Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

EU VÁLASZTÁS EREDMÉNYEIT ELHALLGATJÁK

2014. május 26. - Andre Lowoa


A LÉNYEGES HÍREKET ELHALLGATJÁK
A német tévé igen gyorsan és teljes pontossággal adja le az eredményeket! Érdekes, ott minden jobban megy és nem sumákolnak a tények bemutatásával, mint nálunk. Kiderült, amit a hazai hírekben elhallgatnak, hogy ott az EU ellenes és EU-t átalakító kis német pártok igen jelentős számú helyet kaptak, a nagy pártokhoz képest. Az is érdekes és ebben is sokkal jobb ott a helyzet mint nálunk, hogy ott nincs választási küszöb, tehát a legkisebb eredményt elérő pártok is kaphatnak helyeket az EU-ban. A hazai hírben elhallgatták a görög Arany Hajnal eredményeit. Elhallgatják, hogy a franciáknál Le Pen pártja kapta a legtöbb szavazatot. Egyelőre csak sejtéseink vannak, de nagy fölfordulás lesz az EU átalakítására az új EU parlamentben, ami kihatással lesz az orosz-amerikai és a hazai viszonyokra is. Ha meglesznek a pontos eredmények a héten, még visszatérünk erre a témára. Kép: a DW reklámképe, mit fog hozni a választás?

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/eu-v%C3%A1laszt%C3%A1s-eredm%C3%A9nyeit-elhallgatj%C3%A1k



A görög szélsőbal történelmi győzelme a megszorítások felett


A görög ellenzék fő erejének számító Sziriza szélsőbaloldali párt elnöke, Alexisz Ciprasz a gazdasági megszorító politika felett “történelmi győzelemként” értékelte, hogy a párt megnyerte az előző nap tartott európai parlamenti választásokat.

A radikális párt, amely élesen bírálja a súlyosan eladósodott és a hitelezők által szorongatott országban 2010 óta bevezetett szigor politikáját, már korábban jelentősen előretört, azonban ez volt az első országos győzelme.
“Ez történelmi győzelem” – mondta Ciprasz az ünneplő és zászlókat lengető tömegnek hétfő délelőtt. “Ma egész Európa Görögországról beszél, amiért elutasította a megszorításokat” – tette hozzá.
A szélsőjobboldali és szélsőbaloldali euroszkeptikus pártok Európa-szerte jól szerepeltek a választásokon.
A belügyminisztériumnak a szavazatok 95 százalékos összesítése alapján kiadott tájékoztatása szerint a Sziriza 26,5 százalékot szerzett, a kormányzó Új Demokrácia pedig a voksok 22,8 százalékát szerezte meg.
A balközép Olajfa választási szövetség, amelynek élén a Pánhellén Szocialista Mozgalom, a PASZOK áll, és amely az Új Demokráciával közösen alkot kormányt, a voksok 8,0 százalékát kapta meg.
A Sziriza kettős győzelmet könyvelhetett el, minthogy vasárnap ennek a pártnak a jelöltjét választották az athéni régió kormányzójává. Rena Duru szerint ez nem az ő és nem is a pártja győzelme. “Ez a munka nélküli állampolgárok és a nyugdíjasok győzelme. Azt is mondhatnánk, hogy ez Dávid győzelme Góliát felett” – mondta egy görög tévécsatornának adott interjújában.
(Hiradó)

süti beállítások módosítása