idióták figyelmének elterelését szolgálja. A háttéralku pedig világos. Észak-Korea fiatal elnöke, aki nyugati egyetemeken végzett, értelmes és jó gondolkodású fiatal, nagyon jól tudja, hogy az a fajta politikai vezetés nem maradhat fent sokáig, egyszerűen azért, mert a politikai berendezkedés idejétmúlt, elavult. Képtelen lenne ebben a formában beilleszkedni egy nagy területi egységbe, az ázsiai unióba. Így a politikai vezetés a hatalmából veszít, de helyet kap egy erősen feltörekvő gazdasági vezetésben. Bevezetik azt a hatalomgyakorlást, ami Kínára is jellemző, nyitott gazdasággal, magánvagyonokkal, de központi kormányzással. Ezt pedig dél is elfogadja, mert ha nem teszi, akkor erővel fogják rákényszeríteni. Nagyon jól tudják ezt Szöulban is, ezt a háborút nem nyerhetik meg. Észak-Korea meg harciasan válaszol minden provokációra, megfenyegeti az Egyesült Államokat, annak támaszpontjait, teszi mindezt azért, mert ha ebben a helyzetben az USA nem fog kezdeményezni rövid időn belül, akkor szedheti a sátorfáját, és mint egy kivert kutya eloldaloghat. Ha pedig háborút kezd, annak olyan megrendítő hatása lesz, hogy az egész USA belerokkan. Washingtonnak végre be kell látnia, olyan mértékű a nyomás vele szemben az egész világon, amellyel szemben képtelen ellenállni. Dél-Koreának pedig annyi a vesztenivalója, hogy a most annyira jellemző hedonista, buzikultuszú életformát lapátra kell tennie.
A mozaikkockákat teljes egészükben szemléljük, világos, hogy egy globális jellegű visszarendeződés folyik. Kína vezetésével kialakul a keleti tömb, orosz vezetéssel az eurázsiai tömb, Brazil-venezuelai vezetéssel a dél-amerikai áll fel. Irán és Törökország küzd az muszlim világon belüli elsőségért. Nyugat-Európa, gazdasági ereje miatt német-francia vezetéssel nyugodna meg. Az USA pedig bezárkózhat az észak-amerikai kontinensre. Dél- Afrika vezetésével Afrika déli fele, az északi iszlám rész pedig az iszlám vezetéssel. Gyakorlatilag helyreállna az ezer évvel ezelőtti állapot modern változata itt-ott kilógó államokkal (Ausztrália, India). De mi a világfelforgatók – tudjuk kik - baja ezzel? Az egyre nyilvánvalóbbá váló folyamat, hogy mindennek az alapja a konnacionalizmus, amely egyértelműsíti a tagállamok nacionalista berendezkedését. Kína nyíltan zsidóellenes retorikába kezdett. Valószínűleg van rá oka. De ezzel mindenki tisztában van, hogy maga a cionizmus egy olyan fertőt terjeszt a világban, amely minden nemzet szuverenitását veszélyezteti, pénzügyi hatalmasságok kényének kiszolgáltatva egész kontinenseket. Ebből pedig már senki nem kér, ez a folyamat egyre világosabb. Ennek az egész hatalmas politikai sakkjátszmának a csendes-óceáni sarokköve Korea.
Oroszországnak szüksége van a dél–koreai ipari fejlettségi szintre, valamint a komoly fegyver megrendelésekre. Kínának az egységre, és ha a két Korea egyesül, már önmagában óriási katonai erő lenne szövetségben Kínával, egy olyan birodalom, amely minden idegen érdeket kiszorítana a területéről, legfőképpen az USA-t. Oroszországnak pedig a mai napig fejlesztett atomereje miatt nincs félnivalója. Az USA a nyolcvanas évek óta nem épített új rakétákat, és semmit sem fejlesztett a stratégiai nukleáris erején, egyes szakemberek állítása szerint az USA csapásereje töredéke annak, amekkorának állítják, az atomfejek műszaki állapota miatt. Mindent összevetve jó esély van rá, hogy pár év alatt távozásra kényszerülne az amerikai hadsereg a térségből.
Ennek a keleti átrendeződési folyamatnak a kirakati bábúja a koreai vezető. Kiabál, harcias, fenyegetőzik, de mindez csak formalitás. A háttérben folyik az igazi háború, a gyárakban. És ott az USA erősen vesztésre áll. Belemegy-e Amerika a háborúba? Ha mindent el akar veszíteni, ha az egész Amerikai Egyesült Államokat a feje tetejére akarja állítani egy polgárháborúval, akkor belemegy. Mert egy újabb háborúnak ez lesz a vége.
Kemény Gábor
Észak-koreai rakétatámadástól tartanak az amerikaiak – a saját földjükön
Csak nem a lenézett kommunista állam tanítja meg őket kesztyűbe dudálni? “Rakétás embernek – Rocket Man”-nek nevezte az amerikai felső tízezer magazinja; a “Forbes”, – Kim Dzsong-Un-t, Észak-Korea vezetőjét, a Koreai Népi Hadsereg főparancsnokát.
