Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

December - Karácsony hava Télelő - Álom hava - Istenfiak (Tárkányok) hava

2020. december 31. - Andre Lowoa

 

 December a latin őskalendáriumban a 10. hónap volt, a neve is azt jelenti: "tizedik". Mikor Numa a januárral és februárral megtoldva tizenkét hónapot csinált, akkor december a végére szorult az évnek. Nagy Károly szent hónapnak nevezte el decembert a nagykarácsonyi ünnepek alapján, amelyek az áhitatos szívek örömnapjaiból állnak. Ez a hónap a pihenés, megbékélés és a jó hangulat jegyében telt el, az emberek a családi tűzhely köré húzódtak, és élvezték a jól végzett munka megérdemelt gyümölcseit (már akiknek jutott belőle). December első ünnepét a hónap első napjaiban tartották meg köszönetnyilvánításképpen Bona Dea (a "Jó Istennő") tiszteletére.

Népi megfigyelések:
- ha december lágy, esős, a vetés csak meglehetős
- téli köd keleti széllel olvadást okoz, a nyugati szél meg fagyot hoz
- fehér Karácsony, fekete Húsvét
- lucskos karácsony rossz nyár, rossz termés
- meleg Karácsony, hideg tél
- ha Karácsony éjjelén keletről fúj a szél, marhadögtől félhetsz, ha északnyugati szél fúj emberhalál, ha déli szél fúj betegség, ha északi szél fúj, akkor pedig jó esztendő várható

Jeles napok decemberben:
Elza napja (december 01.)
Szent Borbála (december 04.)
Miklós napja (december 06.)
Ambrus napja (december 07.)
Mária napja (december 08.)
Luca előtti nap (december 12.)
Luca napja (december 13.)
Tamás napja (december 21.)
Szenteste (december 24.)
Aprószentek (december 28.)
Szilveszter (december 31.)

Rudan Mária: Bak zodiákusDecember már igazi téli hónap, amelyet a karácsonyra való felkészülés jellemez. A mind rövidebbé váló nappalok, és a hosszabbodó, sötét éjszakák kedveznek a titokzatosságnak, a rejtelmes jóslatoknak, köztük az időjóslásnak is. A meteorológusok Télelő-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Álom havának nevezik, eleink (az Avisura szerint) az Istenfiak (Tárkányok) hava elnevezést használták decemberre, a hónap régi magyar (katolikus) neve pedig Karácsony hava. 21-ével elkezdődik a csillagászati tél. A Nap a Bak jegyébe lép.

Népi mondóka
A Lucának híres napja
A napot rövidre szabja.
Téli mennydörgés,
Meglesz jó termés.
Zöld karácsony rossz,
Fehér húsvétot hoz.
János-nap ha borús,
A termés igen dús.

Mit jövendöl a 100 éves naptár?
Ha december elején és végén és egész januárban langy idő van, a tél márczius végéig betart. Ha karácsonyig szakadatlanul hideg van, akkor fel szokott engedni. Hideg december korai tavaszt és jó esztendőt jövendöl. Ha ősszel sok köd volt, most sok havat lehet várni.

süti beállítások módosítása