Irán legújabb kori történelme Reza Pahlavival kezdődik, aki 1925-ben került hatalomra. Példaképéhez, Atatürkhöz hasonlóan ő is egy szekularizált hatalmat akart létrehozni egy olyan világban, melynek értékeit éppen több évezredes kultúrája és vallása adta. 1941-ben megbuktatták és fia, Mohamed Reza került hatalomra. Ő az óperzsa kultúra és a nyugati világ összeegyeztethetetlen értékeit kombinálta, hatalma csillogó mázban tetszelgett, miközben a felszín alatt a nyugati érdekek mértéktelen kiszolgálása folyt. Mindezt a nyugati világ modernizációs időszakként élte meg és mindmáig így is kommunikálja. Ezzel egyidejűleg szegényedett el a vidék, esett vissza még jobban a mezőgazdaság és vált az élet egyre elviselhetetlenné a napról napra növekvő nincstelenné váló rétegek számára. Mohamed Moszadek lokálpatrióta miniszterelnök 1951-es megjelenésével erőteljes államosítással vette célba az Angol-Irani olajvállalatot, de 1953-ban Moszadek-et a CIA segítségével megbuktatták és az ország olajjövedelmei ezt követően az USA-ba vándoroltak. Ezekből a bevételekből Irán az amerikai hadiipar jelentős fogyasztójává vált és a kor egyik legszámottevőbb hadseregét állította fel. A sah titkosszolgálata, a hírhedt SZAVAK, pedig a CIA és az izraeli Moszad segítségével jött létre. Ezzel megtörtént Irán vérének külföldi vérkeringésbe történő áramoltatása és az iráni javakból szinte kizárólag a külföld lakhatott jól, a külföld kontrollja mellett.
Iránon belül több ellenállási mozgalom indult el koztuk volt a síita vallási mozgalom, melynek meghatározó személyisége volt Ruhollah Khomeini, azaz Khomeini imám. Az imámot száműzték, így ő 1964-ben az iraki Nadzsefbe ment. Onnan tovább kellett állnia és a Párizs melléki Neauphle-le Chateau-ban nyert befogadást egészen 1979 február 1-i visszatéréséig azt kövezően, hogy a forradalom elűzte Mohamed Rezát és az általa képviselt értékeket. Az imám visszatérésével egy eddig nem ismert és nem is remélt korszak vette kezdetét. Khomeini imam nem Gom-ot, vagy Mashedet, a síita iszlám teológiai bástyáit választotta lakóhelyül, hanem Teheránt. Azaz búcsút intett a szekularizációnak. Az 1971-ben megalkotott művének a Velajet al-Faqihnak (a teokrácia hatalmi küldetése) alapján az iszlám tudósait ruházta fel a vallási tanítások mellett a világi hatalom gyakorlásának felelősségével. A történelmi előzményeket követően nem csoda, hogy a világi hatalom eddigi gyakorlói megbuktak, a nép az 1979. március 30-31-i demokratikus szavazáson egyértelműen az iszlám forradalom hatalma mellett voksolt és kikiáltották az iráni iszlám köztársaságot.
A fiatal állam intézményei még meg sem szilárdulhattak, amikor belső és külső ellenségek lepték el. Felszámolták a SZAVAK-ot és 1979. május 5-én létrehozták az imámhoz hű Iszlám Forradalmi Gárdát és a Hezbolláh-ot, melyek az új állam belső biztonságát voltak hivatottak szavatolni.
Június 18-án Haszán Ebrahim Habib benyújtotta alkotmánytervezetét, melyben az imám Velajet el-Faqih elvei nem kaptak hangsúlyt. Emiatt vallástudósokból létrehozták a Szakértők Alkotmányozó Tanácsát és az általuk felterjesztett új alkotmányt december elején elfogadták. Ettől kezdve ez a tanács az Alkotmány őreinek Tanácsa nevet viselte.