“Nem is olyan régen, az amerikai szakértők elutasították az észak-koreai fenyegetőzést, teljes mértékben “propagandisztikus fecsegésnek” tartván azt. Ám most, hogy az észak-koreaiak sikeresen tesztelték nagy hatótávolságú rakétáikat, – ezeket a figyelmeztetéseket már komolyan kell venni!” – írta vezércikkében a Forbes. Majd felteszi a kérdést: “Meg tud-e birkózni az USA védelmi rendszere, egy támadó ballisztikus észak-koreai rakétával?” “A Sztálinista remete állam”, – ahogyan Loren Thomson, a cikk írója Észak-Koreát nevezi, – alapvetően hibásan, nem tudván, vagy nem véve figyelembe azt, hogy kik és mik állnak Észak-Korea mögött. Vagyis szó sincs “remete államról” – igaz sztálinistáról viszont igen.
“Tehát, a Sztálinista remete állam stratégiai arzenálját összehasonlítván a kínai, vagy az orosz haderővel,” – így a Forbes, – “az meglehetősen kicsinek és primitívnek tűnik. Fiatal erő, amelynek még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy valóban komoly fenyegetést jelentsen. A rakétáik még nem megbízhatóak, és a távolságok is túl nagyok számukra ahhoz, hogy elérjék, céljukat, s pontosak is legyenek.
Ez a helyzet ma. De csak ma! – Ám rövidesen gyökeresen megváltoztathat a helyzet.” – emeli ki a Forbes. – “Amikor Robert Gates volt az Egyesült Államok védelmi minisztere, (2006 – 2011 között – a szerk.) – akkor azt jósolta, hogy Észak-Korea 5 éven belül képes lehet nukleáris rakétatámadást indítani az amerikai szárazföld ellen. – És ebből az 5 évből, már több mint 2 le is telt!”
A Forbes szerint: “Phenjanban a vezetők keményen dolgoznak azon, hogy Gates jóslata valóra is váljon. Mivel 2012 decemberében sikeresen tesztelték a több lépcsős interkontinentális rakétájukat, az amerikai szakemberek előtt nem lehet kétséges, hogy az észak-koreaiak teljes mértékben bírják a ballisztikus rakéták célba juttatásához szükséges technológiát, – amellyel akár amerikai szárazföldi célokat is elérhetnek.
Mindezek után ez év februárjában Észak-Korea elvégezte a harmadik földalatti atomrobbantását, – melyhez az amerikai szakértők szerint dúsított uránt, nem pedig plutóniumot használt. Az Egyesült Államok minden erőfeszítést megtett, hogy ezt megakadályozza, ám nem járt sikerrel. Mivel Észak-Korea vezetője az amerikai szakemberek számára a legteljesebb mértékben kiszámíthatatlan, – nem lehet tudni, hogy mit fog tenni a következő hetekben, napokban, vagy akár a következő percben. – De a szavait már nem lehet üres fenyegetőzésnek venni. – Ezért a hagyományos amerikai védelmi doktrína már idejét múlta.” – állapítja meg a Forbes. Majd így folytatja:
“Egy esetleges megelőző támadás az észak-koreai nukleáris létesítményekre már egyáltalán nem járható út, – mert ebből rövid úton egy, az egész koreai-félszigetre kiterjedő háború lehet, sok-sok millió áldozattal. – Ezért Washington számára szinte az egyetlen lehetőség, – hogy saját országának védelmét erősíti meg, az észak-koreai ballisztikus rakéták ellen…”
(A Szabad Riport megjegyzése: Józan ésszel, sem Észak-Korea, sem a vezetője nem kiszámíthatatlan. Nagyon is logikus cselekvési programot követnek, s csak azt teszik, amit országuk védelmben meg kell tenniük. Természetes, hogy az ellenségeik számára kiszámíthatatlanságot mutatnak, – hiszen ez minden védelmi startégia fontos része. – Ráadásul az észak-koreaiak évtizedek óta nyomás alatt vannak, évtizedek óta nem akarják elfogadni a nyugati értékrendet, – minden porcikájukkal küzdenek, a nyugati propaganda, s a gazdasági és pénzügyi nyomás ellen.
Így tehát évtizedek óta résen vannak, s készen állnak katonailag is. – Ezt a nyomást az amerikai vezetés a végletekig már nem fokozhatja, – előbb, vagy utóbb, de számolnia kell, a válaszcsapás lehetőségével. Vagyis azzal, hogy nem csak ő mérhet nukleáris csapást Észak-Korea területére, hanem az is övére, akár az amerikai szárazföldre.)
A Forbes hosszasan elemzi az amerikai nukleáris védelmi koncepciót. Mely minden valószínűség szerint eredményes lehet, egy észak-koreai rakétatámadás elhárítására. De mi van, ha nem? Egyetlen védelem sem lehet százszázalékos, minden pajzson van rés, és az eredménytelenség lehetősége akármilyen kicsi, adott esetben végzetes lehet sok millió ember, egész városok számára. – Ezért hát a Forbes szembesít mindenkit azzal a ténnyel; hogy az észak-koreai ballisztikus rakéták nagyon rövid időn belül technológiailag olyan fejlettek lesznek, – hogy a célpontjuk lehet akár Guam, Hawaii, Alaszka, vagy Kalifornia, – melyeket egy 7000 mérföld óránkénti (11200 km/óra), sebességgel repülő ballisztikus rakéta akár mindössze fél óra alatt is elérhet!
