Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

ELKEZDŐDÖTT… RIADÓ!

2013. február 10. - Andre Lowoa

Orbán és kormánya vigye a saját családját Ócsára, ne a miénket! A „devizahiteleseket” egy valamitől kell megmenteni, a korrupt állami bűnözőktől.

Sem a Fideszék sem az MSZP-ék ne alkudozzanak a vétlen emberek élete felett. Alig két napja írtam a Frontvonal című bejegyzésemben, hogy ha az események ezt szükségessé teszik akkor előrehozzuk a D-Dayt. Hát előrehoztuk.

2013. február 9-én déltől gyülekező Budapesten, a Kossuth téren. Mindenki öltözzön rétegesen, vastagon, sapka, kesztyű elengedhetetlen, hozzon magával kis hátizsákot a legszükségesebbekkel, hosszú ostromra rendezkedünk be ha szükséges. Csak piros, fehér, zöld zászlókat hozzanak magukkal! Mindenféle pártcsatlakozástól elhatárolódunk. Tiltakozunk a kiadott aljas közlemény ellen, tiltakozunk a magyar nép nyomorba döntése ellen és megvédjük magunkat a bankárok és végrehajtóitól valamint az általuk megvesztegetett állami bűnözőktől.

Miért nem tettek említést az okokról, miért nem említik meg az ezermilliárdokat a Nemzeti Bankból, amit a kisemmizett családoktól harácsoltak be és alig várják, hogy rátegyék a kezüket? Miért nem tesznek arról említést, hogy minden hatályos törvény a „devizahitelesek” mellett szól, miért nem tesznek említést arról, hogy köztörvényes bűncselekményeket követtek el a bankárok, miért nem tesznek említést arról, hogy törvénysértő aljas módon falaznak a hatóságok, hogy ki ne derüljön az igazság?

Azért nem tesznek említést mert részesei és haszonélvezői az egész törvénytelen folyamatnak. Most a „devizahitelesek” megmutathatják, hogy megmentik-e saját magukat, vagy várnak az eszközkezelőre, esetleg Ócsai lakóparki lakásra nyújtanak be pályázatot és megmutathatja az egész nemzet, hogy megértette-e miről van szó?

Mert nem pusztán a „devizahitelesekről” van szó, hanem arról, hogy köztörvényes bűnözők cselekedetei nyomorba taszította az országot és öngyilkosságba ezreket. Közvetetten okozói a gyilkosságoknak. Valójában nemzetpusztító gyilkosok!

Mindenkit értesítsenek, akit tudnak! Értesítsék a külföldre menekülteket, jöjjenek és csatlakozzanak, a fotelforradalom ideje elmúlt. Családanyák és családapák, helyezzék biztonságba gyerekeiket rokonoknál és csatlakozzanak. Ha most nem kényszerítjük térdre ellenségeinket akkor nem marad más hátra, mint a menekülés, a külföldön való cselédkedés, a hontalanság!
Csatlakozzanak!

Én ott leszek! Éjjel és nappal, amíg össze nem gyűlik a sereg!

Kásler Árpád ,

2013. február 8. napján, 20 óra 30 perckor

KIFOSZTOTTAK… GYÜLEKEZŐ!

Elérkezett a seregszemle ideje. Türelemmel vártunk, hogy megoldják, megpróbáltuk Isten s ember a tanúnk rá.

Láttak már nyájba maró farkasokat? Így marnak bele minden oldalról a nemzetbe. A politika teszi amit egy megvesztegetettnek tennie kell. A bírák nem tűznek ki tárgyalást, de mindent megtesznek hogy tárgyalásig se jussanak el sokan, nagyon sokan. Az ügyvédek úgy látják elérkezett az ő idejük. Nem túlzok ha azt mondom, hogy szinte mindenkit ismerek aki él és mozog ezen a területen. Önöktől tudom, kedves KIFOSZTOTTAK, hogy Önök is belesétáltak az ügyvédek hálójában nagyon sokan, Szegeden, Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon, Vácon, Békéscsabán…

Azok a szerencsétlenek, akik segítségért mentek, újból ki lettek fosztva. Önöktől tudom, hogy aláírattak olyan szerződéseket Önökkel az ügyvédek, hogy amennyiben elállnának a bankkal való pereskedéstől, akkor 300-500 ezer Ft-ot ki kell fizessenek az ügyvédnek az eddig befizetett összegeken felül, amiről természetesen nincs számla kiállítva, de itt vannak az Önök kézzel írott leveleik aláírva minderről. Ha nem tudják kifizetni a bírósági illetéket ami akár milliós nagyságrend is lehet és hagynák az egészet a francba, akkor nem tehetik mert jön az ügyvéd a követelésével. Jogszerű? Hát persze, ismét aláírták ugyebár. Két véglet van, a már bujkáló ügyvéd, ismerek ilyet is, annyi adóstól vett fel pénzeket és semmit sem adott cserébe, hogy bujkál és vannak a dörzsöltebbek akik támadnak.

Legutóbb Róna úr is már úgy nyilatkozott, mintha próbálná visszatömni a szellemet a palackba. Nem Hitel, Nem Kölcsön, de attól még szerződés, attól még fizetni kell! Igen de kinek? Mit? Mikor? Hol marad a kártérítés és a büntető eljárás? Megússzák? Meg hát, ha hagyjuk. És fogjuk hagyni? Nem, Nem, Soha!

Ezzel a konstrukcióval becsapták, kifosztották az országot és a törvényeken keresztülgázoltak a bankárok, a politika, a közjegyzők, a végrehajtók, az ügyészség és bíróságok. Itt már önvédelemről van szó. Ehhez mindenkinek joga van! ÖNVÉDELEM. Ez az ami következik.

Az idő és levegő fogytán, fel kell gyorsítani az eseményeket. Új szolgáltatást láthatnak honlapunkon. Nagyon fontos, hogy mindenki a megfelelő csoportba csatlakozzon. Nagyon nagy jelentősége van ennek. Megerősíti a hitét annak aki kételkedik, hogy kevesen vagyunk és gyengék vagyunk. Ellenkezőleg, sokan vagyunk, erősek és elszántak. Ha egyszerre megindulunk, megremeg a föld alattunk.

Egyre több mocskot fognak hallani és olvasni rólam. Aki követi az eseményeket az tudja miről írok. Olvashatták már a rágalmakat, hogy 140 milliót kerestem az adósokon és azt is olvashatták, hogy most már az árvákat is ki akarom fosztani, elkezdtek a múltamban kutakodni, hol jártam iskolába, mit csináltam? Évekkel korábbi fényképeket kotornak elő kompromittáló szándékkal és keringtetik a világhálón.

Minden eddigi és jövőbeni tettemet és mondatomat vállalom. Mindez azt mutatja, hogy jó úton járunk, mint ők fogalmaztak „nemzetbiztonsági kérdés lettem”, de hol van még a vége?! A java még hátra van.

Most mindenki bizonyíthat, hogy a felhatalmazását mennyire komolyan gondolta. Vezérem menj harcolj, vagy úgy hogy vezérem mögötted vagy melletted állok?!

Kifosztottak Gyülekező!

Kásler Árpád
Kelt: Gyulán, 2013. 02. 08. napján

szorolap_2013-02-11

süti beállítások módosítása