Észak-Korea kérdésének megvitatását a szenzációhajhászás és az indifferencia furcsa keveréke jellemzi a nyugati országokban. A fővonalas média gyakran állítja, hogy a kommunista ország közvetlen veszélyt jelent az amerikai nemzetbiztonságra nézve, számos feltételezett forgatókönyvet vázolva elénk arról, hogyan egyesíthetik erőiket az Al-Qaeda szervezettel egy közös terrortámadás kivitelezésére. Ugyanakkor a nemrég elhunyt Kim Jong-Il folyamatos fenyegetőzései és háborús retorikája elaltatta a közvéleményt és a legtöbben egyáltalán nem foglalkoznak a témával.

A legutóbbi fejlemények közepette az derült ki, hogy a legtöbb ember alig követi az Észak-Koreával kapcsolatos eseményeket, a háború veszélyén pedig legjobb esetben is csak mosolyognak.

Az amerikai propaganda és a koreai melldöngetés veszélyes helyzetet teremt. Észak-Korea egy gazdasági katasztrófasorozat gyújtózsinórjává válhat, és sajnos vannak emberek a világban, akik ezt képesek kihasználni, amennyiben érdekeik így kívánják.

A nagyon is konkrét terveket szem előtt tartó globalisták által támogatott fővonalas nézet szerint Észak-Korea egy szörnyeteg atomhatalom, amelyik az Al-Qaeda-val együttműködve csupán a megfelelő pillanatra vár, hogy lecsapjon az Egyesült Államokra. A pán-globális gonosz-tengelyének képzeletbeli földje George W. Bush kormánya óta része az amerikai kultúrának. A nagy tévécsatornák az Iránhoz, Szíriához vagy Észak-Koreához hasonló országokat az ENSZ fegyverkereskedelmi egyezményének ellenségeiként állítják be. Arról kevesebb szó esik, hogy ezek az országok azért vonakodnak aláírni az egyezményt, mert az Egyesült Államokhoz hasonló nemzetek a gondosan elhelyezett kiskapuk segítségével mindig megtalálják az utat, hogy fegyverrel lássák el a felkelőket.

A hatalom rendre megfeddi ezeket az országokat, mint az Új Világrend gazdasági együttműködésének és ál-utópiájának legfőbb ellenségeit. A csodálatos globális falu felé vezető utat a makacs különcök és a fejlődés akadályozói elleni csataként állítják be. A személyes és nemzeti szuverenitást elavultnak és a születőben lévő új rend gátjának tekintik. Észak-Korea így egy kitűnő ál-példa a szuverenitás ellen.

Észak-Koreával kapcsolatban felsorolhatatlan számú gonoszságot, rendellenességet és igazságtalanságot mutathatunk fel, de ezek leginkább a teljesen elszabadult kommunista őrületnek tudhatók be és nem sok közük van a nemzeti függetlenséghez. A méhkas mentalitással és a kollektivizmussal van baj, nem azzal, hogy tisztes távolságban akarnak maradni a globális játéktól.

Az Egyesült Államokat fenyegető közvetlen háborús veszély kérdése pedig az adott forgatókönyvtől függ. Észak-Korea szinte semmilyen logisztikai kapacitással nem rendelkezik egy tisztességes megszállás lebonyolításához. Az ország több mint egy évtizede kiterjedt éhínséggel küzd.

Egy háború kirobbantása soha nem állt Észak-Korea érdekében. Infrastruktúrájuk egyszerűen nem bírna el egy ilyen terhelést. Létezik azonban egy forgatókönyv, ami szerint Észak-Koreát az aggodalmak ellenére is bele lehetne lovalni a katonai csapás elindításába.

Az éhínség erősödésével egyenes arányban erősödik a forradalom veszélye is. Egy kormány, jelen esetben egy szélsőséges diktatúra, amikor hatalma veszélybe kerül, szinte mindig kegyetlen erőszakhoz folyamodik, és bármilyen áron megpróbálja fenntartani azt. A nyugat által bevezetett szankciók teljesen destabilizálhatják az amúgy is éhező országot. Így elképzelhető, hogy kétségbeesésükben megtámadják Dél-Koreát, hogy több élelmiszerhez és nyersanyaghoz jussanak.

Észak-Koreában a kötelező katonai szolgálat két évre szól, hadseregük a becslések szerint 1,1 millió főből áll, ami megközelíti az USA hadseregének létszámát, ehhez azonban hozzájön még csaknem 8 millió tartalékos katona, az amerikai 800 ezerhez képest. Kétségbeesésükben elképzelhető, hogy földi támadást indítsanak és egy ekkora hadsereget nehéz lenne kifüstölni hazai terepen. Az ázsiai kultúrák híresek aszimmetrikus harcászatukról (ami az amerikai hadsereg kriptonitja), és egy ilyen eshetőséget nem szabad félvállról venni, mint ahogyan azt Amerikában sokan teszik. Megfeledkeznek az utolsó koreai háború kimeneteléről. Egy ilyen konfliktus legjobb esetben is évekig, akár évtizedekig húzódó földi hadjáratot jelentene. Észak-Koreához hasonlóan az Egyesült Államok sem rendelkezik egy ilyen háborúhoz szükséges logisztikával vagy gazdasági feltételekkel.

