Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

2019. szeptember 21. - Andre Lowoa

Máté apostol emléknapja


A néphagyományban az őszi gabona vetésének az ideje. Sokfelé ilyenkor a szakajtókba, kosarakba rakott búzát megszenteltették a templomban, majd a szentelményt a vetőmag közé keverték ugyan, de éppen a bő termés reményében csak másnap kezdték a vetést. Voltak vidékek, ahol Máté evangélista hetében tilos volt a vetés, mert mint mondták: "Csak pelyva kelne a mag után".
Göcsejben a gazda a nyelve alá három búzaszemet tett, és a vetés végéig ott tartotta. Ha szóltak hozzá, nem válaszolt. Állítólag azért, hogy a madarak nyelve is leragadjon, ne kapjanak rá a vetésre. Besenyőtelek asszonyai a vetésből megmaradt búzából a koldusoknak sütöttek kenyeret. A szőlőtermő vidékeken az volt a vélemény, ha Máté napján tiszta, napos az idő, akkor bőven lesz bor a pincében.


Máté ~ Gazos Máté napja

Vetésre nem alkalmas Máté napja, de egész hete sem, mert polyvás lesz a gabona, ha ezen a héten kerül földbe. A Muravidéken ezért nevezik az egész hetet „pelvahétnek”. A Bánátban viszont éppen Máté napján vetik a búzát.

A Szerémségben nem repülnek ki többé a méhek, hanem a kaptárban maradnak, a Máté-napi szép, tiszta időből pedig jó bortermésre következtetnek.

Szeptember 19. Szent Mihály napja

Szent Mihály arkangyal ünnepe. A hagyomány szerint ő a túlvilágra érkező lélek bírája és kísérője. Ezzel függ össze a hordozható ravatal Szent Mihály lova elnevezés is. Ez a nap a gazdasági év fordulója, ekkor kezdték a kukoricát törni. Szent Mihály napja a pásztorok elszámoltatásának és szegődtetésének időpontja is.

Péter napja

A Muravidéken Péter időjárását is figyelik kíváncsian, hisz a nyakukon van a vetés, márpedig „40 napig olyan időt várj, mint Péterkor”.
Ha esik, két ökörrel, de sokszor néggyel sem tudsz kievickélni a sárból, tapasztalták a muravidéki falvakban.

Mi hunok 300millióan vagyunk

A rózsám de csinos...



Bevonult az édes rózsám katonának,
Szüksége van két karjára a hazának.
Nem búsulok, a mundérban mikor látom,
E nótával a szívembe belezárom.

A rózsám de csinos, nem tiszt csak gyalogos,
Horthy Miklós katonája.
Hazáját szereti, babáját öleli,
Bátran indul a csatába.
A banda muzsikál, reng a föld, ha lép.
Sok édes kicsi lány szíve érte ég.
Mert a rózsám de csinos, nem tiszt csak gyalogos,
Horthy Miklós katonája.

Ha elmegy a századával a csatába,
Piros Rózsát tűzök fel a zubbonyára.
Megfogadom soha se lesz más a párom,
Hős katonám hűségesen hazavárom.

Mert a rózsám de csinos, nem tiszt csak gyalogos,
Horthy Miklós katonája.
Hazáját szereti, babáját öleli,
Bátran indul a csatába.
A banda muzsikál, reng a föld, ha lép.
Sok édes kicsi lány szíve érte ég.
Mert a rózsám de csinos, nem tiszt csak gyalogos,
Horthy Miklós katonája.







Mit akarok?

Adni, adni, adni
Azt, amim van és amiből tudok
S ha nem tudok,
Elvenni senkitől semmit nem akarok.

Szivből akarok szólni,
S ha nem tudok, nem akarok gyalázni.

Lélekből akarok cselekedni,
S ha nem tudok, nem akarok semmit tenni.

Őszintén akarok szólni,
S ha nem tudok, hazudni nem fogok.

Két lábon akarok járni,
S ha nem tudok, akkor hát szárnyalok.

De leghőbb vágyam
Istennel egységben élni,
S végül hozzá, hazatalálni.





