Bassár el-Aszad szíriai államfő szerint nem csak hazugság, hanem provokáció is az Amnesty International jelentése, miszerint a szíriai hadsereg tizenháromezer embert gyilkolt meg egy börtönben.

Az Amnesty International február 7-én azzal vádolta a szíriai kormányt, hogy 13000 embert gyilkolt meg a Saydnaya börtönben. Bassár el-Aszad szíriai államfő pénteken a Yahoo News-nak nyilatkozva tagadta ezeket a vádakat, és azt mondta, a jelentés csak a szervezet megbízhatóságát kérdőjelezi meg, mert ezeket a vádakat semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.

„Ez a jelentés – mint számos más anyaguk is – megkérdőjelezi az Amnesty International megbízhatóságát. Szégyen, hogy egy ilyen szervezet bizonyítékok nélkül leközölhet ehhez hasonló jelentéseket.” – mondta.

Az államfő az interjú során kiemelte; az Amnesty International jelentése bizonyítékokat nem mutat be, állításaikat, vádjaikat mindössze ismeretlen személyekkel készített interjúkra alapozzák.

Csütörtökön az orosz külügyminisztérium szóvivője is azt mondta, ez a jelentés egy provokáció, és szerzői „nem szégyellnek bevallani, hogy vádjaikat meg nem nevezett személyek állításaira alapozzák”.

Az Amnesty International tevékenységét számos országban illették már kritikával, amiért félrevezető információkat közöl nem-nyugati kormányok tevékenységéről, és az euro-atlanti tömb információs hadviselésének eszközeként működik. Novemberben a szervezet elismerte, hogy Soros György pénzén működik.

http://www.hidfo.ru/2017/02/szirianak-is-meggyult-a-baja-soros-gyorgy-civiljeivel/