Ezen rövid idő alatt kellene megsemmisíteni, az amerikai nukleáris rakéta elhárításnak, az MDA-nak, mely réteges és többsoros védelmet épített ki. Mindazonáltal elég nehéz mindössze ennyi idő alatt cselekedni, és 15 perc is eltelik a kilövéstől, mire be tudják lokalizálni a rakéta célpontját. A maradék 15 percben, – lehetetlenség a célpontul szolgáló város lakosságát az óvóhelyekre küldeni…” Ilyen és ehhez hasonló információkkal “kedveskedik” az amerikai felső tízezernek a Forbes, – s ezekkel is magyarázza azt, hogy miért “bástyázzák körbe” Korea partjait amerikai hadihajókkal, ám melyek közül mindössze kettő az “Aegis” különleges rakéta elhárító hajó.
De mindenesetre nem gúnyolódnak az észak-koreaiakon és vezetőjükön, mint a liberális “magyar” média. Lehet tán azért, mert annak ellenére, hogy szinte lehetetlennek tűnik, – mégis érzik a valós veszélyt.
Lassan ők is rájönnek, hogy Észak-Korea egyáltalán nem az az állam, amilyennek a nyugati média beállította. Katonái és katonanői, egy európai és amerikai szemével nézve, – hihetetlenül fegyelmezettek és a kiképzéseken szokatlanul kegyetlenek.
Ha a folyamatos nyugati provokációknak “köszönhetően” végül is kirobban egy világháború, az Észak-Koreai hadsereg könnyen válhat a megalakuló Keleti Katonai tömb első lépcsős támadó alakulatává. Hiszen kemény katonai kiképzést kaptak a koreai nép egész nemzedékei, immáron évtizedek óta. – (S itt kell megjegyeznünk; a Koreai háború befejezése, pontosabban szüneteltetése óta (1953) – hivatalosan sosem létezett béke, “csak” fegyverszünet a két Korea (észak és dél) között.
Azt a pusztítást, pedig, amit az amerikaiak 1950-53 között végeztek országukban, nem felejtették el az észak-koreaiak.
Na és a tengeralattjárók…
Persze most a XXI. században mindenki ballisztikus rakétákra gondol, a tengeralattjárók meg sem fordulnak a fejekben? Amerika talán nem is nagyon védelmezi a saját területét, a part menti vizeken és a part menti szárazföldön? Bár igaz, az rendkívül sok energiát, időt, üzemanyagot, s technikát igényel, mert a partvidéke olyan hosszú, hogy azt eredményesen megvédeni, ha nem is lehetetlen, de rendkívül nehéz. – De mindenesetre hihetetlenül költségigényes. Vajon léteznek-e erre forrásai az amerikai kormányzatnak, mikor egyszerre több háborút is visel, s Korea lehet az újabb hadszíntér.
A második világháborúban nem egyszer megtörtént, hogy német U-boatok torpedóztak meg amerikai felségjelű hajókat, szinte közvetlenül az amerikai partok mellett. A német tengeralattjárókról lehetett látni New York fényeit, de még a parton közlekedő autók fényszóróit is.
Észak-Koreának pedig van néhány tengeralattjárója. – Ez ismert. Ki tudja, lehet köztük akár 1-2 modern, kínai gyártású tengeralattjáró is, – mint például a nukleáris tölteteket is szállító “095″-ös osztályú tengeralattjáró.
Észak-Korea akár ezekkel is könnyen megtörheti az amerikai szárazföld sérthetetlenségének mítoszát, – és megtörténhet az, mely az amerikaiak rémálma: idegen csapás éri őket a saját földjükön És arra pedig úgy látszik egyik nyugati politikus sem gondol: Aki Észak-Koreára támad, az Kínával találja szemben magát.
Kína ősi védelmi koncepciója szerint, a kínai határral szomszédos területek, így Korea, így Indokína, – “Kína előkertjének” számítanak, – s ezt a kínaiak úgy fogják védelmezni, mint a saját földjüket. Éspedig pontosan azért, mert tudják, hogy egy esetleges támadó, aki az “előkertben győz”, – az a következő lépéssel átlép Kína határvonalán, – amit a “Mennyei Birodalom” nem enged meg semmiképpen sem.
Ha Amerika valóban békét akar Kelet-Ázsiában, ha nem akar egy újabb pusztító koreai háborút, – amiből mostmár könnyen válhat akár egy világháború is, – ami az USA saját területét is elérheti, – akkor sürgősen hazatakarodik Dél-Koreából és az Észak-Korea körüli vizekről, – amíg még megteheti.
Fort András – Szabad Riport Tudósító Iroda
