Kotleba Krasznahorkan - Bumm.sk

Marián Kotleba a Mi Szlovákiánk Néppárt elnöke szerint: …”A magyar (határvédelmi) kerítés, mint az európai civilizáció bástyája, példát ad más európai országoknak is… Itt az idő Szlovákia és Magyarország közötti minden baj és történelmi vita félretételére: ‘Térjünk el a sovinizmustól, és lépjünk fel a valódi ellenségeinkkel szemben!’…” (Forrás: Index, – Fotó: Bumm.sk.)

De egy biztos: Valakik éket akarnak verni az iszlám hódítás ellen küzdő közép-európai hazafiak közé!

Az alábbiakban a felvidéki Bős (Gabcikovo) község polgármesterének hivatalos közleményét olvashatják, a Szlovákiát sem elkerülő migrációs válság, s az ellene tiltakozók ügyében:

“Felhívás!

Tisztelt bősiek!

Az elmúlt hónapokban a Bősön elhelyezendő menekültek ügye kavart számos vihart. Bár eddig egyetlenegy sem érkezett, máris túl sok feszültség gyülemlett fel miattuk – nem csak szűkebb régiónkban, hanem a szlovák társadalom egészében is.

Ahogy bizonyára hallották, a besztercebányai megyei közgyűlés elnöke, Marián Kotleba és pártja, (Mi Szlovákiánk Néppárt – a szerk.) településünk területén szervez tiltakozást „Európa iszlamizációja ellen.” Ezzel egy időben a híresztelések szerint, a Hatvannégy Vármegye mozgalom is – egy ránk nézve mindenképpen szerencsétlen döntés értelmében – ellentüntetésre készül, szeptember első napján, a Szlovák Alkotmány ünnepén.

Az önkormányzat nevében, ezúton is felkérjük Bős lakosságát, hogy amennyiben (e bizonyára barátságtalan) találkozóra sor kerül, azt lehetőleg kerüljék, és ne adjanak okot egy esetleges botrányra!

A migránsok ügyében lebonyolított sikeres népszavazás példa nélküli, egyedülálló Európában. Míg a demokratikus Németországban a lakosság egy része gyújtogatással ad hangot akaratának, addig mi, a volt szovjet blokk lakosai fegyelmezetten leiskoláztuk a fejlett Nyugatot a népuralom gyakorlásából és európai nívóból. Függetlenül ennek gyakorlati eredményétől, az erkölcsi győztesei mi vagyunk – s ezt nem tehetjük kockára erőszakos, verbális és fizikai villongásokkal.

Mindkét csoportosulás, bizonyára a saját érdekei szerint cselekszik, és saját hasznát szeretné gyarapítani. Számunkra azonban ebből semmi jó nem származhat. Kérjük Önöket, ne hagyják, hogy Bős ügye egy felesleges nemzetiségi ellentétbe fulladjon, s egy újabb szlovák-magyar konfliktus tegye hiteltelenné! Ne engedjenek az esetleges provokációnak, és ne feledjék: Bős, a közelmúltban felkerült a világ térképére s a világsajtó – Los Angelestől Szingapúrig – rajtunk tartja a szemét! Maradjunk józanok, legyünk hűek önmagunkhoz és jó hírünkhöz!

Köszönjük!

Fenes Iván polgármester”

Forrás: Bős (Gabcikovo) község honlapja

Ezzel a közleménnyel és felhívással kapcsolatban több kérdés is, sőt kétely felmerül bennünk, – melyet itt és most közzé is teszünk:

1. Vajon miért nevezi a Hatvannégy Vármegye mozgalom feltételezhető demonstrációját a bősi polgármester “ellentüntetésnek” -, őszerinte a HVIM konkrétan mi ellen akar tüntetni? – A létesítendő menekülttábor, vagy Kotleba és pártja ellen? Esetleg mindkettő ellen? – Tud valamit a bősi polgármester, amit nem hozott nyilvánosságra, ahelyett, hogy megpróbálna segíteni abban, hogy a két nacionalista csoport egységben és összefogva lépjen fel a menekülttábor ellen, – valamint az Európát, s Közép-Európát is elárasztó “illegális migránshullámnak” nevezett iszlamista beözönlés és hódítás ellen.

