Egyes nem megalapozatlan vélemények szerint Obama változtatni fog nemzeti és nemzetközi stratégiáján. A tények egyszerűek. Az Egyesült Államok egyre inkább energia-független. Az olajos kátrányos homok és palagáz gyors kitermelése megkérdőjelezi az 1980-as Carter Tant, amely kijelentette, hogy biztonságos a hozzáférés a Mexikói-öböl kőolajához, és hogy ez nemzetbiztonsági érdekekből elengedhetetlen. Hasonló elrendezés a Quincy (1945), amikor Washington védelmét a szaudi-dinasztia vállalta. Ez garantálta az olajat az Arab-félszigetről. Eljött az idő, egy hatalmas visszavonuláshoz, másfelöl, hogy megakadályozza a kínai-orosz szövetséget, Oroszország feladatainak növelésével, katonai erejének megosztásával.
Január 26-án Oroszországból egy rendkívül érdekes cikket publikált Thierry Meyssan a Közel-Kelet új felosztásáról a Fehér Ház és a Kreml megállapodása szerint. A szerző feltárja a folyamatban lévő tárgyalások sérelme nélkül a legfontosabb adatokat. A cikk érdekes, mert lehetővé teszi megérteni Washington kétértelmű helyzetét az általa tolt szövetségeivel kapcsolatos új megállapodásokról, és azok kizárásáról. Állítása szerint Washington végül megfulladt a saját túl szoros kapcsolatától Izraellel. Ez a kapcsolat rendkívül költséges és felkavarja az egész muszlim lakosságot az Egyesült Államok ellen. Sőt, Tel-Aviv világossá tette, hogy hihetetlen módon beavatkozott az USA elnökválasztási kampányába. Mint tudjuk, ebben jelentős szerep jutott a Sandy-hurrikánnak is, de mindenféleképp összeáll a kép.
Három tényező vezette Barack Obamát és tanácsadóit a Putyin javasolta paktumhoz: Washington felismerte és hallgatólagosan el is ismerte, hogy nem sikerült a szíriai beavatkozás, és kész elhagyni a területet. Oroszország szabadon képes mozogni a Közel-Keleten és képes a kontroll átvételére. A genfi egyezmény szellemében 2012. június 30-án Kofi Annan közreműködésével próbáltak kiutat találni a szíriai helyzetből, de a megállapodást azonnal szabotálták az Obama-adminisztráció belső elemei. A titkos háború részletei kiszivárogtak az európai sajtóba, beleértve az elnöki végrehajtási rendelkezéseket, és felhívta a figyelmet a CIA és a zsoldosok tevékenységére. A dilemma miatt Kofi Annan visszalépett közvetítői beosztásából. A Fehér Ház már maga játszotta le az ügyet, hogy elrejtse a következetlenségeket Obama újraválasztása körül.
A genfi közlemény hátterében három csoport szerepelt. A titkos háború kórokozói, az Oroszország elleni katonai egységek, és az izraeli feszültségkeltés. Egy nappal Obama megválasztása után megkezdődött a nagy tisztogatás, amelyről már korábban is beszámoltunk. Az első "áldozat" David Patreus tábornok volt, titkos szervezőjeként a Szíria elleni háborúnak. A CIA igazgatója egy szexbotrány keretében kénytelen volt lemondani. Majd egy tucat magas rangú tiszt került korrupciós vizsgálat alá. Köztük a Supreme Commander, a NATO (James G. Stravidis admirális) és az azt követő (Gen. John R. Allen), valamint a Missile Defense Agency - azaz a "rakétapajzs" parancsnoka (General Patrick J. O'Reilly), Susan Rice és Hillary Clinton. Végül éles támadásokat fedtek fel, mert a Kongresszus kapcsolatos elemeket talált a halálra itélt Chris Stevens Benghaziban meggyilkolt nagykövet és egy iszlamista csoport között, amelyet valószínűleg Mossad támogatott. Eltávolításuk és a problémás személyek kiiktatása után megszűntek a belső ellenállások, és Barack Obama bejelentette alapvetően megújított csapatát.
