Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Aquinói Szent Tamás: A zsidók kormányzásáról

2013. április 24. - Andre Lowoa

Levél Margitnak, Brabantia hercegnőjének

(1271.)

Előszó

Megkaptam Excellenciád levelét, amelyből teljes mértékig megértettem alattvalói kormányzásával kapcsolatos kegyes gondoskodását és Rendünk testvérei iránti odaadó szeretetét. Hála legyen ezért Istennek, aki beleadta az Ön szívébe e nagy erények magvait. De amit ugyanebben a levélben tőlem kért, hogy néhány kérdésére válaszoljak, számomra igen nehéz feladatnak bizonyult, egyrészt a tanítással együtt járó elfoglaltságom miatt, másrészt mivel nekem az tetszene, ha ezekkel kapcsolatban jártasabb személyek tanácsát kérné ki. De mivel úgy véltem, nem lenne illő, hogy az Ön gondoskodását semmibe véve háttérbe vonuljak, vagy a szeretetét hálátlansággal viszonozzam, az Ön által feltett kérdésekre most válaszolni iparkodom, helyet adva az esetleges jobb véleménynek.

1. szakasz

Elsőként tehát Excellenciád azt kérdezte, hogy szabad-e Önnek a zsidóktól bizonyos időpontban — és ha igen, mikor szabad — behajtást eszközölni.

Erre az abszolút értelemben feltett kérdésre azt lehet válaszolni, hogy a zsidók bűnük miatt méltán lesznek vagy lettek örökös rabszolgává téve, ahogy a törvények mondják, így az ő dolgaikat a különböző országok uralkodói elvehetik, mint sajátjukat, de azzal a megszorítással, hogy az életszükségleteik semmiképpen se legyenek tőlük elvonva. Minthogy azonban tisztességesen kell eljárnunk azokkal szemben is, akik kívülállók, nehogy az uralkodó neve kárhoztatva legyen, és az Apostol a saját példájára utalva arra figyelmeztet, hogy ne okozzunk megütközést se a zsidóknak, se a pogányoknak, se az Isten egyházának, úgy látszik, arra kell ügyelni, hogy tőlük olyan kényszerszolgáltatásokat ne követeljenek, amiket ők a múltban nem szoktak teljesíteni, mivel a szokatlan dolgok szokták inkább az emberek lelkét megzavarni. Tehát az ilyen jellegű megszorítást figyelembe véve Excellenciád elődeinek szokása szerint eszközölhet behajtást a zsidóktól, ha semmi más nem áll ennek útjában.

Úgy látszik azonban, amennyire ki lehet következtetni azokból, amiket ezt követően kérdez, hogy azzal kapcsolatban támadhat kételye, hogy a jelek szerint a Brabantia területén élő zsidóknak semmijük sincs azon kívül, amit gonosz uzsora által szereztek, ezért a következő kérdése az, hogy szabad-e tőlük valamit követelni, mivel vissza kell téríteniük az így kicsikart értékeket a tulajdonosoknak.

Úgy látszik tehát, azt a választ kell adnunk, hogy mivel a zsidók másoktól uzsorával kicsikart értékeket nem tarthatnak meg, ebből az következik, hogy ha Ön kapta meg ezen összegeket, ezeket nem tarthatja meg, kivéve, ha a zsidók azt esetleg Öntől vagy elődeitől csikarták ki.

Ha pedig a zsidók másoktól csikartak ki uzsorával értékeket, és ezek be lettek hajtva tőlük, akkor vissza kell juttatni az értékeket azoknak, akik felé a zsidók kártérítésre kötelezettek, s ha ez nem lehetséges, kegyes célra kell fordítani a megyéspüspök vagy más komoly emberek tanácsai szerint, vagy pedig ezen értékeknek Brabantia közhasznát kell szolgálniuk, ha a szükség vagy a közösség érdeke úgy követeli.

A zsidóktól jelenleg is vissza lehet követelni az uzsorával szerzett, vissza nem térített értékeket, elődeinek szokása szerint, azzal a szándékkal, hogy azok az említett módon lesznek felhasználva.

2. szakasz

Másodszor azt kérdezte Excellenciád, hogy ha vétkezett a zsidó, lehet-e büntetni pénzbüntetéssel, mivel semmivel sem rendelkezik az uzsorával szerzett javakon kívül.

