Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Plasztik-technika: Újjlenyomat-olvasó bankkártya

2014. október 19. - Andre Lowoa

A norvég Zwipe olyan bankkártyákat gyárt, amelyek egyrészt alkalmasak az érintésmentes fizetésre, másrészt beépített ujjlenyomat-olvasóval is rendelkeznek. A hírek szerint nem kisebb cég, mint a MasterCard állt be most az innováció mögé egy partnerségi megállapodáson…

Tovább

A Maradék-Ukrajna kérdésében felemásra sikeredett milánói összejövetel “eredményének” (is) betudhatóan, Donbasszban elég szépen felpöröftek a harci cselekmények.

2014. október 18. - Andre Lowoa

A donyecki repülőtérre Nyalókakirály latorhordája tegnap igen komoly erőkkel berontott. Jóval nagyobb erőkkel, mint amit a népköztársaságiak le tudtak volna gyűrni. Így aztán szinte tehetetlenül szemlélték, ahogyan a latortüzérség elkezdte aprítani saját erőit. A milicia…

Tovább

Több mint ötven helyen támadták meg a választást (Eddig is csaltak, ezután miért lennének különbek, a koncon meg addig marakodjanak amíg van min, csak egyszer úgyis kiderül az igazság, csak akkor már ne legyen túl késő)

2014. október 18. - Andre Lowoa

Továbbra sincsen hivatalos végeredménye az október 12-i helyhatósági választásoknak, mivel több mint ötven településen megtámadták a választás eredményeit – írja az Origo. Az Origo arról ír: nincs még meg az önkormányzati választás végeredménye, mivel 23 településen…

Tovább
süti beállítások módosítása