A török légierő hat vadászrepülőgépe sértette Görögország légterét a szerdai nap folyamán. A helyi sajtó szerint legkevesebb 138 alkalommal történt légtérsértés egyetlen nap alatt.

Az Etnosz görög napilap beszámolója szerint a török vadászrepülőgépek az Imia és Kalolimnosz szigetek mellett jelentek meg szerda reggel, és számos alkalommal visszatértek a görög légtérbe.

Panosz Kammenosz védelmi miniszter az ANT1 TV-nek nyilatkozva kijelentette; Görögország békét akar a térségi országok közt, és nem keresi a bajt. Úgy tűnik azonban, hogy se a görögök kérése, se a NATO-tagság nem állja útját a két ország közti konfliktusnak. Kammenosz szerint a török légierő provokációkat hajt végre, és Görögország „készen áll megfelelő választ adni” ezekre a provokációkra.

A légtérsértések azt követően történtek, hogy Kammenosz egy megemlékezés részeként helikopterről virágokat dobott le a tengerbe, tisztelegve a két ország közti 1996-os konfliktus áldozatai előtt.

A két NATO-tagállamnak azonban – annak ellenére, hogy egy katonai szövetség tagjai – mindig van megfelelő indoka a konfrontációra. Tavaly januárban Frangulisz Frangosz tábornok, a görög fegyveres erők vezérkarának egykori parancsnoka a Rossziszkaja Gazeta orosz lapnak nyilatkozva kijelentette, hogy Törökországnak területi igényei vannak Görögországgal szemben. A két ország közt visszatérő jelleggel, rendszeresen történnek ehhez hasonló incidensek.

http://www.hidfo.ru/2017/02/sorozatos-legtersertesek-a-nato-ket-tagallama-kozt/