Egy-két osztrák autó már be is futott a Keletihez, de maga a konvoj nem sokkal 13 óra előtt érkezett a határ menti Nickelsdorfba, ahol demonstrációt tartottak. A Die Welt szerint 250, a Die Presse 130, az Index 150 autóról és kisbuszról ír. Az biztos, hogy kevesebben vannak, mint amennyien feliratkoztak az eseményre (3200), és lesznek, akik végül nem is jönnek be Magyarországra, hanem Nickelsdorfban veszik fel a menekülteket.
Magyarországon a konvoj három részre szakad, Hegyeshalomra, Győrbe és Budapestre jönnek, illetve az utak mentén is felveszik a menekülteket. Ha kell, többször is fordulnak.
Az autók tömve vannak segélycsomagokkal, több autóban gyerekülés is van. Az osztrák rendőrség már korábban jelezte, hogy nem fogja lekapcsolni a menekülteket szállító autókat.
Az Országos Rendőr-főkapitányság nagyjából az első Keletihez beforduló autókkal egy időben tartott sajtótájékoztatót, ahol Csiszér-Kovács Viktória szóvivő idézte a Büntető törvénykönyv vonatkozó részét: aki államhatárnak más által a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez segítséget nyújt, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Igaz, arra nem adott egyértelmű választ, hogy a konvojjal szemben intézkedik-e a rendőrség. Ehhez képest az osztrák rendőrség már korábban jelezte, hogy nem fogja lekapcsolni a menekülteket szállító autókat.
(vs)