Mára virradóan az egyiptomi Sharm el-Sheikhből Szentpétervárra tartó “Kogalymavia” orosz légitársaság utasszállíró repülőgépe eddig nem tisztázott körülmények között lezuhant.

kol

A gépen 217 utas, és héttagú személyzet tartózkodott.
A repülőgép 23 perccel a felszállás után tűnt el a radarképernyőkről, miközben minden kapcsolat megszakadt vele.

sinai

Nem sokkal később az Egyiptomhoz tartozó Sonai-félszigeten lévő El Arish város mellől jelentették egy repülőgép lezuhanását. Az egyiptomi katasztrófavédelem és bitonsági erők nagy erőkkel vonultak a helyszínre, amit lezártak.

rgp

Arra hivatkozva, hogy a terroristák Twitter üzenetbek közölték a világgal: “Az Iszlám Állam harcosai képesek voltak lelőni a Sínai-tartományban egy orosz repülőgépet, amely több mint 200 orosz keresztes lovagot szállított. Valamennyien meghaltak.” Az üzenet kitér arra is, hogy akciójuk bosszú volt a szíriai orosz katonai akció miatt.
Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter közleményben reagált a sajtóhírekre. Az Interfax hírügynökség híre szerint Szokolov a Twitter-bejegyzést nem tekinti hitelesnek. A miniszter azt is közölte, hogy Oroszország az egyiptomi hatóságoktól semmi olyan jelzést nem kapott, amiszerint a Sínai-félsziget légtere veszélyeztetett légtér lenne.
Szakértők állítják: a terroristák nem rendelkeznek olyan fegyverrel, amivel képesek lettek volna lelőni a szerencsétlenség pillanatában már 9400 méteres magasságban repülő gépet.
Megjegyzik ugyanakkor, hogy a gép becsapódási helyén túlmenően nincsenek roncsok. Ez pedig egyértelmű jele annak, hogy a gépen robbanás nem történt, és találat sem érhette.
Ezt erősíti az a tény is, miszerint a gép parancsnoka röviddel a felszállást követően rádión jelentette, hogy műszaki probléma lépett föl, aminek következtében veszít a sebességéből és a magasságából. Ezért aztá leszállási engedélyt kért a legközelebbi repülőtérre. Ez a hely El Arish lett volna, de mint ismeretes beszélgetés közben a rádiókapcsolat megszakadt, és a gép eltűnt a radarképekről. Lezuhant.


http://www.balrad.com/2015/10/31/hirek-a-lezuhant-orosz-repulogeprol/

Ez a friss hír egy picit ellentmond az eddigi hivatalos verziónak:
http://sputniknews.com/world/20151031/1029403587/egypt-airliner-crash-no-request.html

Eredeti, friss hírek Szíriából konfliktustérképpel, hírmagyarázatokkal:

http://www.syriadeeply.org/