- Elsőként John Kerry jelentette ki a State Department részéről, hogy szószólója a moszkvai együttműködésnek, és személyes barátjaként Bashir Al-Assadnak.
- Másodjára Chuck Hagel a Department of Deffense részéről, mint a NATO egyik pillére, aki mindig bírálta a megalomániás neokonzervatívok álmát, a globális imperializmust. Ő volt az, aki a hidegháború után Washington és Moszkva között erőfeszítéseket tett barátjával Kerry-vel, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen Izraellel 2008-ban a Golán-fensíkról Szíriában.
- Végül John Brennan, a CIA részéről, ez a hidegvérű gyilkos, aki megvan győződve arról, hogy az Egyesült Államok első gyengesége volt, amikor létrehozta és fokozta a nemzetközi dzsihadizmust. A megszállottság, hogy megszüntesse a szalafizmust Szaud-Arábiában, Oroszországot és az Észak-Kaukázus javát. Ugyanakkor a Fehér Ház folytatta a tárgyalásokat a Kremlben a legegyszerűbb szíriai megoldás keresésére, mivel egy sokkal nagyobb projekt is folyt a Közel-Kelet átszervezésével kapcsolatban.
Emlékeztetőül: 1916-ban 8 hónap tárgyalás után, az Egyesült Királyság és Franciaország titkos megállapodásban a Közel-Keletet (Sykes-Picot megállapodás) is megosztják. A megállapodás csaknem egy évszázada történt. Az Obama-adminisztráció azt fontolgatja, áttervezi a Közel-Keletet a 21. században, az Egyesült Államok és az Orosz Föderáció égisze alatt, és azt, amiről korábban is írtam már, mert várható volt egy orosz-amerikai kiegyezés, megállapodás, és sajnos egy szövetség is (majdnem pontosan két éve: http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=1 ).
Nem lényegtelen az amerikai szenátus 2013. február 26-i döntése, amiben Chuck Hegel védelmi miniszter lett 58:41 szavazási eredménnyel. Hagel ismert bírálatairól a "zsidó lobbival" kapcsolatban, és azért is, hogy elhatárolta magát a kollégáitól azzal, hogy ő nem volt "izraeli szenátor". Az iraki háború, az anti-iráni szankciók, az iráni Forradalmi Gárda besorolása, mint terrorista szervezet megjelölés ellen szavazott. Ez a szavazás hét hét vita után ért véget a szervezett washingtoni-izraeli lobbiról, változásokat jelent az AIPAC-nál (Amerikai-Izraeli Nyilvános Ügyek Bizottsága) és a vadonatúj szükséghelyzeti bizottságban Izrael számára.
Sok éven át gyakorolta a pro-izraeli lobby kritikus hatását az Egyesült Államok politikai életére, és a politikusokra. Chuck Hagel megválasztása jelentős visszaesést okozott a AIPAC számára. A klub éves ülését márciusban tartja Washingtonban. Már számos felszólaló töröltette magát. Obama elnök nem vesz részt, és Joe Binden alelnök képviseli. Az izraeli oldalon, Benjamin Netanjahu és Ehud Barak bejelentette érkezését, de a miniszterelnök is úgy, hogy diszkréten előrejelezve, törli az utazást.
Az AIPAC kudarcát megjósolták, és létrehozták a szükséghelyzeti bizottságot (CIS). Véleményüket követve várható volt az AIPAC bukása, a cionista "keresztényeké", akik az AIPAC alapjait képezik. Az eredeti terv szerint, az ENSZ-erők, elsősorban a Kollektív Biztonsági Szerződés katonái tartanák fent a rendet (OKSV). Bashar Al-Assad elnök maradna hatalmon, tárgyalásokat folytatva egy nemzeti charta, Moszkva és Washington hozzájárulásával, és egy népszavazás keretében. A szíriai állam egységének fenntartásában partner az ellenzék kimagasló alakjaként ismert Manaf Tlass dandártábornok is, aki 2012. nyaráig a szíriai elit alakulatok parancsnoka volt, majd Franciaországba távozott.