NapAtya és FöldAnya


Napatya és Földanya,
Leszek-e egyszer én is az égbolt fénylő csillaga?
Leszek bizony
Egy napon meglásd, én is ott leszek,
És akkor fényemből mindenkinek adok egy harmadik szemet,
Hogy mindenki tisztán lásson,
S hogy fényével ő is mindent és mindenkit megvilágitson,
Mert elég volt már a sötétben való botorkálásból.

Ne feledd!
Egy homokszem még nem sivatag,
És egy csepp viz még nem tenger,
Mint ahogy nem lesz Tejút még az egy csillag sem,
És ne gondold azt sem, hogy egy ember nemzet lészen.

De ha ketten-hárman összefogunk,
És Istenhez együtt fohászkodunk,
Nem is hiszed, mily gyorsan
Sivataggá, tengerré és tejúttá duzzadhatunk.

Napatya és Holdanya!
Kérlek, szenteld meg munkámat,
Szenteld meg kérésemet és áldd meg kicsiny kis nemzetemet.
Kérésem mindössze annyi,
Hogy köztetek akarok élni.
Élni azért, amiért mások meg akarnak halni.
Élni érted és az emberiségért szabad.

Mert ők nem tudják,
hogy nem egymás ellen kell harcolni,
És a harcban elesni,
Mert ők nem tudják,
Hogy Istennel egységben,
És csakis vele lehet élni.

Mert, ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?

Nem tudják, mert nem tudhatják,
Nem látják, mert nem láthatják,
Nem hallják, mert nem hallhatják,
Mert a sötétség, a homály
Mindent eltakar, mindent befed.

Ezért akarok adni fényemből
Mindenkinek egy harmadik szemet.

És akkor nemzetem egyemberként igy kiált majd.
Istenem! Istenem!
Hogy nem láttunk eddig odafent és idelent?
Jobbfelől és balfelől
És minden apró porszemben?
De legfőképp idebenn?


2oo9. szeptember (Földanya hava) 6.




Totth Jenő: Pereg a dob

Pereg a dob, lassan pereg...
gyászol az ég, a föld remeg,
s mert fáj, a felhőtakaró
esőt sír, hiszen sírni jó,
vagy jéggel veri a vetést
s gyászból szül újabb szenvedést.
A föld halált hord, vagy csodát...
életet, 'mit csak Isten ád.

Pereg a dob, lassan pereg...
a barna gyászmenet felett
fáradtan bukik le a nap,
'ki mint vetett, úgy is arat...
és gördül már az ágyútalp,
amelyen ezer diadalt
temetnek el, a sír felé
viszik, s a föld is fáj belé!

Amint a dob lassan pereg,
némán állnak az emberek
a sír szájánál, s benne, lenn,
te fekszel, árva nemzetem...
Győzött az ármány? El lehet
temetni ezt a nemzetet,
bár él, remél s a szíve ver,
'mint csonka testtel itt hever?

Világ! Nem temetheted el,
hiszen kiontott vérivel
szent minden talpalatnyi föld,
mely reng inkább, nehogy megöld!
Mert véd az Úr és Földanyánk
Kárpát ölében vár reánk,
legyünk hű fiai megint
és az Úr áldón ránk tekint.

Pereg a könny, lassan pereg...
Trianonban fél-emberek,
fél-ördögök ásták a sírt...
mégis, szívünk mindent kibírt
és most is él, hisz és remél
itt, Babylon vizeinél,
s otthon, míg egy is hű marad,
hívjuk, Csaba, szellemhadad!





Juhász Gyula: Pozsony
Ha alkonyatkor ballagtál a ködben,
Mely lágy fátylával a Dunára hullt,
A zsongó zajban és a méla csöndben
Fáradt szívedbe muzsikált a múlt.

A vén utcákon szinte visszazengett
A régi léptek kongó moraja,
Széchenyi járt itt és honán merengett,
Amely nem volt, de lesz még valaha.

Csokonait itt várta a diéta,
Petőfit is és az a nyurga, méla,
Szelíd diák, Reviczky, itt merengett,

Hol most új bánat árvul a ligetben,
S a márványszép királynő téli estben
Magyarjaira vár a Duna mellett.






Áprily Lajos: Tetőn


Kós Károlynak



Ősz nem sodort még annyi árva lombot,
annyi riadt szót: "Minden összeomlott..."


Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,
vasárnap reggel a hegyekre mentem.


Ott lenn: sötét ködöt kavart a katlan.
Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.


Időkbe látó, meztelen tetőjén
tisztást vetett a bujdosó verőfény.


Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor.


És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.


Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.


Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám- horizontot
s tetőit, többet száznál és ezernél -
s titokzatos szót mondtam akkor:
                                     Erdély...




 

Wass Albert: Üzenet haza



Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó,
és törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést,
ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszra,
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már,
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...

És üzenem a volt barátimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad...

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
Vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magas ég alatt
Mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad, a kő marad,
a kő marad...

Maradnak az igazak és a jók,
a tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már az égben fönn a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz és a kő marad,
a kő marad...!





Pósa Lajos: VERJE MEG AZ ISTEN




Verje meg az Isten,
veretlen ne hagyja.
Ki magyar létére
Magát megtagadja.
Szabadságunk fáját
Fosztja- fosztogatja.
Leveleit, virágait
A viharnak adja.

Verje meg az Isten
Nem egyszer, de százszor
Ki magyar létére
Idegenhez pártól.
Ősi jussát önként
Idegennek dobja,
Kincseinket egy más fajnak
Kincstárába hordja.

Verje meg az Isten,
Minden kis dolgába:
Ki magyar létére
Egy más faj szolgája.
Mást érez s mást mond
Talpnyaló nyelvével.
Háromszínű lobogónkat
Ronggyá tépi széjjel.

Verje meg az Isten
Ki a magyart bántja,
Ki magyar létére
Száz örvénybe rántja.
Verje meg, verje meg
Minden haragjával!
Judásszerű két kezének
Tüzes ostorával!

Szentkereszt felmagasztalása

A legenda szerint a III. század elején élt Nagy Konstantinusz édesanyja, Ilona császárnő ezen a napon találta meg Jézus Krisztus keresztjét. A január hatodikára eső Vízkereszt, majd a május harmadikán esedékes keresztfaünnep és a szeptemberi Szentkereszt napja szinte hajszálpontosan harmadolja az évet, és a földünkben gyökeredző Élet fáját jelképezi.




Mária napja

A Szűzanya tiszteletére szentelt templomok többsége ekkor tartja búcsúját, és a Mária kegyhelyek is benépesülnek a zarándokok sokaságától. A név gyakorisága miatt a magyar nyelvterület egyik legkedveltebb ünnepe ez, amelyre a faluból elszármazott rokonokat, barátokat is meghívják. Számos vidéken töltött kacsával, süteményekkel várják a vendégeket, a csíki székelyek többsége pedig tűrt húst készít erre az alkalomra, ami - karácsonyi étel lévén - fokozza a nap ünnepélyességét.
E jeles napot követi Mária - Jézus halála felett érzett - anyai szenvedésének, anyai fájdalmának ünnepe, a Hétfájdalmú Szűzanya, vagy Fájdalmas Szűzanya napja szeptember 15-e, így a hívő katolikusok sokfelé e két ünnepet együtt ülik meg. Zarándok búcsúkat rendeztek, és rendeznek még ma is többek között: Sasváron, Pozsonyban, Nyitrán, Sümegen. A búcsúkon vásárolt, - többnyire népi fafaragóktól származó - kis Piéta szobrocskák pedig természetes tartozékai voltak a parasztházak szentélyeinek, szent sarkainak.


Szeptember 12.   Mária napja
Szuz Mária nevenapja. Az újkorban Bécs felszabadulása után vált a török alóli felszabadulás ünnepévé, kultusza a XVIII. századtól a magyar területen rohamosan terjedt. A kultuszt a passaui Máriahilf (Segítő Boldogasszony) kegykép ihlette. A hagyomány szerint 1683-ban Lipót császár Bécs ostroma alatt e kegykép előtt imádkozott a győzelemért.

