Németország támogatja az orosz kormány javaslatát, mely szerint az ENSZ békefenntartókat küldene Ukrajnába, majd kezdetét venné egy politikai folyamat, ami az Oroszország elleni szankciók eltörléséhez vezetne.

A német kormány üdvözli Moszkva arra vonatkozó kezdeményezését, hogy az ENSZ küldjön békefenntartókat Ukrajnába a törékeny tűzszünet megtartására, majd kezdetét venné egy politikai folyamat, mely az Oroszország elleni szankciók eltörlésével végződik – mondta Sigmar Gabriel német külügyminiszter a Russia Today-nek nyilatkozva.

Az interjú során a német külügyminiszter az átfogó ukrán politikai rendezéshez vezető “első jó lépésnek” nevezte Vlagyimir Putyin orosz államfő békefenntartásra vonatkozó kezdeményezését.

“Most azt kell tennünk, hogy tárgyalásokat kell folytatnunk a tűzszünet kikényszerítéséről, a nehézfegyverek kivonásáról. Az orosz javaslatnak köszönhetően ezt most megtehetjük” – mondta a külügyminiszter. Sigmar Gabriel szerint, bár a misszió részleteire vonatkozóan nézeteltérés van Ukrajna és Oroszország, valamint más országok közt, ez nem állhat a párbeszéd útjába.

A külügyminiszter szerint, mivel az ukrán fél és a lázadók rendszeresen egymást vádolják a tűzszünet megsértésével, egy “nagy létszámú fegyveres ENSZ-missziót” kell küldeni kelet-Ukrajnába, ennek részleteiről pedig előtte nyílt tárgyalásokat kell folytatni és meg kell állapodni Oroszországgal.

Sigmar Gabriel szerint akkora létszámú fegyveres erőt kell küldeni Ukrajnába, ami elegendő a tűzszünet fenntartásához és a politikai rendezés megalapozásához. Valamint hozzátette; ha már nincs háború Ukrajnában, az Oroszország elleni szankciókat is el lehet törölni.

Oroszország a múlt hét folyamán terjesztett egy javaslat-tervezetet az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé egy ukrán ENSZ-misszió megkezdésére vonatkozóan. A Kínában tartott BRICS csúcstalálkozón felszólalva az orosz államfő azt mondta, az ENSZ-misszió célja az kell legyen, hogy biztosítsa a tűzszünetet felügyelő EBESZ-tisztviselők munkáját.

http://www.hidfo.ru/2017/09/nemetorszag-tamogatja-az-ukran-ensz-missziora-vonatkozo-orosz-javaslatot/