Menedék Migránsokat Segítő Egyesület.

A kormány egy új törvénnyel lehetővé tenné, hogy az ügyészség illegális tevékenység miatt feloszlasson külföldről pénzelt civil szervezeteket. A kormánypárt szerint minden szükséges akadályt le kell tenni a migrációt segítő szervezetek elé.

Egy új törvényjavaslat – elfogadása esetén – a bevándorlás illegális szervezése esetén lehetővé tenné külföldről pénzelt mozgalmak feloszlatását – derült ki az Index.hu beszámolójából. A migrációpárti hírportál kormányzati forrásokra hivatkozva azt írja, a Stop Soros törvénycsomag elfogadása esetén akár a külföldi ügynökszervezetek feloszlatása is lehetővé válna.

A törvénycsomag a civil szervezetek számára a belügyminisztérium engedélyéhez kötné a bevándorlás szervezését. A tervezet szerint ehhez az engedélyhez az után juthatnak hozzá, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok átvizsgálják az adott szervezet működését.

“Ha egy érintett szervezet engedély kérése nélkül folytatja tevékenységét, az ügyészség felhívja annak abbahagyására, egyben intézkedik az adószám törléséhez, mondta Völner. Amennyiben ezt követően sem fejezi be működését, az ügyészség pénzbírságot szabhat ki, amelynek összege 1 millió 800 ezer forint lehet. Ha ezek után is folytatja a tevékenységét, akkor következő lépésként az ügyész bírósághoz fordulva kérheti a törlését” – írták.

A kormány által javasolt új törvények emellett arra köteleznék a külföldről finanszírozott szervezeteket, hogy támogatásaik egy részét befizessék az államkasszába; ezzel is kevesebb forrásuk maradjon a migráció szervezésére, az államnak pedig több pénze maradjon a káros tevékenységük elleni védekezésre.




Puskás Imre, a Fidesz szóvivője vasárnap újságíróknak nyilatkozva kijelentette; minden akadályt le kell tenni a bevándorlást támogatók és az azt finanszírozók elé.

A törvénycsomag elfogadásához a jobboldali ellenzék támogatására is szükség van.

http://www.hidfo.ru/2018/02/feloszlathatova-valnak-a-migraciot-segito-szervezetek/