Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Oroszország használhatja az iráni katonai bázisokat a terrorizmus elleni harchoz

2017. március 28. - Andre Lowoa

Elismerte az iráni külügyminiszter: Oroszország alkalomadtán használatba veheti az iráni katonai létesítményeket, hogy onnan mérjen csapást a Szíriában működő terroristákra.

Dzsavád Zaríf külügyminiszter a Reures hírügynökségnek nyilatkozva megerősítette, hogy Oroszország használhatja az iráni katonai létesítményeket, amennyiben a Szíriában működő terroristák elleni csapáshoz erre szüksége van.

Oroszországnak nincs saját katonai bázisa Iránban, de kiváló együttműködést folytatunk, és alkalomadtán, ha az oroszoknak szüksége van iráni létesítményekre a terroristák elleni harchoz, döntést hozunk ezzel kapcsolatban.” – mondta.

2016. augusztusban Oroszország a Hamadan légibázist használta a szíriai terroristák elleni légicsapások kiindulópontjaként. Teherán ennek megfelelően engedélyezte, hogy az orosz légierő Tu-22M3 stratégiai bombázókat és Szu-34 gépeket helyezzen el iráni bázisokon.

Hosszein Degan iráni védelmi miniszter akkor azt mondta, az orosz légierő jelenléte átmeneti, de „addig tart, amíg szükséges.”

http://www.hidfo.ru/2017/03/oroszorszag-hasznalhatja-az-irani-katonai-bazisokat-a-terrorizmus-elleni-harchoz/

Trump elrendeli az energiaszektor függetlenítését

2017. március 28. - Andre Lowoa

A Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer hétfői sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy ma Donald Trump aláír egy rendeletet, ami előírja a belföldi energiaforrások maximális kihasználását és az amerikai energiaszektor függetlenítését más országoktól.

Spicer elmondása szerint a rendelet azzal erősítené meg az ország energiabiztonságát, hogy eltörli a szükségtelen, akadályozó jellegű szabályokat, melyek jelenleg megakadályozzák a belföldi energiaforrások felelős felhasználását.

Ez a rendelet segíteni fog az áramdíjak elérhető szinten tartásában, emellett megbízhatóvá és tisztává teszi az energiaszektort, ami lehetővé teszi a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést.” – mondta.

Az Egyesült Államok környezetvédelmi ügynökségének vezetője, Scott Pruitt ráadásul vasárnap kijelentette, hogy a rendelet a volt elnök Barack Obama energetikai reformjának teljes visszavonását kezdi meg, ami a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését próbálta elérni.

http://www.hidfo.ru/2017/03/trump-elrendeli-az-energiaszektor-fuggetleniteset/

MEGHÍVÓ TÜNTETÉSRE

2017. március 27. - Andre Lowoa

Minél többen legyünk ott a rendezvényen, hogy a köztörvényes parlamenti bűnözők képébe vágjuk, hogy elég volt a pártbűnözésből, s a törvénytisztelő magyarok kifosztásából, állami szinten.

Bűnözők nem hozhatnak törvényeket a magyarok számára.

Lavrov: az EU nyomást kell gyakoroljon Ukrajnára

2017. március 27. - Andre Lowoa

A nyugati országoktól nagyobb nyomásgyakorlás lenne elvárható a kijevi kormánnyal szemben annak érdekében, hogy Ukrajna betartsa a minszki egyezmény feltételeit – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Oroszország abban érdekelt, hogy a Nyugat még agresszívabban törekedjen a Donbassz régióban a tűzszüneti egyezmény teljesítésének kikényszerítésére – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn, egy az olasz külügyminiszterrel folytatott tárgyalást követően.

Természetesen fokozottan aggódunk amiatt, ami Ukrajnában történik, nem csak a keletre, hanem az egész országra vonatkozóan. Abban vagyunk érdekeltek, hogy európai partnereink még erőteljesebben törekedjenek a minszki egyezmény feltételeinek teljesítésére.” – mondta.