A mondottak értelmében úgy látszik, azt kell válaszolnunk, hogy célszerű a zsidót pénzbüntetéssel sújtani, nehogy az elkövetett bűnéből haszonra tegyen szert. Sőt úgy látom, hogy a zsidó vagy bármely más uzsorás nagyobb büntetéssel büntetendő, mint bárki más, amennyiben úgy ítélhető, hogy a tőle elvett pénz nem az ő tulajdona. A pénzbüntetéshez más büntetés is járulhat, nehogy úgy tűnjék, hogy csak abban áll a büntetés, hogy a zsidó a másoknak járó pénzt megszűnik birtokolni.

Az uzsorásoktól büntetés címén elvett pénz pedig nem tartható meg, hanem azt az említett célokra kell fordítani, akkor is, ha a zsidók semmi mással nem rendelkeznek, mint az uzsorákkal.

Ha pedig azt mondaná valaki, hogy emiatt a fejedelmek megkárosodnak, ez a kár a saját hibájukból származik, mivel hanyagságukból ered. Jobb lett volna ugyanis, ha a zsidókat munkára kényszerítették volna a saját megélhetésük biztosítására, ahogyan ezt Itália különböző részeiben teszik, mint hogy tétlenül élnek és csupán uzsorából gazdagodnak, s így a fejedelmeik a maguk bevételeitől meg vannak fosztva. Mert ugyanígy a saját hibájukból lennének a fejedelmek a maguk bevételeitől megfosztva, ha megengednék, hogy az alattvalóik egyedül rablásból vagy lopásból éljenek. Ezek az alattvalók ugyanis a jogos tulajdonosoknak visszatéríteni tartoznának mindazt, amit tőlük követelnek.

3. szakasz

Harmadszor az volt a kérdés, hogy ha a zsidók a büntetésen túl felkínálnak pénzt vagy valamilyen értéktárgyat, el lehet-e fogadni azt.

Úgy tűnik, erre azt kell válaszolni, hogy az így elfogadott pénzt vagy értéktárgyat vissza kell adni azoknak, akiknek a zsidók tartoznak, vagy más módon kell hasznosítani, amint fentebb mondottuk, akkor is, ha a zsidók semmi mással nem rendelkeznek, mint az uzsorákkal.

4. szakasz

Negyedszer az volt a kérdés, hogy ha Excellenciád többet kap a zsidóktól, mint amit a keresztények követelnek tőle, mit kell tenni a maradékkal.

Erre a válasz a már mondottak alapján nyilvánvaló.

Az ugyanis, hogy a keresztények kevesebbet követelnek, két ok miatt fordulhat elő. Vagy azért esetleg, mert a zsidóknak van valamilyen az uzsorából szerzett nyereségen kívül, és ebben az esetben a fent említett megszorítással Excellenciád megtarthatja a szóban forgó maradékot, de a jelek szerint ugyanezt kell mondanunk, ha a zsidók olyanoktól csikarták ki az uzsorát, akik később jóakaratúan azt nekik ajándékozták, de a zsidók mégis önként vállalkoztak az uzsora visszaadására. Vagy előfordulhat, hogy azok, akiktől az uzsorát kapták, eltűntek a nyilvánosság elől, vagy azért mert meghaltak, vagy mert külföldön tartózkodnak, és akkor a zsidók kártérítésre vannak kötelezve. Ha azonban nem mutatkoznak meghatározott személyek, akiket a zsidók kártéríteni kötelesek, úgy kell eljárni, ahogy fentebb mondottuk.

Amit pedig a zsidókról mondottunk, értelemszerűen vonatkozik mindenki másra is, akik az uzsora gonoszságát követik.

5. szakasz

Ötödször Excellenciád a hivatalnokairól kérdezte: szabad-e a zsidóknak tisztségeket eladni vagy tőlük kölcsönképpen valami olyat elfogadni, amihez a hivataluk folytán jutnak hozzá.

Úgy tűnik, erre azt kell válaszolni, hogy ez a kérdés két nehézséggel kapcsolatos, amelyek közül az első a tisztségek eladásával függ össze.

