Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

ÁLLAM ÉS BANKI ERŐSZAK A MAGYAR JOGVÉDŐ ELLEN

2013. február 13. - Andre Lowoa

Kép: a pénzügyi jogbiztos a marketingmedve című oldalról

NA EZ A NAGY BÜDÖS HELYZET MAGYARORSZÁGON !!! ERRŐL IGENIS MINDEN MAGYAR EMBERNEK TUDNIA KELL !!!!

Vegyük sorjában!

Közzétéve: 2013. január 23., szerda Szerző: Kásler Árpád

Hát vegyük! Sokan „bepánikoltak” a tegnapi cikk folytán, sokan több információt kértek és sokan bevádoltak, hogy az elején nem ezt mondtam, miért léptem vissza az adósok képviseletét illetően. Mindenekelőtt engedjék meg, hogy kinyilvánítsam azt, hogy nem léptem vissza! Ugyanaz vagyok aki voltam, sőt, most vagyok igazán önmagam és rákapcsoltunk egy fokozatot. Információt annyit oszthatok meg amennyit kell, sem többet sem kevesebbet. Mindig lesz aki sokallja és lesz aki kevesli, de így van ez rendjén. Az információk több, egymástól független forrásból érkeznek. Ezek már többszörösen bizonyították megbízhatóságukat. Ebből megosztok Önökkel néhányat, kezdjük a „személyessel”…A parancs ki lett adva: Káslert „le kell fejezni”, a biztonságiaknál kiverte a biztosítékot a tíz nap alatti tízezres (Vezér) támogatás. Ezt már olyan kockázati tényezőnek minősítették, amely pillanatok alatt öngerjesztésbe mehet át és megállíthatatlanná válik. Ha velem végeztek, akkor a híresztelés szerint Falus Zsolt következik, ha nem lesz elég okos és nem tanul a példámból, további tényező sajnos nincs a palettán. Zsoltnak elvileg van még néhány nyugodalmas hónapja, használja ki. Az eddigi tevékenységem „érvágó” lépésre kényszeríti a kormányt. Előre kell hozzanak egy látszatintézkedést, amit a választások előtti időszakra tartogattak volna. Lehet pont erről tanácskoztak tegnap rendkívüli ülésükön, vagy a lefejezést véglegesítették? Ebbe talán én is beleszólok, ha már az én fejemről van szó, „elftársak”! Hármas forgatókönyvről szól a fáma, az ellenállástól és a „birkaság” mértékétől függne, hogy melyik lesz bevetve. Ha ez a felháborodási szint marad, akkor hét évre kitolnák az árfolyamrögzítést kamatmentesen. De előtte el kell távolítsanak engem, példát kell statuáljanak rajtam, teljesen hiteltelenné kell hogy tegyenek. Szó mi szó, ehhez értenek! A tegnapi információ máris hitelesnek bizonyult, mert mit hozott ma a posta? Hát mit? Végrehajtási záradékot. A gyulai Szarka László nevű önálló bírósági végrehajtó által kiállítva. Véletlen egybeesés lenne? Erősen kétlem! Az OTP Faktoringtól is felhívott egy félénk hang – érdekes, három éve nem hívtak – a tegnapi infó után, pont ma hívtak ők is. Véletlen? Á dehogy! Persze szegényt felhomályosítottam, hogy kit és mikor hívjon. Csányival szívesen elbeszélgetnék, de ő biztos nem tudja a telefonszámomat, meg hát nem azonos klubba járunk…Mielőtt a végrehajtási záradék felett elsiklanánk, csak halkan megjegyzem, hogy a jogerős ítélet végrehajthatóságát a Kúria felfüggesztette, jelenleg az Európai Bíróság előtt van az ügy, de a Szarka végrehajtót ez nem zavarta. És még egy érdekesség 2012. július 25. és 2012. november 14. bélyegzővel van ellátva, de ma szalajtották ki gyorspostával. Állítólag vételi árfolyamon számolták ki a tartozásom. 