Múlt vasárnap hatalmas hóvihar tombolt Pekingben, huszonkét éve nem jött ilyen korán a hóesés. A kínai időjárás-befolyásoló hivatal bejelentette, hogy ők okozták az időjárási anomáliát. Repülőkről ezüst-jodiddal permetezték a felhőket, hogy azokból eső essen az aszály sújtotta északi országrészre, de jött egy hidegfront, és a felhőkből eső helyett hó hullott. Bár némileg tudjuk már befolyásolni az időjárást, a módszereink korántsem kiforrottak. Pedig az eső egyre nagyobb értékké válik.
Káros folyamatok
A múltban és napjainkban számos olyan projektet terveztek – főként a vízi energia iránti szomjtól vezérelve –, amely legtöbbünkben ösztönös ellenérzést vált ki. Talán működésbe lép ilyenkor az öntudatlan jó-rossz felismerő rendszerünk.
Az északi folyók megfordítása
A Szovjetunió szinte teljes történetét végigkísérték azok az újból és újból felmelegített tervek, amelyek szerint az egyébként „haszontalanul” a Jeges-tengerbe ömlő folyók folyásirányát megfordítva öntözővízhez juthatnának Közép-Ázsia sivatagban tengődő lakói. Hosszas tervezgetés után, 1970-ben kezdődtek el a munkálatok: a Pecsora és a Káma folyót igyekeztek a Volga és a Kaszpi-tenger felé terelni. Miután egy 113 kilométeres szakaszt szintbe hoztak három 15 kilotonnás atombomba segítségével, a nemzetközi tiltakozás hatására leállították a munkát. Még legalább 250 atombombára lett volna szükség. A nyolcvanas években további tizenkét folyót terveztek megfordítani, de – szerencsére – ebből sem lett semmi.
Háromszoros-gát
Az utóbbi évtized legtöbb (külföldi) vihart kiváltó építkezése a Jangce folyón épülő kínai Háromszoros-gát volt. Szinte teljesen kész van, áramot is termel. Kína áramszükségletének kilencedét fogja fedezni, de ennek ára van. A gát 632 négyzet-kilométeres tavat duzzaszt majd fölfelé a Jangcén, ennek következtében több mint száz város el fog tűnni a szárazföldről. A városok másfél millió lakosát kitelepítik, többé-kevésbé kárpótolják a hírek szerint. A gát valószínűleg visszafordíthatatlan változást okoz a környezetben, és mintegy 1200 kulturális és régészeti emlék vész el a mesterséges tó felszíne alatt.
India folyóinak összekötése
Ahogy a szibériai folyók megfordítása, az indiai folyók összekötésének ötlete is hosszú múltra tekint vissza. Már a gyarmati időkben is születtek tervek, majd a múlt század hetvenes éveiben melegítették fel gyakorlatilag az összes fontosabb indiai folyó csatornákkal való összekötésének tervét. Az évezred elején újabb lendületet kapott projektet hívei szerint nemcsak az áramtermelés indokolja, de az is, hogy a globális felmelegedés és India népességének növekedése miatt az ország vízigénye hamarosan meghaladhatja a folyók jelenlegi vízhozamát. A folyók összekötésével és a „felesleges” víz átirányításával elvileg 350 ezer négyzet-kilométernyi terület válna öntözhetővé, és 34 gigawatt energiát lehetne termelni. Az ellenzők itt is a terv szinte felfoghatatlan, 115 milliárd dolláros költségeit és a környezeti következményeket hozzák föl. A víz átirányítása miatt a folyók torkolatának vízszintje ugyanis csökkenne, sótartalma megnőne, amely a mangrovemocsarak és a bennük élő halak pusztulásához vezetne.
