Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

BEHÍVÓ! A HARANGOKAT FÉLREVERNI!

2013. február 24. - Andre Lowoa

A pénzügyi jogok biztosa részt vett a napokban egy civil szervezet két éves születésnapi ünnepségén. Az eseményről készült videóból az derül ki, hogy velem nyit és velem zár a biztos úr, de így legalább van miről beszéljen, mert szakmai dolgokról képtelen lenne.

Doubravszky úr alulmúlt minden erkölcsi minimumot. Azt mondja, hogy Ő megnevezett két civilt, Boros Imrét és Varga Istvánt, akik a civil oldalt képviselik és harmadiknak Őt saját magát, mint a Hiteltársulás képviselőjét jelölte meg. Hát ha ez nem önkielégülés akkor semmi sem az!!! Egyébként önmaga kijelölésére indoklásként, mint hőstettet megemlíti, hogy kint volt szombaton a „Kossuth téri katlanban”. Tudják, kívül bunda, belül bunda, egyszer civil egyszer állam, olyan mint egy cinkelt lap, mint egy Jolly Joker. Doubravszky a Jolly Joker akinek semmi sem összeférhetetlen!

Egyébként Varga István kijelentette, hogy Ő nem képviselheti a civil oldalt mert, nem rendelkezik felhatalmazással a civil oldal részéről. Persze Doubravszky urat az ilyesmi nem érdekli, ha már a törvényt is testre szabták, akkor ilyen apróságokkal nem érdemes foglalkoznia.

Jelen pillanatban az adósokra nézve a legnagyobb veszélynek Doubravszkyt látom. Mire elérkeztünk oda, hogy négy év kemény munkájával felnyitottuk annyi ember szemét, hogy már érdemben eredményt ki lehetne harcolni, akkor a hatalom a nyakunkra ülteti a biztost, akinek az a feladata, hogy morzsákat hintsen az emberek szemébe.

A bankok félnek tőlünk, félnek a tömegtől amit meg tudunk szólítani és mozgatni, ezért gyorsan egy kiegyezést szorgalmaznak amit a pénzbiztos lezavarna, az emberek megkérdezése nélkül, a civil képviselők megkérdezése nélkül. Ez a legnagyobb veszély ami az adósokra leselkedik. Nagyobb mint a banki fenyegetés, mert azt utólag is lehet kárpótolni, de egy előre lezsírozott kiegyezés minden eddigi munkát dugába dönt.

Meghirdetem a BEHÍVÓT! Minden eddiginél nagyobb és gyorsabb reagálást és aktivitást kérek! Jelenleg minden megyében van szakaszvezetőnk. Több mint 500 aktivista szervezi a csapatösszevonásokat. Újabb szakaszvezetők jelentkezése elengedhetetlen. Az számít szakaszvezetőnek aki 20-25 embert tud megmozgatni. Ez versenyfutás az idővel, nagyon rövid időn belül fel kell vonultatnunk több tízezer embert.

Eddig becsaptak, kifosztottak, meggyaláztak, földönfutóvá tettek, és most következik a végjátszma, a pofák betömése! Hát ezt nem fogom hagyni! Garantálni fogom az emberek számára a valós kiegyezést, a valós és törvény által megítélhető kártalanítást. Békét és nyugalmat fogunk kikényszeríteni, mert ez nekünk jár!

Emberek! A KÜRTÖK ismét megfújattak! Kevesebb mint két hét áll csapatösszevonásokra. Aki él és mozog, az aktivizálja magát. Csak azok keressenek akik szakaszokat, buszokat szerveznek.

Létszámot kértek rajtunk számon, hát adjuk meg nekik. Akkora tömeget kell összevonnunk, hogy nemcsak a kilakoltatásokat, hanem a végrehajtási záradékok, illetve a jogtalan letiltásokat is fel tudjuk függesztetni. Emberek MOZGÓSÍTÁS!

Kásler Árpád
Kelt, 2013. 02. 24.

süti beállítások módosítása