Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

„Mindent elérünk” – áll a Felderítő Hivatal új logóján

2014. január 05. - Andre Lowoa

Időkjelei : Az elit egyre arrogánsabban terjeszti ki hatalmát a világ felett,, és egyre kevésbé veszi a fáradtságot, hogy leplezze céljait, nyilván arra számítva, hogy az „igazi” káosz kirobbanását követően a tömegek minden biztonságot ígérő eszközt és intézkedést tárt karokkal fogadnak majd. 


Az amerikai Nemzeti Felderítő Hivatal egy új műholdat állított pályára a múlt hónapban. Az esemény azért is említésre méltó, mert a hivatal egy új, igencsak beszédes logót és mottót választott küldetése pontosabb meghatározására.

Az új logón a világot karjaival átszorító, óriási polip látható a következő rövid felirattal: „Semmi sem elérhetetlen számunkra.”

Christopher Soghoian, az ACLU vezető fejlesztője és irányelv elemzője a következőképpen reagált a hírre:

„Egy jó tanács a @ODNIgov-nak: mostanság inkább lapítani kéne ezzel a hatalmas, mindent behálózó kémkedéssel kapcsolatban és ez a logó nem segít ebben.”

Az ügynökség szóvivője szerint azonban jó okuk van az új logó bevezetésére: A polip egy intelligens állat, így pontosan jellemzi a titkosszolgálati szervet.

Kilövés előtt

„Az NROL-39-et a polip szimbolizálja a legjobban, mert ez egy intelligens, sokoldalú, jól alkalmazkodó állat. Azt üzeni, hogy az Egyesült Államok képes elérni ellenségeit, akárhol rejtőzzenek is,” mondja Karen Furgerson, a Felderítő Hivatal szóvivője. „A ’Semmi sem elérhetetlen számunkra’ pontosan leírja küldetésünk lényegét és egyértelműen kifejezi, micsoda értéket képviselünk hazánk és az általunk támogatott, a föld különböző pontjain bátran háborúzó, a mi hazánkat védő emberek számára.”

Az NROL-39 műhold küldetése, a hivatal által felküldött többi műholdhoz hasonlóan titkos. A NASAspaceflight.com szerint a műholdat a kaliforniai Vandenberg Légitámaszpontról 2013. december 3-án kilőtt United Launch Allience rakéta segítségével állították pályára. Mivel a kilövési pálya korábbi kilövésekkel megegyező volt, a rakéta valószínűleg egy harmadik műholdat is szállított, a hivatal radar felderítő flottájának bővítésére.

A titkos szállítmány mellett az Állami Kísérleti Multi-Műhold (GEMSat) 12 nano-műholdja is a rakéta fedélzetén utazott, amelyek különböző tudományos kísérletekben vesznek majd részt.

A Nemzeti Felderítő Hivatal küldetése amúgy az Egyesült Államok felderítő műholdjainak tervezése, megépítése, pályára állítása és karbantartása.

A hivatal saját weboldalán a következőképpen fogalmazza meg feladatait:

„Miközben a legmodernebb műhold technológia kiépítésén, a legköltséghatékonyabb beszállítók felkutatásán, a kilövések pontos időzítésén és a legmagasabb minőségű termékek biztosításán dolgozunk, soha nem felejtjük el, hogy kiket védünk: a hazánkat és annak állampolgárait.”

Úgy tűnik a nyolckarúak is ezek közé tartoznak…

Mindenesetre megbocsátható, ha az NROL-39 logóját egyesek összekeverik Lovecraft Cthulhu istenének ábrázolásával, aki egészben akarja lenyelni a földet. A mostani amúgy nem az első olyan logója a hivatalnak, ami kérdéseket ébreszt az emberben. Láttunk már szabadkőműves és szuperhős motívumokat is, illetve akadtak olyanok, amiknek elemzésére most nem vállalkoznánk.



Forrás: foxnews.com, RT.com

süti beállítások módosítása