Korántsem szokatlanok Jurij Luzskov moszkvai polgármestertől a meglehetősen furcsa ötletek. Hét évvel ezelőtt az Ob folyó folyásirányának megfordításáról fantáziált, hogy Közép-Ázsia aszálytól szenvedő lakói vízhez jussanak. Sajnos az akkori terv végül nem valósult meg, mivel a mérnökök szerint kivihetetlen volt, de a kudarc nem vette el Luzskov kedvét a nagyra törő ötletek pártfogolásától. Nemrégiben bejelentette, hogy az idén télen a moszkvaiaknak nem kell a város életét hónapokra megbénító hótól tartaniuk, ugyanis a városi vezetés a tudomány nyújtotta lehetőségeket kihasználva semlegesíti a hófelhőket, írja a Time magazin.
A tervnek vannak előzményei Oroszországban. Moszkva két legnagyobb ünnepén, a májusi győzelem napján, illetve a szeptemberi városnapon rendszeresen az orosz légierő repülői vigyáznak arra, hogy a katonai parádét ne zavarja meg az eső. Az önkormányzat 1200 milliárd rubeles (több mint 7000 milliárd forintos) éves költségvetésébe – amely meghaladja New York költségvetését is – a funkcionáriusok szerint belefér az esőmentesítés 60–80 millió rubeles ára. Ilyenkor a légierő repülői cementport, szárazjeget, folyékony nitrogént és ezüst-jodidot szórnak a fővárost veszélyeztető felhőkre, amelyek hatására a csapadék még a városon kívül kihullik belőlük. Hibák azonban időnként előfordulnak. Tavaly nyáron, az ország Szovjetuniótól való függetlenedésére emlékező június 12-i Oroszország-nap előtt egy huszonöt kilogrammos cementeszsák esett egy moszkvai ház tetejére, méteres lyukat ütve rajta. Bár a Reuters jelentése szerint a légierő nem kommentálta az esetet (50 ezer rubelt azért felajánlottak a károsultnak), valószínű, hogy az eső elzavarására hivatott tíz–tizenkét teherszállító repülőgép rakományából való a cement, amely nem porladt szét a légkörben.
A moszkvai tervek szerint a november közepétől március közepéig tartó időszakban hasonló módon harcolnak majd a hófelhők ellen is. A beavatkozás a számítások szerint 175 millió rubelbe fog kerülni, amely a fele annak, amennyit a város költ az utcák hóeltakarítására. Bár emiatt a Moszkva környéki települések még több havat kaphatnak az idén, Luzskov szerint ennek még örülniük is kellene, hiszen így jövőre jobb lesz a termés.
Az időjárás befolyásolásának gondolata évezredes múltra tekint vissza. A görög mitológia Euripidész által is színre vitt története szerint a trójai háború előestéjén Agamemnón kénytelen volt feláldozni lányát, Iphigéniát Auliszban. Az áldozattal Artemisz istennőt kellett megbékítenie, aki leállította a szelet, így megbénítva az akháj flottát. Az ókori Rómában egy szent követ, a lapis manalist használták esőcsinálásra. A város falain kívül, Mars templomában őrizték, de amikor aszály pusztított, bevitték a városba, és tőle reméltek esőt. A középkorban és az újkor hajnalán természetesen a boszorkányokat vádolták azzal, hogy irányítják az időjárást. A XVI–XVII. század fordulóján élt VI. Jakab skót (és I. Jakab néven angol) király meggyilkolására szövetkezett a vádak szerint például néhány boszorkány, amikor fekete mágia segítségével vihart gerjesztettek a tengeren, hogy elsüllyesszék a király hajóját. A középkorban a finneket sokan azzal vádolták, hogy uralmuk alá hajtották az időjárást, ezért a vikingek nem szívesen vittek magukkal finneket hódításaikra. E babona olyan mélyen beleivódott a tengerészek tudatába, hogy még a XX. század elején is előfordult, hogy a matrózok ódzkodtak finneket felengedni a hajójukra.
