Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Miért akarna az elit lázongásokat Amerikában?

2013. február 15. - Andre Lowoa

Minden jel arra mutat, hogy az amerikai hatóságok lázongásokra számítanak a lakosság körében. A tendencia nem véletlen. Egy jól kipróbált módszerről van szó, amit a bankkartell számos alkalommal használt már országok leigázására és vagyonának megszerzésére, így kaparintva meg az adott területet és kormányt az Új Világrend számára. A társadalmi zavargások kirobbantásának és kihasználásának gazdasági szempontból van fontos szerepe az elit számára. Greg Palast, ismert és elismert oknyomozó riporter, 2001-ben írt leleplező cikket a globális banki elitről, pontosabban a Világbankról és az IMF-ről, amelyben kifejti milyen módszert dolgoztak ki arra, hogy egy kiszemelt országot megfosszanak vagyonától. A fogás „IMF lázongásként” vált ismertté.

2001 áprilisában Greg Palast hozzájutott néhány bizalmas belső IMF dokumentumhoz, amelyek leírták egy ország kifosztásához, a vagyon, az infrastruktúra és az erőforrások átjátszásához szükséges négy lépést. Az első lépés, az „IMF lázongás”, részletezte, hogyan tervezi meg az elit előre a társadalmi felkeléseket, hogy azok a kívánt eredményt hozzák, azaz elijesszék a befektetőket és csődbe vigyék az államot. „Ennek a gazdasági gyújtogatásnak megvannak az előnyei, főleg a külföldiek számára, akik a végén összeszedhetik a megmarad eszközmorzsákat az értékük töredékéért,” írja Palast, hozzátéve, hogy „egyértelműen kirajzolódik a minta. Sok a vesztes, de az egyértelmű nyertesek a nyugati bankok és az amerikai államkincstár.”

Más szóval a banki elit létrehozza a társadalmi zavargások kirobbanásához szükséges feltételeket (egekbe szökő kamatok, emelkedő élelmiszerárak, szegénység, életszínvonal romlás, stb.), majd keselyűként lecsap, hogy fillérekért felvásárolja, ami megmaradt. A módszert láthattuk már Bolívia, Ecuador, Indonézia, Görögország és Argentína esetében. A következő áldozatok pedig Spanyolország, Olaszország, Nagy-Britannia és Franciaország lesznek, ahol már láttunk némi ízelítőt a lakosság megmozdulásaiból az elmúlt két év során.

Ha-Joon Chang, a Guardian cikkében leírta, hogy az európai zavargások abból eredtek, hogy „a kormányok IMF-stílusú programokat hajtottak végre saját állampolgáraikon,” azaz „megszorításokat, privatizációt és a szabályozások lazítását kezdeményeztek,” ami a kísérleti országok felkeléseit is kiváltotta a 80-as és 90-es években. Bár az IMF, a Világbank és társaik már a fél világot végigportyázták, az Egyesült Államok eddig kimaradt. A négylépcsős folyamat első fázisa, az állami tulajdon privatizációja, már jól halad. Az infrastruktúrát külföldi társaságok vásárolják fel szédítő ütemben, a Goldman Sachs segítésével.

Az Egyesült Államok esetében a folyamat fontos része az ország iparának tönkretétele, lehetetlenné téve az önellátást, banki mentőcsomagokat kínálva helyette. Európában ez a folyamat szinte teljesen befejeződött már, hiszen a legtöbb fontos gazdaságot a Goldman Sachs technokratái irányítják.

2000 óta a termelésben a munkahelyek 32 százaléka vándorolt ki az Egyesült Államokból, 2001 óta pedig 56.000 gyártóegységet zártak be. Látva az egyértelmű gazdasági indítékot a lázongások kirobbantására az Egyesült Államokban, a zavargásokra való felkészülés jeleit kellene felismernünk. Ezek pedig egyre nyilvánvalóbban mutatkoznak.

A Határozatlan Idejű Fogvatartásról szóló törvény

Az Obama kormány által elfogadott Határozatlan Idejű Fogvatartásról szóló törvény (NDAA) felhatalmazza a hatóságokat amerikai állampolgárok, amerikai földön történő szó szerinti elrablására és tárgyalás nélküli fogvatartására, megalapozva a tüntetők és újságírók tömeges letartóztatásának feltételeit országos szükséghelyzetben.

A leleplező informátorok (whistleblower) elleni hadüzenet

Az Obama kormány kíméletlenül vádat emelt és elítéltetett számos leleplező informátort, amiért azok nyilvánosságra hozták a kormány korrupt eljárásait, nyilván azzal a céllal, hogy megfélemlítsék azokat, akik a helyzet élesedésekor hasonlóan cselekednének.

