A jó lovas katonának?
A jó lovas katonának de jól vagyon dolga,
Eszik, iszik a sátorban, semmire sincs gondja.
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.
Paripáját megforgatja, elmegyen dolgára,
Csillog-villog a mezőben virágszál módjára.
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.
Ellenségre, nyereségre kimegyen próbára,
Megütközik viaskodik, siet a prédára.
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.
Fel van írva és rajzolva haragos kardjára:
Ez az élet és becsület hazája számára!
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.
Menjünk azért seregesen, tartsuk meg hazánkat,
Vérrel, bérrel oltalmazzuk a mi szent hazánkat!
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.
Babits Mihály: Csonka-Magyarország
Bár lenne a hangom tiszta és éles, mint intő csengőké!
A tiétek
zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az
Ércbálvány előtt!
döntsön az erőszak!
s döntött az Erőszak...
mi jogotok beszélni többé?
Nekem van rá jogom!
ti elhánytátok a Kiáltást: mint bolond a fegyverét! nem
kiálthattok már:
én elkiálthatom:
Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó
trombitája! szólj!
falak, omoljatok hangjaitól!
gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában!
mert
borzasztó az Igazság a gerincekben!
mit érnek a ma-épített falak körülöttem?
ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben!
árad a vizekben!
Óh tiszta, éles trombita, zengj!
ne hallgass sohase!
egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint
ahogy nem
hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség...
nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes
irányában essék...
nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér...
nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér...
nem hallgat a szél,
míg él...
Nekem van rá jogom!
Én elkiálthatom:
"Igazság!"
Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a
fegyverét, szegény testvéreim!
s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta
kezetek, meztelen
mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát
ütheti esztelen
sem lázadni nem tud, sem meghajolni az
Ércbálvány előtt igazán -
de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám?
Van-e reményed abban?
a sötét utakban?
Nem! - Csak a napban!
mely éget a kövön és ragyog a patakban.
Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak!
s hangotok zavart most, mint mocsarak habja.
De én azt mondom: dönt majd az erős Nap!
Kitárom tiszta szavamat a Napra.
Ti eldobtátok a trombitát
de a trombita zeng tovább,
zeng, nem a ti kezetekben,
hanem a vízben, a hegyekben,
Erdélyben, Felvidéken,
az égen,
s bennem!
Én sohse mondtam: "Dönt majd az erőszak!" -
most mondhatom:
"Nem! Nem!"
Mécs László: Gyónnak a magyarok!
Álmok pusztája, ősi napkelet
seregszám sast és sólymot álmodott,
turult, gémet, vad vércsét, vadludat,
amiknek szíve ős-tavaszt dobog,
álmodta őket vadnak és szabadnak
s úgy küldte messzi, messzi napnyugatnak.
S vannak már csöndesvérű unokák:
elhízott, békés házi szárnyasok,
mások kegyén és mások udvarán,
szemetén kényúrt játszó kakasok,
pompázó pávák (átfestett uszályok),
új színt biflázó úri papagályok.
Maradt pár tépett holló! Itt meg ott
a háztetőre száll s azt mondja: kár.
Pár vércse is jár, nyilazott szívű,
az udvar felett azt víjjogja: vér!
s a korcsok torkán megtorpan az étel
és pillanatra a lélegzetvétel.
Vannak már Janus-arcú magyarok.
(Az egyik arcuk: régi vércse csőr,
toll-sipka rejti, mint tavaszt a hó).
Új napraforgó arcukon se tőr,
se vágy, hogy felnyilazza a magasba.
Új asztagokból eteti a gazda.
De néha arra szöknek titkosan,
hol sebzett vércsét sejtet a nyomnyi vér
és gyónnak, hogy másképp nem lehet,
mert élni kell, a gyermek enni kér,
hogy álmodói még a régi nyárnak,
könnyeznek és feloldozásra várnak.
Kolozsvári vigadóban
Kolozsvári vigadóban szépen szól a magyar nóta.
Viszi a szél, fújja a szél ki az orosz frontra,
26-osnak szívébe golyó száll beléje,
És a lelkét magyar nóta viszi fel a magas égbe.
Horthy Miklós bevágtatott Erdélyország közepébe.
Azt adta ki parancsában: Székelyek, előre!
Erdélyország többi részét mind vissza kell venni!
Szent Istvánnak határára piros-fehér-zöldet tenni!
Mária Húsvétja
A Szíve szótlanul dobogja:
Feltámadt.Győzött.Nem lesz többé,
Nem lesz a szenvedések foglya.
Már pirkad.Vár.A csönd telítve
Sugárzani kezdő titokkal
S ő ráborulhat sebeire.
Hisz tőle kérte s kapta szent testét;
Azért dajkálta,óvta egykor,
Hogy végre halálig sebezzék.
Ütései a vasszögeknek,
Tövisei üvöltő zajnak
Alélt Szívében behegedtek.
Sírhoz siet sírva Magdolna,
Ő vár a tegnapi könnyektől
Fürösztött keblére hajolva.
Szívétől indult a Keresztre,
Szívéhez tér majd újra vissza,
Mellette lesz,mindig Mellette.