Úgy látszik, ezzel kapcsolatban azt kell megfontolni, amit az Apostol mond: sok minden szabad, ami nem hasznos. Amikor Excellenciád a hivatalnokaira semmi mást nem bíz, mint időleges hatalommal járó tisztséget, nem látom, miért ne adhatná el az ilyen tisztségeket, ha olyan személyeknek adja el, akikről feltételezhető, hogy hasznosak az ilyen tisztségek gyakorlására, és nem olyan nagy áron adja el a tisztségeket, hogy azokat Excellenciád alattvalói megterhelés nélkül ne vásárolhatnák vissza.

De az ilyen eladás mégsem látszik hasznosnak. Először azért, mert gyakran előfordul, hogy akik alkalmasabbak lennének az ilyen tisztségek gyakorlására, szegények ahhoz, hogy azokat képesek lennének megvásárolni, és még ha gazdagok is, akik jobbak, az ilyen tisztségek után nem járnak, és nem is áhítoznak a tisztségből származó nyereség után. Az következik tehát, hogy azokat a tisztségeket Excellenciád földjén többnyire olyanok vállalják el, akik rosszabbak, nagyravágyók és pénzéhesek, és valószínű, hogy az Ön alattvalóit elnyomják és az Ön érdekeit sem hűségesen szolgálják.

Ezért hasznosabbnak tűnik, hogy Excellenciád jó és alkalmas embereket válasszon a tisztségei betöltésére, akiket, ha vonakodnak is, szükség esetén vegyen rá arra, hogy vállalják el a feladatukat, mivel az ő jóságuk és szorgalmuk nagyobb gyarapodást fog eredményezni Önnek és alattvalóinak, mint amit Excellenciád a tisztségek eladásával elérni képes lenn. És ezt a tanácsot adta Mózes a rokonának: „Válassz ki a népből bölcs és istenfélő férfiakat, akikben szeretet lakozik, és akik gyűlölik a fösvénységet, és nevezz ki közülük törzsi elöljárókat, századosokat, ötven főből álló csoportok elöljáróit és tizedeseket, akik megítélik a népet minden időben.”

Az e szakaszhoz tartozó második kétely pedig a kölcsönnel lehet kapcsolatos.

Úgy látszik, hogy erről azt kell mondanunk, hogy ha azzal a feltétellel adnak kölcsönt, hogy tisztséghez jussanak, akkor ez kétségtelenül uzsora-jellegű megállapodás, mivel kölcsön fejében kapják meg a tisztséggel járó hatalmat. Ezért ezzel Excellenciád bűnre vezető alkalmat adna nekik, és ők maguk akkor kötelesek lennének lemondani az ily módon szerzett tisztségről. Ha azonban Excellenciád ingyen ad tisztségeket nekik, és ezt követően kap tőlük kölcsönt, amit a tisztségük folytán visszakaphatnak, akkor ez minden bűn nélkül létrejöhet.

6. szakasz

Hatodszor az volt a kérdés, hogy szabad-e Önnek behajtásokat eszközölni a keresztény alattvalóin.

Ezzel kapcsolatban azt kell Excellenciádnak megfontolni, hogy a különböző földterületek fejedelmeit nem azért helyezi tisztségükbe Isten, hogy a maguk hasznát keressék, hanem azért, hogy a nép közös hasznát szolgálják.

Egyes fejedelmeket korholva ugyanis Ezékiel ezt mondja: „Fejedelmei olyanok, mint a prédát ragadozó farkasok. Vért ontanak, romlásba döntenek embereket és kapzsiságból nyereséget hajhásznak.” És máshelyütt ezt mondja egy bizonyos próféta: „Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették. Nemde a pásztorok legeltetik a nyájat? Tejet ittatok, gyapjúval ruházkodtatok, minden hizlalt állatot leöltetek, de a nyájamat nem legeltettétek.” Ezért szabályozva lett a különböző fejedelmek jövedelme, hogy abból élvén tartózkodjanak alattvalóik kifosztásától. Ezért ugyanez a próféta Isten parancsára azt mondja: „A fejedelemnek birtoka lesz Izraelben, és a fejedelmek ezentúl ne pusztítsák a népemet.”