A közösségi oldalak szemmel tartása az elégedetlenség észlelésére

A Nemzetvédelmi Minisztérium (DHS) és egyéb szövetségi ügynökségek aktívan figyelik a közösségi oldalakat és híroldalakat, hogy észleljék az amerikai kormányra és a nemzetvédelemre negatív fényt vető cikkeket és hozzászólásokat. Leginkább azt nézik, hogy mikor válhatnak a szavak tettekké és tömeges megmozdulássá.

Hatalmas megfigyelőközpontok építése

A Nemzetvédelmi Ügynökség (NSA) az ország legnagyobb kémközpontját építi Utah államban a sivatag közepén. Az adatközpont célja a világ összes kommunikációjának lehallgatása, dekódolása, elemzése és tárolása, bármilyen föld- vagy víz alatti, nemzetközi, hazai vagy külföldi kábeleken haladjon is, legyen az magánjellegű email üzenet, mobiltelefon hívás, Google keresés, személyes adat, utazási információ, vásárlás vagy digitális „szemét”. Az adatbázis létrehozásával az NSA azt reméli, hogy figyelemmel kísérheti a lázongásokat vagy szükség esetén megakadályozhatja a terjedést.

Pilótanélküli gépek hazai bevetése

A múlthét során az amerikai igazságügyi minisztérium megerősítette korábbi álláspontját, hogy az Obama kormány használhat fegyverrel ellátott drónokat amerikai állampolgárok elleni merényletek kivitelezésére. Az NDAA törvény értelmében pedig az Egyesült Államok egészét harctérré nyilvánították.

Egy olyan kormány, amelyik „törvényesen” saját állampolgárainak jogi eljárás nélküli kivégzéséhez folyamodhat, kimeríti a diktatúra fogalmát.

Felkészülés a szükségállapotra

A Nemzetvédelmi Minisztérium több mint 1,6 milliárd darab lőszert vásárolt csak az elmúlt 10 hónap során. Viszonyításként, az iraki háború legaktívabb szakasza során az amerikai hadsereg 5,5 millió lőszert használt el egy hónap alatt. Miért kell a DHS-nek harminc év háborúskodásra elegendő lőszer, ha nem belföldi zavargásokra számítanak?

A szükségállapotra való felkészülés legaggasztóbb része az országos FEMA program, amelynek keretében lelkipásztorokat és egyéb vallások képviselőit képezik ki, hogy segítsék a titkosszolgálat munkáját azzal, hogy ráveszik nyájukat az engedelmességre és ezzel előkészítik a terepet a szükségállapot bevezetésére, a fegyverek elkobzására és esetleges áttelepítési programokra.

Az állampolgárok az új terroristák

Az embereket arra próbálják rávenni, hogy jelentsék, amikor valami gyanúsat látnak. A DHS „Ha látsz valamit, jelentsd is!” kampánya például rendre középosztálybeli amerikaiakat állít a terrorista szerepébe. A minisztérium jelentéseiből az is kiderül, hogy mi számít terroristagyanús cselekménynek.

Megvizsgálva a közelmúlt történelmében azokat az országokat, ahol gazdasági összeomlás ment végbe, a társadalmi zavargások szinte minden esetben fontos elemként voltak jelen, előkészítve a terepet a gazdasági leigázásra és a szuverenitás felszámolására.

Forrás: Infowars.com

A világban folyó zavargások is hozzájárulnak a Világkormány és az Antikrisztus felemelkedéséhez, aki egységet és globális válaszokat kínál majd megoldásként a terrorizmus, a betegségek, gazdasági és egyéb bajok ellen, amik közül sokat maga a háttérhatalom idézett elő vagy mélyített el. (Lásd: Dániel 11:21-24, 8:23-25, II. Thessalonika 2:1, 3-4) A gazdaság helyzete tovább romlik, egészen addig, amíg az emberek már bármit hajlandóak lesznek elfogadni a kilábalás érdekében. A káoszból rend tipikus példáját láthatjuk kibontakozni, ahogyan azt a fenti cikk is szemlélteti. (Joseph Candel)

Fontos észben tartani, hogy bár nehéz évek várnak a világra, ez nem a történet vége. Sőt, ez lesz az igazi kezdet! Egy jobb világ kezdete, ahol „nem ártanak és nem pusztítanak sehol” (Ézsaiás 11:9) és bár most a völgy legmélyebb és legsötétebb szakasza előtt állunk, tudva, hogy mire számíthatunk felkészülhetünk az eljövendőkre. „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (János 16:33)

http://idokjelei.hu/2013/02/miert-akarna-az-elit-lazongasokat-amerikaban/

süti beállítások módosítása