Már jön!Az angyal súgja halkan
S imát keres,mint Betlehemben,
Fia fölött fénylő hajnalban.
Nagykovácsi Ilona : Ne bántsd, a magyart!
Ágyú dörög, most széles e világon.
Talpra magyar, hív újra a haza!
Győzni fogunk, bár százezer veszéllyel,
Száll szembe most, a magyar katona.
Fényes Tejútról hadak ura nézi,
Nem hagyja veszni, Magyarok honát,
Esdeklő népünk forró ajka zengi:
Áldd meg Istenünk, a hős katonát!
Künn, a határban nyílnak a virágok.
Sarjadozik a földben a búza,
Vígan dalol, a mezei pacsirta,
Csöndben legel, valahol a gulya.
Csak nyíljatok, ti szép magyar virágok,
Zengjen a daltól, erdő és a rét!
Szorgos kezek, dolgozzatok serényen,
Értetek harcol, a magyar honvéd!
Hogyha egyszer majd, a harcból visszatérnek,
Hős véreink: a magyar katonák!
Nékik vírul, majd Nagy-Magyarországon,
Mindenfelé, a sok tarka virág.
Szép magyar lányok, bokrétával várják,
Hangzik nevüktől, Tisza-Duna part.
Vérükkel írták fel a magas égre,
Égő betűkkel: ne bántsd, a magyart!
Hogyha egyszer majd, a harcból visszatérnek,
Hős véreink: a magyar katonák!
Nékik virul, majd Nagy-Magyarországon,
Mindenfelé, a sok tarka virág.
Szép magyar lányok, bokrétával várják,
Hangzik nevüktől, Tisza-Duna part.
Vérükkel írták fel a magas égre,
Égő betűkkel: ne bántsd, a magyart!
Timon Tibor: Öröktűz
Az örök tűz a hazaszeretet.
Lobogjon árva, bús hazám felett!
Lobogva törjön fel az egekig,
Most, hogy kihúnytát annyian lesik.
Mindenfelől csak ellenség figyel,
Még így csonkán is félve irigyel;
Téged, imádott, drága, szent hazám,
Napod szomorú, véres alkonyán.
De nem lesz ez így mindig, felragyog,
Büszkén felkel még a szabad napod!
Az őrtüzeket már élesztem én.
Pírjuk már látszik, az ég peremén.
Túl fénylenek a bús határokon
S kigyúlnak a havas Kárpátokon.
S míg sorra gyújtom az őrtüzeket;
Mindegyik dalom egy-egy üzenet.
LADÁNYI MIHÁLY
Ráolvasás
Adj a kéménynek lila füstöt,
adj a reggelnek tíz kakast,
adj a tócsának fodrozó szelet,
adj a halálnak fehér gyolcsot,
adj az ekének csonttalan mezot,
s adj a költonek esovert életet,
adj az anyának jobb fiat,
vénebb hullát a temetonek,
s a munkásoknak kemény öklöket,
adj az állatnak meleg ólat,
adj az Istennek arany inget,
és kedvesebb hazát mindenkinek.
Juhász Gyula: Szabadka
Ó, régi nyár, mikor a vén verandán
Két új poéta régi verseken
Elbíbelődött, s a Hold arca sandán
Két nyárfa közt bukkant ki az égen.
Ó régi nyár, az ébenóra halkan
Elmuzsikálta már az éjfelet,
Az árnyak óriása várt a parkban,
S a denevér szállt rózsáink felett.
Ó, régi nyár, a zongorán egy akkord
Fölsírt és mélyen a szívünkbe markolt,
Künn a kutyák szűköltek elhalóan.
Valami nagy bú olvadt föl a borban,
Fájón figyeltünk vén magyar szavakra,
S álmában olykor sóhajtott Szabadka!
Tudom, hogy MAGYARORSZÁG FELTÁMAD.
Magyarország feltámad és élni virágozni fog,
Régi dicsőségében ragyogja be a teret a mindenséget,
Hiába mondják és írják, nem akarják látni nagy magyarországot,
Hát így nem is kisbetűvel naggyal lesz írva az égre.
Szeretlek hazám MAGYARORSZÁG,
TE CSODÁS GYÖNYÖRŰ ORSZÁG,
MÁR NEM FOGUNK KÖNNYEZNI,HA RÁD GONDOLUNK.
Te feltámadott ország.
Most már szúrós a tekintetünk, mert felébredtünk.
Nem tudta kinevelni belőlünk az alja nép,
HAZASZERETETÜNK.
Szeretlek hazám MAGYARORSZÁG.
Te csodás gyönyörű kagyló KÁRPÁTOM,
Kagyló ki benne az élet indult el útjára,
Visszatérek hozzád, mert szeretlek,
Tiszta szívből, teljes odaadással.
Életem is feláldozom érted,
Te gyönyörű tündéri csodás ország,
Tömörülünk, és szent koronánkat,
Méltóan most a fejedre helyezzük.
id.Kiss László
Bázakerettye, 2010. február 19-én.
http://network.hu/spartakus/blog/laszlo-blogja/mar-nem-felek#n_blogpost