A Donbassz-konfliktus 2014 áprilisában azt követően robbant ki, hogy Kijevben egy nyugatbarát puccs történt, melynek során elűzték az országból a választott államfőt, Viktor Janukovicsot. A Donbassz és Luganszk régiók lakossága a puccsot követően népszavazást tartott, hogy eldöntsék, hogyan viszonyuljanak az illegitim kormány által igazgatott Ukrajnához. Ezeken a népszavazásokon kimondták az Ukrajnától való elszakadást, melynek eredményeként a kijevi hatóságok katonai beavatkozást kezdtek az elszakadó régiók ellen.

2015. februárban a kijevi kormány és a Donbassz régió vezetői békeegyezményt írtak alá Minszkben, Belorusszia fővárosában. Az egyezmény kimondja, hogy a nehézfegyvereket ki kell vonni a frontvonalról, Ukrajna alkotmányos reformot kell végrehajtson, emellett minden külföldi fegyveres el kell hagyja Ukrajna területét. A Normadiai Formátummal elért eredmények ellenére máig számos NATO-ország fegyveresei vannak jelen Ukrajna területén.

http://www.hidfo.ru/2017/03/lavrov-az-eu-nyomast-kell-gyakoroljon-ukrajnara/

Francia elnökválasztás 2017 és annak lehetséges világpolitikai következményei

2017. március 27. - Andre Lowoa

Az április-májusi francia elnökválasztás tétje óriási az EU szétverésének és a putyini NWO létrehozásának szempontjából. Ha ugyanis nem gyöz a Le Pen lány, Franciaország a jövöben bármikor megvétózhatja az oroszok hatalomátvételi kísérleteit az ENSZ-ben. A baj viszont azzal van, hogy míg az elsö fordulóban (április 17) a legtöbb közvéleménykutatás szerint Jean-Marie Le Pen nyer (25 százalék körüli eredménnyel), és ezzel tovább jut a második fordulóba (május 7-én tartják), addig a második fordulót mindössze 40 százalék körüli eredménnyel el fogja veszteni. Lehet, hogy április 17 és május 7-e között Franćiaországban is lesz egy hatalmas "iszlám terrorista" hamis zászlós merénylet, mint ahogy Orbán is robbanttatott a Teréz körúton a "migráncs-kvótás" népszavazás elött?

 

Az USA-val ellentétben az EUs országokban nincs hatalmuk ahhoz, meg talán módjuk se, hogy annyira meghamisítsák a választásokat. Ha tehát esetleg mégse Jean-Marie Le Pen ülne majd be az elnöki székbe, akkor már kizárólag csak a durvább módszerek maradnak az EU szétverésére és az orosz vezetésü "megreformált ENSZ" létrehozására: például totális pénzügyi összeomlás elöidézése, melybe bele fog bukni az összes jelenleg hatalmon levö EUs és nyugati kormány stb. stb. Vajon ezért változtatták meg Trump szerepét is egyfajta "politikai öngyilkos merénylöre"?

A FED most márciusban is kamatokat emelt ... a már így is gigantikus adóssághalmazok kamatait ...

 

Az orosz vezetésü ENSZ-ben a terveik szerint már egyetlen országnak se lesz vétójoga, így akarják biztosítani az antikrisztus-jelölt Putyin és a multinacionális cégek hatalmát a világ felett. A multinacionális cégek egyfajta "kínai kapitalista" modell szerint fognak müködni, vagyis szabad piaci elvek alapján, de mégse korlátlanul szabadon, csak bizonyos keretek között, melyeket az orosz-kínai dominanciájú világkormány fog megszabni nekik.

 

 

http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=215:2017-03-27-09-23-15&catid=21:kuelfoeld&Itemid=58

Nyílt társadalom: “Nincs értelme konzultálni a magyarokkal”

2017. március 27. - Andre Lowoa

„Van értelme 8 millió magyarral konzultálni? Szerintem nincs.” – ezt gondolja Soros György alapítványa arról, hogy meg kell-e kérdezni az embereket a közel-keleti lakosság Európába telepítéséről. Nem konzultálna a magyarokkal Soros György szervezete.

Goran Buldioskival, az Open Society Foundation európai igazgatójával és Nizák Péterrel, a közép-európai program vezetőjével készített interjút az Index.hu. A beszélgetés során többek közt kiderült, hogy az alapítványhálózat meghatározó alakjai rendszeresen konzultálnak Soros Györggyel, viszont elutasítják annak lehetőségét, hogy a kormány konzultáljon az emberekkel az őket érintő fontos társadalmi kérdésekben.

