Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Tiltott!

2014. április 27. - Andre Lowoa

TILTOTT film: ÁVÓSOK - Törvénytelen szocializmus
TILTOTT műsorok: KÖZÜGYEINK és AGORA
TILTOTT információk: a magyarság eredete és közelmúltja

Az ávósokról az MTV-ben 1994-ben készült filmet, A törvénytelen szocializmust a MAZSIHISZ panaszára tiltották le, arra hivatkozva, hogy az elkövetők származását nagyon kidomborítja. Kubinyi Ferenc, a film alkotója és forgatókönyvírója a betiltás idején átadott egy példányt Kubínyi Tamásnak a következő üzenettel: "Tamás, ha eljön az ideje, tudni fogod, hogy mit tegyél ezekkel a filmekkel." 1995-ben Kubinyi Ferenc nyilvánosságra hozta azt a Horn saját kezével írott önéletrajzot, melyből kiderül, hogy a miniszterelnök pufajkásként 1956-ban részt vett a több ember életét követelő Nyugati pályaudvar előtti bosszúakcióban. Nem sokkal később Kubinyi Ferenc meghalt, a kézirat a Honvédelmi Minisztérium levéltárából "eltűnt", a kéziratért felelős levéltári igazgatót magas kitüntetéssel nyugdíjazták. A módszerváltás húsz éve alatt az érdemi kérdésekben semmi nem változott, az ávósok és leszármazottaik ma is az ország erőforrásainak legfőbb haszonélvezői. A diktatúra működésének felelősei - közöttük a ma is élő Biszku Béla, vagy a családjában továbbélő Apró Antal - büntetlenül élvezik a hatszázezer forintnál magasabb nyugdíjakat, miközben az '56-os hősök megélhetésükért küzdenek és a nemzet színe-java nyomorog. 2006-ban a forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján azok hozzátartozói álltak bosszút a magyar népen, akiknél a számonkérés és a teljes elszámoltatás elévülhetetlen szükségszerűség lett volna egy jogállamban.

Kubínyi Tamás a DUNA Televízióban 2006 szeptemberében indította el a Közügyeink c. műsorát, amelyet két rész után levettek képernyőről a 12 évvel korábban keletkezett ávós filmhez hasonlóan. A műsor első része a hazugság ötven esztendejét dolgozta fel, rámutatva arra, hogy Gy. F. öszödi beszéde korántsem egyedülálló a magyar közelmúltban. A Közügyeink második része rámutatott a válság gyökereire akkor, amikor még tilos volt Magyarországon válságról beszélni. Röviddel ez után Kubínyi Tamás történelmi műsorát, az Agorát is betiltották. A DUNA Televízió akkori és mai felelős vezetői, Cselényi László elnök és dr. Balogh Júlia igazgató ma is több milliós havi fizetést kapnak azért, hogy a DUNA Televízión ne készüljön valódi tényfeltáró műsor, az Autonómia csatornán pedig évek óta egyetlen új műsor se készüljön. A műsorok betiltása köztörvényes bűncselekményekkel, az alkotó és családja életveszélyes fenyegetésével történt, nem kímélve a kiskorú gyermekeit sem. A DUNA Televízió vezetői az adófizetők pénzén óránként nettó 50 ezer forintos órabért fizettek annak az ügynöknek, aki az AGORA felszámolásában közreműködött. Az Agora legfontosabb adásai elérhetőek a www.magyartaltos.info weblapon. Időközben Kubínyi Tamás létrehozta az AGORA Kiadót, amely a magyar őstörténet tiltott információit az Álmos hét könyve c. sorozatba foglalta, és tervben van a történelmi félmúlt feldolgozása. A már kiadott könyvek megrendelhetőek a +36 30 326 8826-os számon az Agora Kiadótól, és itt tájékoztatást kapnak a tiltott műsorok elérhetőségéről is. Itt tartunk 2010 júniusában, ezért van égetően szükség új médiatörvényre, a felelősök számonkérésére és a tiltott műsorok közzétételére.

 

Ávósok - Magyar félmúlt - Törvénytelen szocializmus 1. rész 47:08 perc

Ávósok - Magyar félmúlt - Törvénytelen szocializmus 2. rész 60:03 perc

Ávósok - Magyar félmúlt - Törvénytelen szocializmus 3. rész 48:52 perc

Pufajkások 54:06 perc

Imposztorok 96:15 perc

Pincebörtönök 1. rész 50:14 perc

Pincebörtönök 2. rész 70:06 perc

Mészáros Márta: A temetetlen halott 1. rész 63:05 perc

Mészáros Márta: A temetetlen halott 2. rész 63:04 perc

 

Kubínyi Tamás: Közügyeink 1. 52:19 perc

Kubínyi Tamás: Közügyeink 2. 55:50 perc

 

Vitézy László ZDF-nek készitett 56-os filmje, 40 éve dobozban 49:32 perc