A szkeptikusok úgy gondolják, hogy soha nem jutunk el erre a pontra, azzal érvelve, hogy bár Észak-Korea sokszor fenyegetőzött ilyesmivel, még soha nem váltotta be fenyegetéseit. A jelenlegi fejlemények azonban igencsak eltérnek a korábbi esetektől.

1. Fontos figyelembe venni, hogy Észak-Koreában vezetőváltás történt. Kim Jong-il hetvenkedésének évei elmúltak, a fiáról, Kim Jong Un-ról pedig nem sokat tudunk. A fiatal diktátor eddig mindent véghezvitt, amit ígért, beleértve a nukleáris robbantásokat, amiknek eredményeként a nyugat új szankciókat vezetett be. Balgaság lenne azt feltételezni, hogy a fiú mindent apja mintájára tesz majd.

2. Sokan azt állították, hogy Észak-Korea soha nem fogja beváltani fenyegetőzését, hogy felrúgja az 1953 óta életben lévő fegyverszüneti egyezményt, pedig pontosan ezt tették március elején.

3. Észak-Korea elkezdte a közvetlen kommunikációs összeköttetések megszakítását majd a déllel fennálló katonai forródrótot is elvágta.

4. Észak hivatalosan is hadat üzent Dél-Koreának. Az amerikai kormány szerint ez csak üres fenyegetőzés, de ezeknek az eseményeknek a gyors egymásutánja más felé mutat.

5. Észak-Korea bejelentette egy korábban bezárt nukleáris létesítmény újraindítását.

6. Észak-Korea hirtelen bejelentette, hogy lezárja a Kaesong Ipari Zónát, ahol észak és dél gyártóközpontja található. Az ottani dél-koreai egységek 50.000 észak-koreait alkalmaznak, az 1000 dél-korai munkás mellett. Ez a megállapodás évi 2 milliárd dollár bevételt jelent Phenjannak. Az egység 2000 óta üzemel és a mostanihoz fogható lezárás még soha nem fordult elő korábban. Az a tény, hogy az észak hajlandó ilyen komoly bevételről lemondani, jelzi, hogy a helyzet cseppet sem veszélytelen.

7. Az év elején Észak-Korea ezüstvásárlásai Kínától jelentősen megemelkedtek. 2012-ben a koreai kormány összesen 77.000 dollár értékben vásárolt nemesfémeket. 2013 első néhány hónapjában pedig összesen 600.000 dollár értékben vettek ezüstöt. Észak-Korea nemesfém készleteiről nincs adat, bár a legtöbben úgy gondolják, hogy nem lehet jelentős. A jelenlegi felvásárlás azonban jelezheti azt is, hogy a kormány próbálja védeni pénzügyeit az egyre sebezhetőbb gazdasági környezetben. A történelem azt mutatja, hogy a háborúra vagy megszállásra készülő nemzetek jelentős mennyiségű nemesfémet próbáltak felhalmozni a konfliktus indítása előtt.

A helyzet további elmérgesedéséhez elég a szankciók szigorítása. Ezzel a hatalmak is tisztában vannak, bár egy újabb Tonkini-öböl incidens (ami köztudottan egy megrendezett esemény volt) is elképzelhető.

Talán érdemes lenne számba venni egy koreai konfliktus kirobbanásának esélyét.

Egy kiterjedt, aszimmetrikus hegyi háború már önmagában is nehéz. Észak-Korea megszállása Afganisztánnál is súlyosabb következményekkel járna és nehezen megvalósítható, már csak a szükséges manőverek száma miatt is. De egy pillanatra tegyük félre Észak-Koreát és vizsgáljuk meg a legnagyobb veszélyforrást: a dollár összeomlását.

Kína, az amerikai állampapírok elsőszámú birtokosa, elindult a dollárról való leválás útján. A 2008-as helyzettel ellentétben, ez nem elméleti, hanem egy nagyon is valós folyamat, ami már a végső fázisnál tart. A fővonalas elemzők szerint Kína soha nem fog leválni a dollárról, mert ez ártana saját exportpiacainak és befektetéseinek. A probléma abban áll, hogy Kína már javában próbál megszabadulni dollártartalékától különféle kétoldalú megállapodások segítségével. Most már Ausztrália is csatlakozott a dollárt leváltó államok sorához a Kínával folytatott kereskedelemben.

Kína nemcsak beszél erről, hanem cselekszik.

