Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy 3300 katonát küld a balti államokba, Lengyelországba, Romániába, Bulgáriába és Magyarországra az “Atlanti Megoldás Művelet” nevű hadgyakorlatra hivatkozva. Németországban már tüntetések zajlanak az amerikai harckocsik átvonulása miatt.

Brandenburg területén tüntetések kezdődtek amiatt, mert több mint kétezer (!) amerikai harcjármű halad át a térségen Lengyelország irányába, egy ott kezdődő NATO-hadgyakorlatra hivatkozva.

A Deutsche Welle beszámolója szerint a Baloldal, a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Munkáspárt tagjai mellett Diana Golze szociális ügyekért felelős miniszter és Dietmar Woidke brandenburgi kormányfő is részt vett az amerikai katonai jelenlét elleni tüntetésen.

A német lapnak nyilatkozva Golze azt mondta, amiatt szervezték a megmozdulást, mert nem akarnak hozzászokni ahhoz a rutinhoz, hogy az amerikaiak rendszeresen hadgyakorlatot tartsanak a térségben, vagy az amerikai páncélosok vonuljanak Brandenburg területén.

“Nem akartuk, hogy bármilyen különösebb ellenállás vagy ellenvélemény nélkül átvonulhassanak. Úgy gondoljuk, nem ez a legjobb időpont arra, hogy további fegyveres erőt csoportosítsanak át a lengyel-orosz határra. El kell gondolkoznunk azon, hogyan lehet még most kilépni az erőszakspirálból, hogyan lehet megakadályozni a helyzet eszkalálódását. Kell, hogy legyen diplomáciai út, nem csak kardcsörtetés” – mondta a német miniszter.

A Deutsche Welle cikke a helyi lakosság képviselőit is megszólaltatja, emellett visszaidézi, hogy a brandenburgi kormányszóvivő, Florian Engels nemrég egyértelműen kijelentette; bár Brandenburgnak NATO-kötelezettségei vannak, ez nem jelenti azt, hogy támogatnának egy Oroszország elleni háborút.

Dietmar Woidke brandenburgi miniszterelnök szintén azt mondta; az semmilyen módon nem segíti egy konfliktus megoldását, ha a határ mindkét oldalán harckocsik vonulnak fel.

http://www.hidfo.ru/2018/06/ketezer-amerikai-harckocsi-vonul-az-orosz-hatar-fele-ellentuntetesek-brandenburgban/