Pénteken, az 55 éves általános iskolai osztálytalálkozónk után, miközben a kaput nyitottam, valaki mögém lopakodott és tarkón ütött. Ennek következtében az ajtó szegélyének csapódott a fejem, szemüvegem összetört, szemöldökön felrepedt, jobb szemem megsérült, jobb oldali fogaim egy része meglazult, arcom jobb oldala azóta is zsibbadt.

Miután semmit nem vitt el az elkövető tőlem - pedig módja lett volna rá, hiszen legalább negyed óráig eszméletlen voltam -, a rablótámadást ki kell zárnom, tehát egyértelműen politikai merénylet történt.

Mivel a nyugati civilizáció az összeomlás határán van, és jelenlegi, nyilvánosságra hozott tevékenységem a tényleges gyökeres (radikális) átalakulást készíti elő, nem mondvacsinált összeesküvés-elmélet, hanem egy összeesküvés leleplezése annak megállapítása, hogy a támadást fenyegetésnek szánták. Ez a fenyegetés viszont pusztán kétségbeesett kísérlet annak elérésére, hogy a megbukott rendszer alternatíva-nélkülinek tüntethesse fel magát, és a hátrányos következmények látszat-orvoslásával erőt gyűjtsön a továbbélésre.

A nevetséges és szánalmas támadás megsokszorozta erőmet és folytatom munkámat: ez év végére elkészül minden magyarországi településre az összehangolt önellátást kiszolgáló rendszer, amely megalapozza az alulról épülő társadalomszervezést és ennek részeként a megosztottság (pártrendszer) nélküli hatalomgyakorlást.

Ezt követően, 2015. januárjától elkezdem korábbi munkám folytatásaként annak az adatbázis-kezelő rendszernek az elkészítését, amely eszköze lesz az összehangolt önellátás gyakorlati megvalósításának.

Eddig jogi ismereteimet használtam, most elérkezett az idő, hogy matematikusi képességeimet is hasznosítsam.

Mit mondhatnék mást: köszönöm a támadást.

Szeretettel, Halász József