A térség még sok további megoldandó problémát hordoz. Az izraeli-szíriai béketárgyalásokra még nincs sok kilátás, és egy független Kurdisztán létrehozásához is szükséges Törökország kurd régiójának autonómiája, ahogy Palesztina és Jordánia egyesülésére is csak akkor lehet számítani, ha Izrael az 1991-es madridi konferencia mintája szerint visszaállítja az 1967-es határokat. Az amerikai oldalon szeretnék kiterjeszteni az átalakítást Szaud-Arábiára is, amely véleményük szerint felesleges. Az országot három részre osztanák, egyes tartományokat a jordán-palesztin szövetséghez, másokat a síta irakihoz kapcsolva. Ugyanazt a viselkedést lehet megfigyelni az IMF esetében, mint Washington esetében is, aki beleegyezett, hogy növeljék a szavazati jogokat a BRICS-országokban. Egy korábbi Pentagon tervet figyelembe véve (2002. júlis 10. "Szaud out of Arabia"), lehetővé tenné Wahington és Moszkva befolyásának feláldozása nélkül létrehozni a saját befolyásolási övezeteket.
Ez a politikai-katonai megállapodás az energia-gazdasági megállapodásokat is szolgálja, hiszen a Szíria elleni háború valódi célja a gázkészletek megszerzése volt. A feltárt nagy tárolók ténylegesen Szíriánál, a Földközi-tenger déli részén találhatók. Moszkva nagyobb ellenőrzést gyakorol a gázpiacra az elkövetkező években. Az Obama-adminisztrció és Vagyimír Putyin ajándéka alapos számításokra terjed ki: nem csak elvonja a távol-keleti orosz erőket, de semlegesíti Izraelt. Egymillió izraeli kettős amerikai állampolgár és másik egymillió beszél oroszul. Az orosz csapatok megakadályozhatják Izrael arabok elleni támadását, és viszont. Az USA többé nem lenne kénytelen hihetetlen összegeket költeni a zsidó települések biztonságára. Mondhatni, "a mézesmadzag" elfogyott...
Az új helyzet arra kényszerítené végül az Egyesült Államokat, hogy elismerje Irán regionális szerepét, de Washington azt akarja, hogy a garanciája legyen arra, hogy Teherán és latin-amerika visszalép, ha sok kapcsolatot alakítanak ki, különösen Venezuelát illetően. Tudható, hogy az iráni reakció sem az, ami érintené a tervet ilyen szempontok alapján, de Mahmoud Ahmedinezsad már sietett biztosítani Barack Obamát, hogy ő mindent megtesz, ami a hatalmában áll, hogy segítsen, tartózkodva Tel Aviv-tól.
Ennek a projektnek vesztesei vannak. Először is Franciaország és az Egyesült Királyság, akiknek befolyása csökken. Izrael befolyása is csökkent az Egyesült Államokban, akiket kiraboltak, és végül, Irak, ami meg van osztva. És talán Szaúd-Arábia, amely már küzd, hogy elkerülje a sorsát, amelyet beígértek neki. A győztesek is megvannak. Először is, Bashar Al-Assad, akit tegnap még bűnözőként és az emberi jogok sárba tiprójaként elítélt a Nyugat, a győztes és megdicsőült holnap iszlamistái, és különösen Vlagyimir Putyin. Természetesen a "meccs" még nincs lejátszva. A rablók és tolvajok, de az elmaradt haszonra spekulálók sem adják fel soha, ahogy a fentebb felsorolt "vesztesek" sem...