Buldioski elmondása szerint ő néhány havonta – évente 2-3 alkalommal – beszél Soros Györggyel, és legutóbb februárban találkozott vele, hogy megbeszéljék a 2017-es terveket. Az amerikai milliárdos bőkezű támogatói tevékenységét az OSF európai igazgatója is elismeri.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a Soros György által alapított hálózat több mint 30 éve van jelen ebben az országban. Ezalatt több mint 200 millió amerikai dollárt költött el, nagyon sokféle célra.” – mondta.

Az álcivil szervezetek védelmezői gyakran tagadják, hogy Soros György a társadalmak „újratervezésére” használná magánvagyonát. Buldioski azonban maga is elismerte, hogy a politikailag aktív milliárdos áll a civil látszatú aktivistahálózat mögött. „Soros György […] részt vesz a politikai vitákban, aktívan hangot ad a véleményének különféle témákban.” – mondta, hozzátette, hogy „Soros György az alapító, és egyben ő áll anyagilag mögöttünk”.

Buldioski és Nizák az interjú során elmondta, hogy az elmúlt két évben a támogatások 6%-át költötték migrációval kapcsolatos ügyekre, ami mintegy 1,1 millió dollárnak megfelelő összeg. A kormány migrációellenes kampánya és a civil szervezetek átláthatóságra kényszerítése miatt azonban most attól tartanak, hogy veszélybe kerül a külföldi pénzekből fizetett aktivistáik megélhetése.

Emellett elveszíthetik a potenciális fiatal alkalmazottakat, akik teljes átláthatóság mellett már nem feltétlen vállalnák ezt az életpályát. Képzeljen el például egy frissen diplomázott jogászt, aki emberi jogi területen akar dolgozni, egy civil szervezetnél. És most azt látja, hogy nemcsak hogy veszélybe kerülhet a megélhetése, de még X vagy Y bérencének is nevezhetik. Ez elrettentően hat.” – mondta.

Az interjú során kiderült, hogy a külföldi finanszírozású aktivisták kiszűréséhez nem elég pusztán a civil szervezetek működésének átláthatóvá tétele: ezek az álcivil mozgalmak ugyanis jórészt nem külföldi forrásból működnek, hanem egymást támogatják – ami már belföldi támogatásnak minősül. Így a Soros György féle hálózat egy részének lényeges tevékenysége, hogy a „nyílt társadalom” ideológiát támogató egyéb civil szervezeteknek tovább küldi a külföldről kapott pénzeket.

Bár ezek a szervezetek – így nevéből adódóan a Nyílt Társadalom Alapítvány is – a „nyílt társadalmat” támogatják, az Indexnek adott interjúból kiderült, hogy egyáltalán nem akarnak nyitni a társadalom felé: abban a témában, hogy a kormány meg kell-e kérdezze az embereket a migránsok betelepítéséről, Buldioski igencsak lényegre törő választ adott: „Van értelme 8 millió magyarral konzultálni erről? Szerintem nincs.”


http://www.hidfo.ru/2017/03/nyilt-tarsadalom-nincs-ertelme-konzultalni-a-magyarokkal/

A megfigyelés kiterjesztését sürgeti a brit belügyminisztérium

2017. március 27. - Andre Lowoa

A brit belügyminiszter szerint a titkosszolgálatok hozzáférést kell kapjanak a titkosított online üzenetküldő programokhoz, hogy hatékonyabban tudják megakadályozni a terrortámadásokat.

Sajtóhírek szerint a bizonyos Khalid Masood, aki a londoni terrortámadás elkövetője volt, a WhatsApp segítségével küldött titkosított üzenetet nem sokkal az előtt, hogy gépjárművel a Westminster közelében halálra gázolt embereket. Amber Rudd belügyminiszter szerint teljesen elfogadhatatlan a titkosított programok használata, mert ezáltal a terroristáknak rendelkezésre áll egy biztonságos hely a kommunikáció elrejtésére, a hatóságokat pedig megfosztjuk olyan információktól, ami életet menthet.

Gondoskodnunk kell arról, hogy a WhatsApp és más szervezetek nem biztosítanak titkos helyeket a terroristák számára, ahol a veszélyes személyek kommunikálni tudnak egymással.” – mondta Rudd a BBC-nek nyilatkozva.