14 millió 400 ezer forint felvett összegre tőketartozás címen 24.980.254 forint tőkekövetelés + a járulékai = 29.061.705 forint követelés összesen. Mindezt KÖLCSÖN JOGCÍMEN, persze befizetett összegekről szó sem esik. Szarka végrehajtónak járó munkadíj 291.567 Ft. Szarka végrehajtónak járó jutalék 1.733.779 Ft. Ismerik a közmondást… „sokat akar a szarka, de nem bírja a farka”. Én bízok benne, hogy Szarka végrehajtó nem kalkulál erősen ezzel a pénzzel, a nyaralását ne ebből tervezze…A második forgatókönyv szerint, ha a magyarok elégedetlensége nem szűnne, akkor a 180 Ft fixált árfolyamon fizetne mindenki, időkorlát nélkül. Harmadik eshetőség, ha ezek a rakoncátlan magyarok nem akarnak szó nélkül megdögleni, akkor a felvételkori árfolyam szerint forintosítanának úgy, hogy az eddig befizetett többletköltségek maradnának ahol vannak jelenleg és itt jönne a képbe a Webbank amit az állam feltőkésít most hat milliárd forinttal. Ehhez kellene karmesternek az új pénzügyi biztos Doubravszky. Ez úgy történne meg, hogy a delikvens adóssal aláíratnának egy nyilatkozatot, hogy további követelést az ügylettel kapcsolatban a bank és az állam felé nem támaszt, és ekkor visszaállna az eredeti törlesztő részlet. Ezzel párhuzamosan bevezetnék a magáncsőd intézményét is, hogy a gépjármű hiteleseknek is jusson valami. Így „csak” négy évig tudták kifosztani a magyarokat és őszerintük amennyire birkák vagyunk, örülni fogunk, hogy végre megmentettek… Így az elképzelés szerint mindenki jól járna. Be lenne tömve végre a magyarok pofája, a hangadók ki lennének iktatva, az MNB-él ott maradna 15 milliárd eurónyi devizatartalék, amit Matolcsy elkölthet, a pénzügyi és politikai elit elkerülné a felelősségre vonást. Aki ezekbe belemegy azt első számú közellenségnek és hazaárulónak kell kikiáltani. Ami szóba jöhet, az a kártérítés és a büntető jogi felelősségre vonás! Erről akarok tárgyalni, de ők nem akarnak. Jól van ez így, legyen meg aminek meg kell lenni! Visszatérve Doubravszkyra: állítólag a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetét azért nem hívta meg a február elsejei tanácskozására, mert hogy én politikus vagyok. Mi a szösz? Nem is tudtam eddig, még jó hogy mondta! Meg azért nem, mert írtam egyik cikkemben, hogy sok a paprikajancsi a placcon, tán magára vette, jól tette, hogy nem hívott meg, mert a jelenlétemmel legitimizáltam volna őméltóságát. A pénzügyi biztosnak nincs legitimációja! Ki nevezte ki? Milyen felhatalmazással rendelkezik az adósok részéről, hogy képviselje őket?! Mit képvisel egyáltalán? Hogy ezek hibás termékek? Mitől hibásak, a rossz időjárástól? Ezek nem hibásak, teljesen ép adásvételi ügyletek, pusztán a kölcsönjogcím nem stimmel, az meg a csalást hivatott palástolni. Több oka is van annak, hogy miért függesztettem fel az új ügyek vállalását. Egyik ilyen ok az anyagi háttér. Addig amíg az ügyvédek az adósoktól kért képviseleti díjak többszörösére tartanak igényt, (hol van ilyenkor a „szerényképességűkoppánybéla”, aki szerint 140 milliót kerestem a dolgon, mert volna egy 24 ezer forintos villanyszámlám amit ki kell fizetni 8 napon belül) erősen át kell gondolni a továbbiakat, nem beszélve arról, hogy a jogrend kifulladt Magyarországon! Ezt már régóta tudjuk, de az nem elég, mindenkinek látnia kell! Hallgassák vissza, mit mondott a bíró a Kúria tárgyaláson amikor berekesztették? Azt, hogy eljárásjogi problémát szeretne megtárgyalni, ehhez képest egy óra húsz perc tanácskozás után landolt az ügy az EU-ban. Biztos szükség volt kis időre még, hogy rendezzék a soraikat. De ha már így van, akkor nekünk is rendezni kell. Háborúhoz az a mondás járja, hogy pénz, paripa, fegyver. Én most azt mondom, hogy létszám, létszám, létszám!!! Végezetül engedjék meg, hogy az eddig közzétett és engem gyalázó levelek után egy másik levélrészletet is közzétegyek…

Tisztelettel, Kásler Árpád

2013. 01. 23.

Menedékjog Kérése

Közzétéve: 2013. január 24., csütörtök Szerző: Kásler Árpád

Kedves …………..Követtanácsos Asszony!

