Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

A legfrissebb jelentések szerint az “Új Taktika” meglehetősen felbőszitette Észak-Donbassz önvédelmi erőit!

2014. július 20. - Andre Lowoa

Válaszul ők is egy régi-új taktikát húztak elő a valcmani zsoldoshordáénál valamivel bővebb taktikai tárházukból.
A kiszámitás, lesbenállás, lecsapás, megsemmisités taktikáját vették elő ismét. Mivelhogy a latorhorda a lakott területek tüzérségi bombázását oly módon alkalmazza, hogy párosával küld tankokat lőtávolságra a lakott helyekhez és gyors tűz után elillannak-a milicisták alkalmazkodtak ehhez a taktikához.
Kikalkulálják, hogy melyek azok a pontok, ahová el tudnak lopakodni a latrok, hogy onnan lőjék a településeket. Néhány fős milicistacsoport pedig odamegy, és vár. Tegnap óta néhány helyen nem minden haszon nélkül!
Luhanszk és Szeverodonyeck közelében ma délelőtt – néhány óra leforgása alatt – tiz latortankot semmisitettek meg. Azokbban pedig azért legkevesebb negyven lator sült meg!
Alekszandrovszk közelében pedig igazán könnyű zsákmányt ejtettek. A valami okból magabiztosakká vált zsoldosok éppen két “Katyusát” töltögettek nagy buzgalommal, amikor szó szerint beléjük botlott egy milicista vadászcsapat. A töltögetés kényes műveletével bibelődő bérgyilkosokkal ott rögtön le is tetették a kanalat örökre! Huszonegy orgyilkosnak már nem kell a zsoldot folyósitani. A két “GRAD” a milicia arzenáljába ment át, két Kamazzal együtt.
A tudósitás szerint néhány helybéli vállalta, hogy majd ők elföldelik a kitikkasztott zsoldosokat, a milicisták csak menjenek a dolgukra.
Valcmanék nagyon fölbátorodtak az utóbbi két napban. Olyannyira, hogy ma már megjelent Luhanszk fölött egy kijevi repülőgép is. Nem csinált semmit-de azért a városlakókra a frászt igy is ráhozta. Akiknek épp elég gondot jelent mostanában a városra északnyugati irányból hulló gránátok elől elbujdosni!
A pravda.ru ma délelőtti tudósitása szerint a donbasszi miliciák hajlandóak haladéktalanul átadni egy nemzetközi vizsgálóbizottságnak a lelőtt maláj utasszállitó repülőgép általuk megtalált fekete dobozait!
Ami-adott esetbe-bizony még rosszat is jelenthet Valcmanékra nézve.

https://balrad.wordpress.com/2014/07/20/uj-taktika-itt-regi-uj-ott/
süti beállítások módosítása