Az éghajlat befolyásolásának első ötlete talán Neumann Jánosban fogalmazódott meg, aki arra az esetre dolgozott ki egy elvileg végrehajtható tervet, ha a Föld újabb jégkorszakba sodródna (bár a gondolattal Hollywood is eljátszott néhány éve, ma már tudjuk, hogy épp az ellenkező forgatókönyv valósul meg). Az éghajlat lehűlése egy idő után önmagát gerjesztő folyamattá válik. A felszínen rekedő fehér hó megváltoztatja a terület fényvisszaverő képességét (albedóját), így a talaj kevesebb napsugárzást nyel el, és felerősödik a lehűlés. Neumann elképzelése szerint ezért korommal vagy más sötét anyaggal kellene beborítanunk a gleccserek fehér felszínét.
A gyakorlatban is kipróbálható időjárás-alakító technikák megjelenésére a második világháború végéig kellett várni. Az egyetlen rutinszerűen alkalmazott módszer az időjárás megváltoztatására a Moszkvában is tervezett „felhőmagvasítás”. Az eljárás során elősegítik a vízpára lecsapódását és jéggé fagyását (a jégképződés kiindulópontjai, magvai hiányában még fagypont alatti hőmérsékleten is folyékony marad a víz). Vincent Schaefer amerikai kémikus és meteorológus fejlesztette ki a felhőmagvasítás technikáját 1946-ban. Szárazjéggel hűtötte le hirtelen a nulla Celsius-foknál hidegebb folyékony vizet tartalmazó felhőt, amely így lecsapódott és megfagyott. A felfedezés után egy hónappal Schaefer kollégája, Bernard Vonnegut (Kurt Vonnegut testvére) kifejlesztette a másik máig alkalmazott technikát is. Ő ezüst-jodidot permetezett a felhőbe, amelynek kristályszerkezete hasonló a jégéhez, így kristályosodási magként szolgálhat a jégképződéshez. Azóta számos más anyag hasznosnak bizonyult a felhőkicsapódás elősegítésére, a legújabb kutatások alapján a nagy vízmegkötő képességű (higroszkópos) anyagok, például a só használata látszik ígéretesnek az úgynevezett meleg felhőkben.
– A zivatarfelhők csapadékképződési mechanizmusába avatkozunk be oly módon, hogy mikrométernél is kisebb átmérőjű ezüst-jodid-kristályokból jégképző magvakat gyártunk. A mi módszerünk szerint a talajon készítjük ezeket a kristályokat, amelyeket a kialakuló zivatarfelhő a párás, meleg levegővel együtt felszippant – magyarázza Bereczky Károly meteorológus, a Magyarországon jégeső-mentesítést végző Nefela Dél-magyarországi Jégeső-elhárítási Egyesülés munkatársa. – Talajgenerátoroknak nevezett, jégképző magvakat gyártó berendezéseket telepítettünk tíz kilométerenként a falvakba. Így amikor a zivatarfelhő kezd kialakulni, már tízszer-százszor több jégképző mag lesz benne, mint egyébként.
Az ezüst-jodid-kristályokból kiindulva a zivatarfelhőben jóval több kisméretű jégszem keletkezik, ezek nem okoznak akkora kárt, mint a nagyok, sőt a légkör alsó három kilométeres, fagypontnál melegebb rétegén áthaladva a fél–egy centiméteres szemek el is olvadhatnak.