Az e-mobilitás árnyoldalainak és veszélyeinek elhallgatása

Az egyre népszerűbb elektromos autó és elektromos kerékpár használatát sokszor a tiszta energia és a károsanyag-kibocsátás nélküli járművek képével azonosítják. Az elektromos járműveknek azonban több figyelmen kívül hagyott árnyoldala is van. Az akkumulátorok gyártásához 2 alapvető nyersanyagra van szükség: kobaltra, mely nagyobb részben a kongói bányákból származik és lítiumra, melyet elsősorban Dél-Amerika rendkívül száraz térségeiből bányásznak ki. Mivelhogy a lítium előállításához jelentős mennyiségű vízre van szükség, sok olyan ember létét veszélyeztetik, akik a növénytermesztéshez és az állattenyésztéshez a természetes vízkészleteket használják. A kobaltot pedig összedőléssel fenyegető és a munkásokra rendkívül veszélyes bányákból termelik ki. Közülük sok a gyerek, aki puszta kézzel és védőmaszk nélkül dolgozik, annak ellenére, hogy a kobalt por életveszélyes tüdőbetegségeket okoz – ami a nyugati nagykapitalista bányák üzemeltetőit kevéssé érdekli. Végül, itt van még az újrahasznosítás problémája, mert Európában az összes akkumulátornak csak 5 %-a kerül újrafeldolgozásra. A nem újrahasznosított akkumulátorok pedig komoly veszélyt jelentenek, mert ezekből mérges gázok és folyadékok léphetnek ki. A német kormány az elektromos autók vásárlását mégis 1,2 milliárd euróval támogatja, hogy az e-mobilitás előretörését elősegítse. Az elektromos járművekbe beépített Lítiumion-akkumulátorok további súlyos problémát jelentenek azáltal, hogy tűz esetén csak az oxigén elzárásával olthatók. Mivelhogy a tűzoltók jelenleg nem rendelkeznek ehhez szükséges speciális járművekkel, így az égő elektromos járművek jelenleg egyáltalán nem olthatók. Vagyis kiszámíthatatlan veszélyforrást jelentenek. A tűzoltóságoknak milliókat kell majd befektetniük ahhoz, hogy ezt a mesterségesen kiváltott biztonsági rést orvosolják. Mivelhogy a lakosság nem kap nyílt és őszinte információt a veszélyek és az e-mobilitás tényleges költségeiről, nyilvánvalóan ismételten arról van szó, hogy a lehető legkisebb ellenállással végrehajtsanak egy politikai célt: nevezetesen a belsőégésű motorok helyettesítését és az ahhoz kapcsolódó gazdaság legyengítését. Ezért a felelőtlen politikáért végül is az adófizető fog fizetni.

Kisasszony napja


A katolikus hívek Szűz Mária születésének emléknapját ünneplik, faluhelyen pedig ez volt a "két asszony közi" időszak záró-, és az ősz kezdőnapja. Minthogy ilyenkor már útjukra készülődnek a vándormadarak, a névadót sokfelé Fecskehajtó Kisasszonyként emlegették.
Kisasszony Tulajdonképpen az augusztusi Nagyboldogasszony és a szeptemberi Kisasszony közötti periódus is a zordabb évadra való felkészülésre serkentette a gazdaasszonyokat, de már a férfinépet is. Igyekeztek ekkorra összegyűjteni a tyúkok alól a tavaszig elálló tojást, megszedni a gyógyfüveket, alvóra szemezni a gyümölcsfákat. Az utóbbi természetesen a férfiak dolga volt, akárcsak a szántás, vagy az aktuális magvetés.
Némely helyen, nem is olyan régen még Kisasszony-nap hajnalán a vallásosabb asszonyok kimentek a határba, és lehetőleg egy kiemelkedőbb dombon várták a napfelkeltét. Azzal a legendabéli hiedelem-mel, hogy aki érdemes rá, a felkelő napkorongban megpillanthatja Szűz Mária alakját. Ha netán eső, vagy felhő akadályozta a lehetséges látomást, abból csapadékos vetésidőre következtettek az időjárás megfigyelői.
A vetést is e határnap után kezdték sokfelé, és a vetnivaló búzát az előző éjszakán "harmatra tették", azaz a szabad ég alatt elterítették, abban a hitben, hogy akkor nem fog majd megüszkösödni. Végül a vetés után magasra dobták a kiürült zsákot, kérve a Mindenhatót, hogy akko-rára nőjön a gabona.
Szeptember legnagyobb ünnepe mindenképpen a Kisasszony nap, Szűz Mária születésének az ünnepe. A legenda szerint Mária születésének az éjszakáján keletkezett a taligavirág, - más néven a hunyor - és gyökerének gyógyereje van. Amikor Jézust szülte, akkor keletkezett a mocsárd, - ismertebb nevén a gólyahír, amelyet szintén gyógyerejűnek tartanak. Máriának a menekülésekor hullott könnyeiből fakadt a gyöngyvirág, hajából az árvalányhaj, a gyermek Jézus mosdóvizéből pedig a nefelejcs.


