AfD hidfo.ru

Németország legnagyobb ellenzéki pártja követeli, hogy a kormány törölje el az Oroszország elleni szankciókat.

Az Alternatíva Németországnak párt Baden-Württembergben ma beadványt terjeszt a parlament elé, amiben követeli, hogy a szövetségi kormány törölje el az Oroszország viszonylatában érvényben lévő kereskedelmi korlátozásokat. A határozat-javaslat indoklása igen egyszerű: Baden-Württembergben több mint 900 olyan német vállalkozás működik, ami irodát működtet Oroszországban, emiatt az EU és Oroszország közti kereskedelmi korlátozások több tízezer munkahelyet fenyegetnek a szövetségi államban. Baden-Württembergnek fontos kereskedelmi partnere Oroszország, és mostanra 42 ezer ember veszítette el állását az orosz piac elvesztésének hatására kezdett létszámleépítések miatt. A piacvesztés létszámleépítéshez vezetett a Porsche, Mercedes-Benz, Bosch és Daimler gyáraiban, valamint a SAP esetében is, ami Németország legnagyobb IT-cége.

A Kelet-Európai Gazdasági Kapcsolatok Bizottsága szerint 2014-hez képest 2015-re 25%-kkal csökkent az Oroszország és Németország közti kereskedelmi forgalom, a bevételkiesés miatt pedig fokozatosan félmillió munkahely szűnhet meg.

Az Oroszország elleni szankciókat azt követően léptették életbe, hogy Washington az ukrán válság gerjesztésével vádolta Moszkvát. Oroszország érintettsége az ukrán válságban annak kapcsán került előtérbe, hogy a kijevi puccs után megkezdődött Ukrajna orosz többségi lakosságú megyéinek függetlenedése. A puccs során egy demokratikus felhatalmazással nem rendelkező atlantista csoport jutott hatalomra, ami 8 hónapon át választások kiírása nélkül kormányzott. Ebben az időszakban eltörölte a kisebbségek anyanyelvének használatát garantáló nyelvtörvényt, ezáltal gyakorlatilag kiprovokálta az orosz többségű régiók lázadását. Az Egyesült Államok erre az eseménysorozatra hivatkozva vádolja Oroszországot azzal, hogy beavatkozik az ukrán konfliktusba. 2014-ben Brüsszel is követte Washington példáját, és gazdasági szankciókat léptetett életbe Oroszországgal szemben, melyek többszöri meghosszabbítás után jelenleg július 31-ig vannak érvényben.

A Reuters felmérése szerint a németek 71%-a támogatja, hogy a szankciók valamilyen formában legyenek enyhítve vagy teljesen eltörölve. Áprilisban Franciaország nemzetgyűlése is elfogadott egy határozatot, amivel 55 nem szavazat ellenében 101 képviselő támogatta a szankciók eltörlését.

http://www.hidfo.ru/2016/05/a-szankciok-eltorleset-koveteli-a-nemet-ellenzek/