Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Külügyminiszter: bármelyik pillanatban kitörhet egy újabb koreai háború

2017. április 15. - Andre Lowoa

Kína külügyminisztere az utóbbi hetekben tapasztalható retorika enyhítésére szólította fel az Egyesült Államok és Észak-Korea kormányát. Elmondása szerint bármelyik pillanatban kitörhet a koreai háború, amiért mindkét fél nagy árat fizetne.

A rendkívüli figyelmeztetés annak köszönhető, hogy az amerikai haditengerészet jelentős csapásmérő erőt vont össze a Koreai-félszigetnél, ahová várhatóan további anyahajók érkeznek. Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzött, hogy kész katonai megszállással is megakadályozni Észak-Korea nukleáris fegyverkezését. Az észak-koreai rezsim azonban kegyetlen megtorlást helyezett kilátásba az amerikai agresszió megkezdése esetén.

Vang Ji kínai külügyminiszter elmondása szerint „a háború bármelyik pillanatban megkezdődhet”, és amennyiben így történik, ebből a helyzetből mindkét fél vesztesként fog kikerülni, a konfliktust kiprovokáló félnek pedig „vállalnia kell a történelmi felelősséget” a következményekért.

A külügyminiszter sajtótájékoztatón közölte, Washingtonnak és az észak-koreai rezsimnek egyaránt tartózkodnia kell a háborús retorikától. Bár a kínai kormány nem támogatja az észak-koreai nukleáris fegyverkezési programot, Vang Ji a konfliktus diplomáciai úton rendezésének szükségességéről beszélt.

http://www.hidfo.ru/2017/04/kulugyminiszter-barmelyik-pillanatban-kitorhet-egy-ujabb-koreai-haboru/

süti beállítások módosítása