2. Miféle győzelemről beszél a polgármester?… Ennek a népszavazásnak csak akkor tud érvényt szerezni Bős népe, ha fizikai erő is áll mögötte, s ez jól is látható. Erre való egy ilyen demonstráció. – Az egyesült konkrét fizikai erő megmutatására mind szlovák, mind magyar részről.

3. Vagy a sikeres népszavazás a menekülttábor ellen, aminek Bős polgármestere úgy látszik nem akar érvényt szerezni, – csak egy színjáték volt a kedélyek lenyugtatását szolgálva? – Na ez az, ami semmiképpen sem jön össze, s ezt a hamarosan Bősre költöző iszlamista horda elég hamar be fogja bizonyítani.

4. Más részről azonban merjük remélni; ha Kotleba és a HVIM egy időben tüntet, az nem az egymás ellen szóló demonstráció  és villongás lesz, ahogyan ezt Fenes Iván állítja, – hanem az egységes erő felmutatása a közös ellenség, az iszlám hódítás ellen.

Ezért értelemszerűen nem lehet barátságtalan a Mi Szlovákiánk Néppárt elnöke Marián Kotleba és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom közötti találkozó, – hanem ellenkezőleg nagyon is barátságos.

Szabad Riport

Audiatur et altera pars: Mivel a HVIM honlapján erről semmiféle információt nem olvashatunk, – ezért a fenti kételyeinkkel hasonló tartalmú kérdéseinket, – írásban feltesszük a Hatvannégy Vármegye Mozgalom kommunikációs felelőseinek is. Válaszukat, közleményüket postafordultával közöljük.

***

HVIM - Felvidék

– Válaszok a bősi demonstrációval kapcsolatban –

Tisztelt Szabad Riport szerkesztőség!

Az önök által feltett kérdésekre az alábbiakban válaszolnék:

1. Terveznek-e tiltakozó demonstrációt a szlovákiai Bős nagyközség területén, 2015. szeptember 1-én?

Mozgalmunk ott lesz szeptember elsején Bősön, hogy jelenlétével tiltakozzon a szlovák kormány döntése ellen, mely figyelmen kívül hagyja a község lakosainak akaratát. Felháborítónak tartjuk, hogy a szlovák kormány a gazdaságilag mellőzött magyarok lakta déli régiót még menekülttáborok létesítésével is sújtaná.

2. S, ha igen, valóban Marián Kotleba elleni “ellentüntetésre” készül a HVIM, ahogyan ezt Bős polgármestere a fenti közleményben sugalmazza?

Fenes Iván, Bős polgármestere annak ellenére riogatja a község lakosait, hogy mozgalmunk korábban egy közleményben leszögezte, nem Marian Kotleba pártja ellen vagy mellett kívánunk tüntetni, hanem velük, mégpedig a tervezett menekülttábor ellen.

Az üggyel kapcsolatban kiadott korábbi közleményünket itt olvashatják:
http://hvim-felvidek.lapunk.hu/

3. Tervezik-e az egységes fellépést Kotleba csoportjával és pártjával a Bősön létesítendő menekülttábor, s “Európa iszlamizációja” ellen?

Egységes fellépésről nem beszélhetünk, csupán annyi fog történni, hogy mozgalmunk a Kotleba pártja által bejelentett demonstráción fog részt venni, képviselve a csallóközi magyar lakosságot. Nem tervezzük, hogy részt veszünk az iszlamizációval kapcsolatos rendezvényükön.

Tisztelettel:
Dobay Gergely
elnök
HVIM Felvidék

SzRTI