Előfordul azonban némelykor, hogy a fejedelmeknek nincs elég jövedelmük a föld megőrzésére és azok elhárítására, akik azzal fenyegetik a fejedelmeket, hogy megakadályozzák azt, amire a fejedelmek ésszerűen törekednek. Ilyen esetekben jogos, hogy az alattvalók teremtsék elő azt, amiből a közös javuk biztosítható. Ezért van az, hogy bizonyos országokban ősi szokás alapján a fejedelmek bizonyos pénzhozzájárulásokat rónak ki, amelyek, ha nem mértéktelenül nagyok, bűn nélkül behajthatók, mivel az Apostol mondja: „Senki se katonáskodjék a maga költségén.” Ezért a fejedelem, aki a közjó érdekében katonáskodik, élhet a közösség pénzéből, és a közfeladatokat intézheti az erre szánt jövedelméből; vagy ha ez nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségben, akkor abból, amit az egyes alattvalók összegyűjtenek.

Hasonló oknak tűnik, ha újonnan olyan eset merül fel, hogy nagyobb összeget kell fordítani a közjóra, vagy a fejedelem tisztes helyzetének fenntartására, mint amire saját jövedelme vagy a szokásos behajtások elegendőek lennének. Ha például ellenség támadja meg a fejedelem földjét, vagy valami hasonló eset merül fel. Ilyenkor ugyanis a szokásos behajtásokon kívül a fejedelmek az alattvalóiktól követelhetnek valamelyes többlet-hozzájárulást a közjó érdekében.

Ha azonban a megállapított összegeken felül pusztán birtoklási vágyból avagy a rendetlen és mértéktelen kiadásaik fedezésére akarnának a fejedelmek követelni valamit, akkor ez teljességgel helytelen, meg nem engedett lenne. Ezért mondta Keresztelő János a seregnek [katonáknak], akik hozzá jöttek: „Senkit se bántalmazzatok, ne rágalmazzatok, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.” A fejedelmek jövedelme ugyanis olyan, mintha a zsoldjuk lenne, amellyel meg kell elégedniük, és azon felül ne követeljenek semmit, kivéve az említett ok miatt, és ha a közös szükség megkívánja.

7. szakasz

Hetedszer az volt a kérdés, hogy ha az Ön hivatalnokai a jog rendjén kívül kicsikartak valamit az alattvalóitól, és az akár Excellenciád kezéhez jutott, akár nem, mi az Ön teendője.

Ezzel kapcsolatban a válasz világos, mivel, ha az ilyen pénz az Ön kezéhez jutott, vissza kell téríteni, vagy meghatározott személyeknek, ha lehetséges, vagy közhasznú célra kell fordítani, ha meghatározott személyek nem fellelhetők. Ha pedig az ilyen pénz nem jutott el az Ön kezéhez, akkor Excellenciád köteles a hivatalnokait hasonló kártérítésre kényszeríteni, még ha nem is ismertek bizonyos meghatározott személyek, akiktől ők a pénzt beszedték, nehogy a maguk igazságtalanságából hasznot húzzanak; sőt Önnek őket emiatt súlyosabban kell megbüntetnie, hogy a többiek a hasonló tettektől tartózkodjanak a jövőben, mivel „az ártalmas megbüntetéstől az ostoba bölcsebbé válik”, ahogy Salamon mondja.

8. szakasz

Utoljára azt kérdezi Excellenciád, hogy jó-e, ha az Ön tartományában a zsidók a keresztényektől megkülönbözető jelet viselni kényszerülnek.

Erre a válasz világos, mégpedig az egyetemes Zsinat határozata alapján: mindkét nemhez tartozó zsidókat minden keresztény tartományban, minden időben más emberektől valamilyen ruhadarabbal meg kell különböztetni. Ez számukra a saját Törvényükben is meg lett parancsolva, tudniillik az, hogy varrjanak rojtokat a köpenyük négy sarkára, amelyek által másoktól megkülönböztethetők.

Kiváló vallásos Úrnő!

Kérdéseire jelenleg ezek a válaszok jutnak eszembe. Ezek által nem akarom a magam véleményét Önre erőszakolni, hanem azt tanácsolom, hogy a jártasabbak véleményét kell követnie.

Éljen sokáig és virágozzék hosszú időn át az Ön uralkodása!

Forrás: Opera Omnia Sancti Thomae Aquinatis.
Opuscula IV., Romae, 1998.

Fordította: Tudós-Takács János.
Megjelent: Szittyakürt. 47. évfolyam 1. szám. (2008. január 15.)

(amdg.betiltva.com)