Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Júniustól ismét lehetséges Irán megtámadása

2013. március 01. - Andre Lowoa

Közelgő márciusi látogatása során Barack Obama közölni fogja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, hogy amennyiben a diplomáciai erőfeszítések sikertelenül zárulnak, a körülmények legközelebb júniustól válnak ismét kedvezővé egy Irán elleni csapásra, az egyik izraeli tévécsatorna híradása szerint.

A csatorna hétfői hírműsora szerint az amerikai elnök arra fogja kérni Izraelt, hogy „maradjon nyugton” és hagyja, hogy Washington irányítsa az eseményeket, akkor is, ha ez azt jelenti, hogy Izrael kénytelen a „kispadról” szemlélni a katonai akciót, jelentette a izraeli 10-es csatorna. Netanjahut arra kérik, hogy tartózkodjon bármilyen katonai akciótól, sőt, ilyesmit még csak ne is említsen nyilatkozataiban, hangzott el a riportban a meg nem nevezett forrásoktól származó információ.

Barack Obama még tavaly állította fel a júniusi határidőt egy esetleges támadásra. Akkoriban sokan arra tippeltek, hogy Izrael még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt megtámadja Iránt.

Irán a napokban találkozott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség képviselőivel, hogy megtárgyalják az ország atomprogramját. Az Egyesült Államok és Izrael számos alkalommal vádolta az országot, hogy atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, bár erre semmilyen szilárd bizonyíték nem áll rendelkezésre, sőt az Obama kormány, de még Izrael is, több alkalommal elismerte, hogy Iránnak nincs atomfegyver programja.

Az amerikai titkosszolgálat által 2007-ben kiadott Országos Titkosszolgálati Értékelés is arra utal, hogy Irán nem rendelkezik atomfegyver programmal. Az 1968-as Atomsorompó Egyezmény szerint Iránnak joga van nukleáris energiát előállítani békés célú felhasználásra.

Az úgynevezett P5+1 országok, az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország, tegnap ültek össze a kazahsztáni Almaty-ban, hogy megtárgyalják az iráni atomprogramot. Az iráni delegációt Saeed Jalili, az iráni Legfelsőbb Országos Biztonsági Tanács titkára, a P5+1 országok küldöttségét pedig Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője vezeti.

John Kerry, Barack Obama új külügyminisztere, két napja Londonban azt nyilatkozta, hogy az iráni atomprogram elfogadhatatlan és szerinte a diplomáciai lehetőségek lassan elfogynak. „Számtalanszor elmondtuk, hogy egy atomfegyver programmal rendelkező Irán abban a térségben, látva az eddigi történéseket, elfogadhatatlan,” mondta egy sajtótájékoztatón.

„A diplomáciai megoldások lehetősége nem áll örökre rendelkezésre. Ma azonban nyitva áll. Most nyitva áll. Van még idő, de csak akkor, ha Irán úgy dönt, hogy leül tárgyalni, mégpedig jóhiszeműen,” mondta.

„Mi készek vagyunk jóhiszeműen, egymást tiszteletben tartva tárgyalni, hogy elkerülhessük a ránk váró, ki tudja milyen borzalmas következményeket,” tette hozzá. „A választás így az irániak kezében van és reméljük helyesen fognak dönteni.”

Januárban Henry Kissinger, vezető globalista funkcionárius azt mondta, hogy egy Irán elleni támadás előreláthatóan meg fog történni, ami nukleáris háborút és „fordulópontot eredményezhet az emberiség történelmében”.

„A régióban soha nem volt ilyen fontos egy atomsorompó megállapodás, mint most. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai 15 éve mondják, hogy egy nukleáris erővel rendelkező Irán elfogadhatatlan, pedig pontosan ez közeledik,” mondta Kissinger.

Forrás: Infowars.com, Timesofisrael.com

süti beállítások módosítása