Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Szíria: Az Egyesült Királyságból jött dzsihadisták a legvéreskezűbbek

2014. május 27. - Andre Lowoa

A szíriai háború eljutott arra a pontra, amikor már a kormányellenes terroristák is egymást terroristázzák. Itt nem történik más, mint a sorozatos sikertelenségek miatt a terrorista vezetők és osztagok egymásra kezdtek mutogatni a vereségek miatt, előbb még csak képletesen, aztán már fegyverrel is. Az Szabad Szír Hadsereg nevű ernyőszervezet egyik katonai vezéralakja, Abdullah Basheer dandártábornok szerint "Ezek egyszerűen nem szabadságharcosok, hanem terroristák. Keresztre feszÍtenek embereket, válogatás nélkül ölnek, nőket erőszakolnak." Nem másról van szó, mint a főleg külföldi dzsihadistákból álló ISIS, azaz Islamic State of Iraq and Syria elnevezésű, al-Kaida kötődésű csoportról.



Az egyik kedvelt ISIS eljárás: a keresztre feszítés.
Az Aleppot visszafoglaló kormányerőknek elrettentésül hátrahagyott civilek. Szintén ISIS eljárás.

A jó tábornok két dolgot felejt csak el. Az egyik, hogy ő ugyanonnan kapja a fizetését, mint a terroristák (segítünk: az USA-ból). A végén ő is közéjük lesz sorolva az árulásával, akármilyen nagy lendülettel is vágott most bele az elhatárolódásba. A másik pedig, hogy mindannyiunk számára nyilvánvaló lehet mostanra, hogy a multikurturális képződményben, amit ebben az esetben Londonnak csúfolnak, szocializálódott egy olyan réteg, akik a fundamentumukat ugyan még az iszlámban látják, de annak beteljesítési módjaira már nem alkalmazzák a tradicionalista iszlám erkölcsiséget. Ehelyett egy nyugati olvasztótégelyben magukra szedett deviáns értékrenddel, pusztán az erősebb jogán becstelenítik meg a védekezni képteleneket, mindezt a pillanatnyi elmeállapotuk alapján.

A nyugat tehát sikeresen exportálta a degeneráltságot ismét. Jó példa lehet ez, hogy ami abba a nagy olvasztóba bekerül, az óhatatlanul is megváltozik, az esetek nagy részlben visszafordíthatatlanul.

http://www.hidfo.net/2014/05/27/sziria-az-egyesult-kiralysagbol-jott-dzsihadistak-legvereskezubbek