A kínai leválás pedig csak egy része a nemzetközi bankok ténykedésének, aminek lényege egy új világvaluta létrehozása. Ez a valuta már létezik, az IMF Különleges Lehívási Jogainak (SDRs) formájában. Ennek széleskörű bevezetése csupán két dologtól függ:

Első körben Kínát jelölték ki az új fogyasztói motorként az amerikai összeomlás nyomában. Kereskedelmük már most túlszárnyalta az Egyesült Államokét, azonban a terv kiteljesedéséhez a jüannak először jobban el kell terjednie a globális piacokon, hogy ezzel segítse az IMF-et a dollár leváltásában. Kína nemrégiben bejelentette, hogy 6000 milliárd dollár értékben fog kibocsátani jüanban denominált kötvényeket külföldi befektetők részére.

A második fázisban Kínának és az IMF-nek szüksége lesz egy bűnbakra, illetve a közvélemény számára logikusnak tűnő, ürügyként tálalható eseményre, hogy végleg megszabadulhassanak a dollártól. Észak-Korea amerikai megszállása tökéletes lenne erre a célra.

Míg Kína a jó szamaritánus szerepét játszotta az USA felé Észak-Korea „kezelésében”, és bizonyos intézkedéseket támogatott (legalábbis papíron), soha nem támogatna egy nyugati katonai akciót ilyen közelségben saját határaihoz. Kína számára elfogadhatatlan lenne egy Észak-Korea ellen folytatott háborúval járó NATO és USA katonai jelenlét, az ellentámadáshoz pedig még fegyvert sem kellene ragadniuk. Nem kell mást tenniük, mint megszabadulni minden dollártól és kilátásba helyezni, hogy felfüggesztenek minden kereskedelmi kapcsolatot azokkal az országokkal, akik nem követik példájukat. A dominóhatás eredményeként az amerikai kiadások egekbe szöknének és az USA kénytelen lenne kivonni csapatait. A lényeg azonban, hogy a dollárt, egy globális összeesküvés áldozata helyett, „háborús veszteségként” írhatnák le.

Tehát az észak-koreai helyzetet érdemes nagyon is komolyan venni, nem a média propaganda hadjárata vagy az ország „barbár és erőszakos nacionalizmusa” miatt és nem is azért mert „terroristákkal szövetkeznek”, hanem azért mert egy ilyen háború a globalizációnak a koreainál sokkal gonoszabb céljait szolgálná. Függetlenül az események alakulásától, mindig az események mögött rejlő igazi indítékokat kell keresnünk és feltenni a kérdést, hogy ki is nyerne igazán a végén.

Forrás: alt-market.com

Észak-Korea megkérte a külföldi nagykövetségeket, hogy fontolják meg az evakuáció lehetőségét

Észak-Korea megkérte a területén lévő külföldi nagykövetségeket (többek között Oroszországét), hogy fontolják meg az evakuáció lehetőségét a Koreai-félszigeten felgyorsult események miatt.

“Az Észak-Koreai Külügyminisztérium egy képviselője azt javasolta nekünk, hogy tervezzük meg az evakuáció lépéseit az orosz nagykövetségről.” - jelentette ki az észak-koreai orosz nagykövet szóvivője, Denis Samsonov, pénteken.

“A döntés épp előkészítés alatt van.” - folytatta Samsonov, hozzátéve, hogy Phenjanban “abszolút békés” a helyzet. Hozzátette még, hogy valószínűleg hasonló javaslatot kaphatott több külföldi nagykövetség is Phenjanban.

Sergej Lavrov orosz külügyminiszter megemlítette, hogy a szituáció miatt szoros kapcsolatban vannak az USA, Kína és Dél-Korea nagykövetségeivel.

Észak-Korea egy második közép-hatótávolságú rakétát telepített a keleti partvidékére, ahova már előző nap megérkezett egy Musudan típusú rakéta, mindkét rakéta a jelentések szerint Japán felé irányul. A 3000 kilóméteres becsült hatótávolságával a Musudan elméletileg bármilyen célpont ellen irányulhat Japán és Dél-Korea területén, és a Guamon lévő amerikai katonai bázist is elérheti.

Április 3-án a Pentagon bejelentette a döntését, hogy egy korszerűsített rakétavédelmi rendszert fog telepíteni Guamra, az ottani katonai bázis védelmében.

A háború kitörésének a lehetősége nagyban emelkedett, miután a közös USA és Dél-Korea hadgyakorlaton a nukleáris töltetet is szállítani képes B-52 és B-2 bombázók is részt vettek.

Csütörtökön az észak-koreai hadsereg bejelentette, hogy egy “megelőző jellegű” atomháború az Egyesült Államokkal bármelyik nap kitörhet, figyelmeztetvén az Egyesült Államokat, hogy “gondolkodjon el az emelkedett sírhalmok árnyékában”.

Nemrég az észak-koreai hadsereg megkapta a végső engedélyt az atombomba bevetésére válaszul Washington fenyegetéseire.