A belügyminiszter szerint, ha titkosszolgálatok és a rendőrség a kormány kérésére nem kapnak hozzáférést a titkosított kommunikációhoz, elkerülhetetlenek az olyan tragédiák, mint ami a Westminster mellett történt.

Rudd a lapnak nyilatkozva azt mondta, a terrortámadásokat csak akkor lehet megakadályozni, ha egy olyan helyzet áll elő, ahol a titkosszolgálatok közvetlen rá tudnak látni a potenciális veszélyes személyek közti kommunikációra. A miniszter ennek kapcsán felszólította a Facebook, Google és Telegram tulajdonosait, hogy kezdjenek tárgyalásokat a kormánnyal a vészhelyzet kezelésével kapcsolatban.

http://www.hidfo.ru/2017/03/a-megfigyeles-kiterjeszteset-surgeti-a-brit-belugyminiszterium/

Le Pen határzárral és deportálással küzdene a terrorizmus ellen

2017. március 26. - Andre Lowoa

Franciaországban a szélsőjobboldali elnökjelölt azzal számolná fel a terrorfenyegetést, hogy visszaállítaná a nemzeti határellenőrzést és betiltana számos muszlim szervezetet. Alig egy hónap van hátra az elnökválasztásig.

A fundamentalista muszlim szervezetek betiltására és a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kettős állampolgárok deportálására tett ígéretet Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője, a Le Parisien lapnak nyilatkozva.

Kezdetben helyreállítanám a nemzeti határok ellenőrzését. Azt követően deportálni kell minden, úgynevezett ‘S indikátorral’ bíró külföldi állampolgárt, akik veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra, jelenlen mégis Franciaország területén tartózkodhatnak. Az iszlám fundamentalizmussal szemben a szalafista mecsetek bezárásával venném fel a harcot, emellett a Franciaországi Muszlim Szervezetek Unióját is betiltanám.” – mondta.

Franciaország évek óta a terroristák egyik elsődleges célpontja – biztonságpolitikai szakértők szerint azért, mert Európában ott él a legnagyobb létszámú zsidó közösség.

Menekülnek a zsidók Marseille belvárosából


Március 18-án egy újabb terrortámadás történt, melynek során az elkövető észak-Párizsban – akkor még lőfegyver nélkül – rendőrökre támadt, majd megpróbálta magához ragadni az egyik rendőr fegyverét. Később a hatóságoknak azt mondta, készen állt meghalni Allahért.

2015. november 13-án több robbantásos merénylet történt Párizsban, melynek során 130 ember veszítette életét. 2016. július 14-én Nizzában egy kamion hajtott bele a tömegbe, több mint 80 ember halálát okozva. Később a Daes – Iszlám Állam – vállalta a felelősséget a merényletek elkövetéséért.

Le Pen a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint esélyes arra, hogy az elnökválasztás második fordulójában Emmanuel Macronnal mérkőzzön meg, ám a győzelemre úgy tűnik nincs esélye.

Az elnökválasztás első fordulóját április 23-án, második fordulóját május 7-én tartják.


http://www.hidfo.ru/2017/03/le-pen-hatarzarral-es-deportalassal-kuzdene-a-terrorizmus-ellen/

Lemondatni minden áron: Újabb boszorkányroham indul Trump ellen.

2017. március 26. - Andre Lowoa

 

 

Ismét hatalmas ördögi szeánszra készülnek a világ mágusai. A cél: megkötözni Trumpot és követőt. Az új boszorkányroham vasárnap éjfélkor veszi kezdetét.

 

Az első csata: döntetlen

 

Február végén villámgyorsan bejárta a világsajtót, egy ismert okkultista szerző vezetésével spirituális világháborúba kezdtek az amerikai mágusok. Az első csatáról itt és itt írtunk.

 

A tömeges ördögi szeánsz lényege az, hogy professzionális és kezdő boszorkányok a Hold állásának megfelelően egy időben egy meghatározott rítus alapján megkötözik Trumpot. A rituálé abból áll, hogy felolvasnak egy meghatározott átokszöveget, valamint elégetnek egy Trumpot jelképező narancsszínű gyertyát és egy Trumpról készült képet.