Ahogy a nagy léptékű hatást előidéző technikai fejlesztések általában, az esőkeltés sem kerülhette el a hadmérnökök figyelmét. Valószínűleg sok ország hadserege próbálkozott az időjárás hadicélú befolyásolásával, a legtöbb adat mégis az amerikai hadsereg ilyen kezdeményezéseiről vált nyilvánossá. A vietnami háború idején, 1967 és 1972 között az amerikai hadsereg repülői rendszeresen permetezték ezüst-jodiddal az észak-vietnami és laoszi esőfelhőket a kommunista haderők ellátási útvonala, a Ho Si Minh-ösvény fölött, ez volt a Popeye hadművelet. Tevékenységük következtében átlagosan harminc–negyvenöt nappal hosszabbodott a monszunidőszak. Az esőzések földcsuszamlásokat okoztak, és sártengerré változtatták az utakat, így lelassult a forgalom. Egy katonatiszt a stratégiát a háborúellenes hippimozgalom „Make love, not war!” (Szeretkezz, ne háborúzz!) jelmondatát kicsavarva a „Make mud, not war!” (Dagonyázz, ne háborúzz!) bonmot-val jellemezte. Az összeesküvések hívei az 1969-es woodstocki fesztivál közben is felhőpermetező repülőket láttak az égen, őket vádolva azzal, hogy a markánsan pacifista rendezvény alatt végig esett az eső. A Popeye hadművelet végül kitudódott, és egy 1972-es The New York Times-cikk megjelenése után két nappal a permetezést leállították. 1977-ben Genfben aláírták a környezetmódosítási egyezményt, amely betiltotta a hasonló módszerek hadi alkalmazását.
A felhőmagvasítást tehát már évtizedek óta alkalmazzák, jelenleg több mint százötven időjárás-befolyásoló projekt zajlik a világ negyven országában. Furcsa módon azonban alig áll rendelkezésünkre kísérletes bizonyíték arra, hogy valóban a bejuttatott anyagok okozzák az esőt, és nem pusztán véletlen egybeesésről van szó. Kínában, ahol a tavalyi olimpián is működtek az ezüst-jodid-permetezők, a New Scientist szerint például évi százmillió dollárt költenek efféle programokra anélkül, hogy az eredményességet objektív eszközökkel ellenőriznék.
Hazánkban 1976 óta működik az időjárást befolyásolni hivatott program, amely kifejezetten a jégesők elleni védekezést szolgálja.
– Általában nem sikerül annyi jégmagot bejuttatnunk, hogy egyáltalán ne essen jég, de a károk így is csökkennek. A módszer hatékonysága negyven és hetven százalék között mozog – mondja Bereczky Károly. A Nefela egyesülés honlapján közölt adatok szerint a jégeső-mentesítés megkezdése előtt Baranya megye és a déli országrész Magyarország legveszélyeztetettebb körzete volt. Évente átlagosan a termés 3,6 százaléka semmisült meg a jégverés miatt, de 1987-ben majdnem húsz százaléka elpusztult. Az egyesülés működése óta a termés kevesebb mint egy százaléka megy tönkre, amely 72 százalékos csökkenést és 2,4 milliárd forintos megtakarítást jelent.
A globális klímaváltozás elleni küzdelemben grandiózus tervek születnek szinte naponta, amelyek kiötlőik szerint megoldást jelenthetnek az éghajlat melegedése okozta gondokra. Az óceánok vízhőmérsékletének emelkedése már napjainkban is emberéletekben és sok milliárd dollárban mérhető károkat okoz, hiszen érezhetően gyakoribbá és intenzívebbé válnak a hurrikánok. A modern időjárás-befolyásoló kísérletek nagy része a hurrikánok, ciklonok és tájfunok lecsillapítására irányul. Tudjuk tehát, hogy e szélviharok hogyan alakulnak ki, nincs is más dolgunk, mint lehűteni a tengerek vizét, és a hurrikánokat máris csírájukban fojtottuk el. Ha valamit, ezt a tervet könynyebb kitalálni, mint végrehajtani, egy friss szabadalom szerzői, közöttük a Microsoft alapítója, Bill Gates mégis éppen ezt indítványozzák, írja a Popular Science magazin. Hatalmas hajóflottát indítanának, amelyek összekevernék a felszíni meleg vizet a mélyből felhozott hideg vízzel. A lehűtött óceán fölött kevesebb, gyengébb hurrikánok alakulnának ki. A terv – elméleti megvalósíthatósága esetén is – irdatlan költségeit a hurrikánok sújtotta vidékeken beszedett biztosítási díjakból teremtenék elő.