Az USA számára fontos szempont volt, hogy addigi első számú ellensége, a Szovjetunió ne kapjon befolyást a forradalom menetében. A másik szempont, hogy az iszlám forradalom ne exportálódjon tovább a térség többi országára. A Szovjetunó az afgán háborúval és saját belső bajaival volt elfoglalva, Gorbacsov elnök távolról figyelte csupán az iráni folyamatokat. Az USA a forradalom erőfölénybe kerülése után a belső ellenállás és a régi szövetségesek támogatásával próbálta az egyensúlyi helyzetet megváltoztatni, sikertelenül. Egészen 1979 decemberéig az USA nem került nyilvános konfrontációba Iránnal. Akkor is csak azért, mert Carter elnök lehetővé tette Mohamed Reza, az elűzött sah számára, hogy gyógykezelés céljára az USA-ba érkezzen. Ez az intézkedés gerjesztette az iráni fiatalokat arra, hogy elfoglalják az USA teheráni nagykövetségét és az ott dolgozókat 444 napig túszul fogták. Ettől kezdve Irán az USA nyílt ellenségévé vált. A szomszédos Irak megfelelő támogatásban részesült, hogy az általa áhított khozesztáni, olajban gazdag területeket elfoglalja Irántól és kezdetét vette egy 8 évig tartó, többszázezer áldozatot követelő háború. A kezdeti iraki sikereket felváltotta az iraki visszavonulás .és felmerult annak lehetősége, hogy az iraki lakósság túlnyomó részét kitevő síita lakósságon belül az iszlám forradalom eszméi továbbterjedjenek. A világ számára a háború döntetlenül végződött Irak és Irán között. Irán, a fiatal iszlám állam a háború és a nemzetközi embargó kényszere alatt kifejlesztette iparát, saját termelő szférát hozott létre, mellyel túlélte harcait és jelenleg a térség meghatározó potenciáljává lett..A GDP növekedésének éves üteme tobb mint 2%.
Az USA Irak elleni hadjárata tovább növelte Irán befolyását, hiszen a meggyengített Irakon belül nem csak az USA, hanem Irán szerepvállalása is erősödött. Ez a térség erőviszonyainak átrendeződését eredményezte, így ma Szíriától kezdve egészen Bahreinig és az Egyesült Arab Emirátusokig Iránra már nem úgy tekintenek, mint egy elszigetelődött, saját önellátásával foglalkozó állam, hanem mint az említett térség biztonságpolitikájának egyik kulcsa.Irán az újkori történelmében sohasem kezdeményezett háborút, mindig vele szemben viseltek hadat. Irán azonban fejlődni akar egy olyan globalizált világban, mely mindenkié és nem csak
egyes nemzeteké. Irán helyet követel saját termelésének, saját kultúrájának, saját értékeinek, melynek része az iszlám. Mindezt Irán nem fegyveres harccal kívánja kivívni magának, még akkor sem, ha a világ kommunikációjában ez szerepel. Még egy globalizált világban is létezik szuverenitás, ahol a népek hagyományaik, vallásaik és kultúrájuk szerint élhetnek, ezzel gazdagítva a földkerekséget. Irán újkori történelme láttatja, hogy mennyien támadták, emésztették fel energiáit, fosztották ki erőforrásait és milyen mérhetetlen harcot kellet vívnia nem többért, mint a fennmaradásért. Irán élni akar, békében másokkal, használva mindazokat a lehetőségeket, melyeket mások is használnak, beleértve az atomenergiát. Irán számos garanciát adott ennek békés felhasználására.
Irán 75 milliós lakósságából 50 millió a forradalom után született, tehát Irán a fiatalok országa. Az átlag életkor 28 év. Mivel a világ már nem elszigetelt országok közössége, hanem egy egymás közti kommunikációra képes globális populáció, ezért minden Iránt sújtó szankció, gazdasági embargó, az érzékeny fiatalságot károsítja, ami kihat a világ jövőjére. Irán nemzetközi integrálódásának záloga ez a fiatal nemzedék.
Az iszlám forradalom 34. évfordulójára emlékezve az elmúlt időszakban elért fejlődésen túl azt is el kell mondani, hogy Irán nem vállalja a ráaggatott vádakat, ellenzi a terrorizmust, harcol az emberi jogokért és az embargó által elszenvedetthátrányok ellenére is békés tagja kíván lenni a nemzetközi közösségnek. A nemzetközi kommunikációban Irán hangját nem hallani, bár mindent megtesz, hogy az ő szemével is lásson a világ, ne csak azokéval, akik Iránról ítéletet mondanak..
H.Z.