Szeptember 8. Kisasszony napja
Szűz Mária születésének napja. A XI. század óta tartják számon. Az egész magyar területen kedvelt búcsúnap. Egyes helyeken ezen a napon kezdték meg a gabona vetését. Kisasszony napjára virradó éjszaka kitették a vetőmagot, hogy az Úristen szentelése fogja meg. Sokfelé ez a nap a cselédek szolgálatba lépésének az ideje is.


Kisasszony-nap ~ Fecskehajtó Kisasszony napja

Ősi pogány őszkezdő nap. A fecskék is már összesereglettek. A sürgönydrótokon álldogálva várják egymást, hogy még a rossz idő beköszöntése előtt, a többi vándormadárral együtt melegebb égtájak felé repüljenek. Ezért nevezik ezt a napot „fecskehajtó Kisasszonynak”. De még nem kelnek útra ezen a napon. Dologtiltó nap lévén, az asszonyok sem dolgoznak. Különösen a fonás tilos. Balázs Mátyás pásztor is elmondta, a pásztorok is úgy tapasztalják, Kisasszony napja figyelmeztetés a vándoroknak, nincs tovább maradás, nemsokára deres lesz a határ, jönnek azok az „ember” végű hónapok, melyek szigorúbbak, gorombábbak, mint a szeptember.

Megkezdődik a termények betakarítása. Leverik a diót is, de a vetésre is kell gondolni, hogy „Szent Mihálko má fődbe kerüljön a mag”.

Terményvarázslásra is alkalmas nap ez. A Muravidéken az elvetendő búzát napkeltig egy ponyvában kiteszik a harmatra, hogy meg ne romoljon, meg ne dohosodjon a hambárban. Ha ezt a búzát a vetőmag közé keverik, megmentik az üszkösödéstől. Befejezik a tojásgyűjtést is.

Az időjárást is figyelik a gazdák, mert ha esik, nem lesz jó idő a vetésre. Ellentétes nap is, mert amilyen az idő ezen a napon, annak az ellentéte következik majd be az ősz folyamán.

Szent Lőrinc napja


A néphagyományban afféle fordulónap, amikor már a természet is a közelgő ősz hangulatát árasztja. Gyülekezőben a fecskék, vége a szabadban való fürdőzésnek, és bizony a dinnyének is a szeptemberi Lőrinc a megrontója. Lőrinc egyébként az ősz időjárását is "megmutatja". Ha szépen sütött a nap, abból hosszú és kellemes őszre következtettek a megfigyelők, de az eső miatt sem aggodalmaskodtak a vincellérek: több borra számítottak.


Lőrinc napja

Lőrinc rontónap. Belepisil a szabad vizekbe. Nem is lehet többé fürdeni a szabadban. Belehugyozik a dinnyébe is. Lucskos, íztelen, „lőrinces” lesz a nyári fajta dinnye – vélik mindenfele a dinnyefogyasztók, őszi fajtát kell tehát vásárolni.

Érik a szőlőskertekben, a szőlőhegyeken a szőlő. Minden jel az időjárás fordulására, a lassan beálló őszre mutat. Mindenki tudja, hogy Lőrinc fordulónap. Az őszies hangulat, az őszi időjárás már előreveti árnyékát.

A nap időjárásából következtetni lehet az őszére. Ha szépen süt a nap, hosszú, kellemes őszi napok várnak ránk, de a Muravidéken a kígyó végleg bebújik a földbe, a fák is pihenőre készülnek, nem nőnek, nem fejlődnek tovább. Lassan megjönnek az őszi esők, amelyek Baranyában, a Muravidéken sok bort jeleznek.