Kásler Árpád vagyok a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének és a Rendszerváltó Mozgalom Pártnak az elnöke. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy néhány alkalommal személyesen is találkozhattam Önnel. Ha jól emlékszem akkor már említést tettem Önnek arról, hogy több milliárd dolláros banki csalássorozatra derítettem fényt. A harcom több mint négy éve tart és minden jel arra mutat, hogy a dolgok kezdenek eldurvulni. Erről több információ olvasható a honlapomon, a www.kaslerarpad.hu-n. Sem pénz, sem ármány, sem erő meg nem félemlíthet és a Magyar Nemzet érdekeinek védelmétől el nem tántoríthat. Ahhoz, hogy befejezhessem mindazt amit elkezdtem, biztonságban kell tudnom a családomat. Van egy három éves és egy hét éves kisfiam és a kedves feleségem. Az Ő részükre, az Ő nevükben három személyre kérek menedékjogot mindaddig, amíg befejeződik az aminek be kell fejeződnie. Úgy érzem, hogy Dél-Amerikában sokkal nagyobb biztonságban lennének mint Európában. Kérem mielőbb tájékoztassa az illetékes hatóságokat kérelmemről, bízva annak kedvező elbírálásában.

Köszönettel, Kásler Árpád (körlevélből)

A CIONSAJTÓ ELHALLGATTA A TEGNAPI TÜNTETÉST

Tegnap este egyetlen rádió és tévéhír sem számolt be a pesti autós tüntetésről (a netes hírekben sem olvasni erről sehol!!!), amikor a kirabolt, kilakoltatott banki áldozatok ellen tüntetett több szervezet autókkal, stb. Csak a HírTV egyik hírében mutattak pár pillanatig képet és a tudósító gazember úgy beszélt, hogy abból semmi se legyen érthető, de az kiderült, hogy a bírósági végrehajtók szexuális szolgáltatás fejében zsaroltak adós áldozatokat. Hogy mi is a valós helyzet azt Kásler Árpád föntebb világosan elmondta. Az is világos, hogy a kormány a banki bűnözőket védi, a sok százezer magyar áldozatottal szemben, de a legnagyobb bűnük az, hogy minden hírben elhallgatják a tényeket. Újabban bedobták ezt a pénzügyi jogbiztos nevű szélhámosságot, aki már hetek óta nyilatkozgat olyan zsidó tolvajnyelven, hogy abból egy szó sem érthető. Őt valójában a bűnöző bankok és a kormány bábjának nevezték ki, amolyan csillapításra és időhúzásra a komoly közhangulat ellen, de a valódi ténykedéséről és jogköréről, hatásköréről még mindig nem adtak hivatalos tájékoztatást. Innen kivánunk további kitartást a magyar jogvédő harcosnak, de őmellette tömegeknek kéne állni. Ez egyelőre azért nem megy, mert akik netet olvasnak, tőlük utcára menést és bármilyen kis áldozatot nem lehet várni, néhány kivételtől eltekintve. Elsősorban a tévék elé kéne vinni az ügyet, hogy megtudják az érintett áldozatok, hogy milyen küzdelmek folynak ellenük és az érdekükben.

Ehhez az állami aljassághoz tartozik ez is, mert ez is összefügg az állami terrorral, hogy a 2006-os rendőrbűnözők ügyét a fővárosi főügyész helyettes egy nevetséges mesével adta elő, a késő esti tévéhírben. Azzal jött elő, hogy 6 év után sem tudják a bizonyítékokat megtalálni és kiderült az is, hogy ezt az állami terrort is el akarják tussolni. A Jobbik halk morgása nem a lényegről szól! Először is, minden rendőrségen a 2006-os ügy aktái és dokumentumai ott vannak írásban, pontos nevekkel, pontos beosztásokkal, kik voltak akkor "szolgálatban"! Megvannak a kép és hanganyagok is, hiánytalanul. Ezek alapán az Orbán-kormány ügyészsége már 2010-ben beadhatta volna a vádat, de még mindig húzzák az időt. Nem felejtünk. Főleg az állami terrort nem felejtjük és minden állami hazudozást le fogunk leplezni. A magyar népet ma már nem lehet megvezetni, mert milliós tömegek kezdenek kijózanodni mocsokráciában. Tehát ilyen körülmények között a nemzeti jogvédőknek a terep adott a tömegek meggyőzéséhez és mozgósításához.

süti beállítások módosítása