Finnország külügyminisztériuma Facebook-kampányt indított Irakban és Törökországban, amivel arról kívánja meggyőzni a bevándorlókat, hogy ne utazzanak Finnországba.

Az Yle hírügynökség beszámolója szerint a “Ne gyere” kampány azt az üzenetet közvetíti az Irakban és Törökországba élő fiatalok számára, hogy a Finnországba utazás amellett, hogy drága, nem éri meg a kockázatot azokhoz a problémákhoz képest, mellyel az Európába utazó migránsok szembetalálják magukat útjuk során. A külügyminisztérium közleménye szerint az arab nyelven terjesztett üzenetet az első néhány órában több mint 80 ezren tekintették meg.

Sampo Terho, a Finnek Pártjának elnöke szerint ez egy kezdetleges kísérlet arra, hogy kontrollálni próbálják a jelenleg irányítatlanul Európára zúduló migrációt. Eközben egy realisztikus üzenet annak kapcsán, hogy a most indulók már nem fognak Finnországban menedékjogot kapni, ami egyszerre az ő jó felfogott érdekük és Finnország nemzeti érdeke is. A politikus szerint akinek van tízezer eurója egy ilyen utazásra, az egyértelműen gazdasági bevándorló, és befektetésként tekint az Európában letelepedésre, ezért meg kell győzni arról, hogy ez a befektetés nem lesz jövedelmező számára, hanem kidobott pénzt jelent, mert menedékkérelmét elutasítják majd, és heteken belül újra a származási országában találhatja magát.

A millió számra Európába érkező bevándorlók közt Németország és Svédország az első két legnépszerűbb célpont, Finnország pedig a harmadik. Németországban a migránsok lakhatási támogatást kapnak, munka nélkül is mintegy 185 ezer forintnak megfelelő havi juttatásban részesülnek. Ez a bevándorlási hullám számos forrásországának lakói számára ahhoz hasonló anyagi tényező, mint, ha Anglia egymillió forintos munkanélküli segéllyel és ingyen lakhatással csábítaná a magyar bevándorlókat. A finn hatóságok becslései szerint idén összesen 50000 migráns érkezhet az országba. Finnországban eközben a születések száma 57232 volt a 2014-es évben. Németországban a születések száma alig haladta meg a 670 ezret, miközben az eddigi adatok alapján idén összesen másfél millió bevándorló érkezik az országba.

http://www.hidfo.ru/2015/10/finnorszag-facebook-kampanyt-indit-a-bevandorlas-ellen/