 

 

A globális szeánszot egészen addig megismétlik minden hónapban, ameddig Trumpot el nem távolítják hivatalából. Az esemény szervezői szerint a február végi támadás nem volt sikertelen, mivel Trump beutazási tilalma kétszer is visszavonásra került, valamint a republikánus egészségügyi törvény is kudarcba fulladt.

 

Újabb boszorkányroham

 

Vasárnap éjfélkor, budapesti idő szerint reggel hatkor megint összegyűlnek a mágusok, hogy egy szeánsz keretében megrontsák Trumpot és támogatóit. “Még mindig szükségünk van rád, hogy meggyógyítsuk a világot!” – szól a felszólítás az esemény Facebook oldalán.

 

 

Michael M. Hughes ismert amerikai okkultista szerző egy interjúban kiemelte, váratlan volt, hogy ennyire népszerű volt a kezdeményezésük. Hozzátette, tud róla, hogy a “keresztény fundamentalisták imapajzsot vontak Trump köré”. Habár éles kritikával fogadta, hogy elítélik némelyek az átok szöveget. Ezt azzal indokolta, hogy a zsidó-keresztény világban sem ismeretlen dolog az átokmondás.

 

Hughes szerint az emberhez szorosan hozzátartozik a mágia, saját világképét görög, egyiptomi, népi és a katolikus mágiából eredezteti. Az író szerint, amikor az ember a templomban gyertyát gyújt a beteg ismerőséért, akkor is mágiát gyakorol.

 

Készülnek a keresztények is

 

Jan Markell, az Olajfa Ministries-ből így fogalmazott:

 

“A Trump elleni gyűlöletet a Sátán generálja. Nem tökéletes ember, de megpróbálja megfékezni a gonoszság vonatát, amit nyolc éve Washington és a Demokratikus párt indított el.”

 

Mark Blitz, az El Shaddai Ministries lelkésze szerint a Biblia utálatosnak minősíti az okkult tevékenységeket. “Mindig imádkozni kell a hatalomban levőkért. A keresztényeknek most különösen aktívnak kell lenniük” – fogalmazott.

Gyakran átírt forgatókönyv

2017. március 26. - Andre Lowoa

Emiatt tüntek annyira zavarosnak az utóbbi hetek világpolitikai történései. Amikor egy színdarab forgatókönyvét is az utolsó pillanatban többször átírják, ott is fennáll a veszély, hogy az is zavarossá, nehezen érthetövé és silánnyá válhat. Trump új szerepe például már nem "antikrisztusi hamis megváltó", hanem "politikai öngyilkos merénylö", aki állítólag nem fogja kitölteni a négy évét se, annyi (látszatra!) öngyilkos lépést fog tenni politikailag, melyek viszont, ha áldozatok árán is, de felgyorsított léptekkel fogják elöre vinni a történelem menetét a (putyini) világkormány felé.

 

Pár hete például azért tudtak olyan látványosan elöretörni az "orosz és irán ellenes neokonzervatívok", mert hagyták öket. Az oroszbarát (imidzsü) Flynn tábornok menesztése színjáték volt. A rejtett cél konfliktus csiholása volt az oroszokkal. Aztán Kínával is próbálkoztak, próbálkoznak, bla-bla-bla, már szinte "unalmas" az egész. Per pillanat Trump menesztési forgatókönyvét vázolgatják, hogy aztán az elnöki székbe ülhessen az oroszellenes imidzsü alelnöke Mike Pence, s ö is konfliktust próbáljon csiholni az oroszokkal és/vagy Kínával. A konfliktus kirobbantása után - miután az oroszok és/vagy kínaiak jól megszorongatták az amerikai hadsereget - egy "ellenpuccs" megdönti magát Mike Pencet és a "neokonokat" is, s az USA elnöki székébe Rand Paul ül, aki aztán hozzájárul, hogy az oroszok "megreformálják" az ENSZ-t, magyarán mondva átvegyék a világhatalmat az antikrisztus-jelölt Putyinnal az élen.

Itt viszont van egy (vagy inkább két) bökkenö: a franciák és a britek. Nekik is vétójoguk van az ENSZ-ben, így bármikor megakadályozhatják az orosz hatalomátvételt a világ felett. Hacsaknem ... most április-májusban nem a Putyin-szövetséges Jean-Marie Le Pen nyeri a francia elnökválasztást. A közelgö francia elnökválasztás tétje óriási az orosz-vezetésü NWO létrehozásának szempontjából! A másik akadály pedig a szintén orosz-ellenes Theresa May kabinet, mely egy Le Pen gyözelem esetén valószínüleg szintén meg lesz buktatva, biztosítva, hogy mind az öt ENSZ állandó biztonsági tanácsi tag élén oroszbarát erök álljanak.

 
2017.3.21:
Ingoványos ázsiai terep és a sötét erők

https://mno.hu/kulfold/ingovanyos-azsiai-terep-es-a-sotet-erok-2390848

Veszélyesnek és kiszámíthatatlannak látják vezető elemzők Trump Ázsia-politikáját.
...
Továbbra sem világos, milyen tervei vannak az Egyesült Államok elnökének a konfliktusokkal terhelt Kelet-Ázsiában. Donald Trump külügyminisztere, Rex Tillerson vasárnap fejezte be turnéját a térségben, áttörést azonban a vizit aligha hozott.



2017.3.20:

Nem lesznek idö elötti választások a Downing Street szerint

(There will be no early general election, Downing Street says)

http://www.independent.co.uk/news/uk/politics/early-general-election-may-2017-theresa-may-article-50-brexit-negotiations-labour-polls-a7639246.html

"Theresa May kabinerje cáfolta, hogy május 4-re idö elötti választások lesznek kiírva"

 

Szerintem pedig a nyomás nagy lesz, különösen ha most április közepén a Le Pen lány mint esélyes jelölt végez a francia elnökválasztás elsö fordulójában.

 

Ez van, illetve könnyen ez lehet.

 

Jah, Obama - elkerülendö a letartóztatását - pedig kereket oldott Francia Polinéziába:

 

2016.3.16:

Obama "egy hónapot" fog tölteni Francia Polinéziában

(Barack Obama to spend a month in French Polynesia)

http://www.dailymail.co.uk/wires/afp/article-4318950/Barack-Obama-spend-month-French-Polynesia.html

 

Mert ugye nem a titokban Trump-szövetséges Clintonné lett volna letartóztatva, hanem Obamát áldozták volna fel, hogy biztosítsák a "megmentöként" fellépö gonosz NWO-s eröknek a "pozitív imidzset".

 http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=213:2017-03-26-10-26-22&catid=15:egyeb&Itemid=51

2017. március 25. - Andre Lowoa
Gyümölcsoltó Boldogasszony
Régi hagyomány szerint e napon kell oltani, szemezni a fákat. A Skolasztika névünnepén (február 10-én) levágott és a pincében tartott oltóágak felhasználására ekkor került sor, és a gyümölcsfákat a reggeli mise után kezdték beoltani. A Göcsejiek úgy tartották, hogy az e napon beoltott fát nem szabad kivágni, mert vér folyna belőle. A délvidéken ilyenkor a békákat is megfigyelték hajdanán: ha megszólaltak, abból még 40 napi hideg időre következtettek. Okkal nevezik e napot fecskehívogatónak, mert ekkor már a déli szél hazafelé tereli ereszeink lakóit.
Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja
Jézus fogantatásának ünnepe. E nap alkalmas a fák oltására, szemzésére.
Március 25. – Gyümölcsoltó Boldogasszony ~ Gyümölcsoltó ~
Fecskehajtó Boldogasszony napja
Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor a pásztorok tapasztalatait összefoglalva mondja a következőket: „Gyümölcsótó indítja meg a mezőt a növekedésre. Gyümőcsótó előtt, ha vasharapóval húzzák is kifelé a füvet, akkor se gyün ki a födbül. De ha elmúlt gvümölcsótó, akkor meg ha vaskalapáccsal verik vissza, akkor is előjön. A fecskék is megérkeznek.” A hal is felveti már magát a vízben – tapasztalják Palics, Ludas halászai.
Általánosan vallják, hogy e nap az oltás, a szemzés napja. A Muravidéken még ma is hiszik, hogy amelyik fát ezen a napon oltják be, azt nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyik belőle. Ha mégis levágná vagy kivágná valaki, akkor meghal az illető, halála után pedig a pokolra jut, mondták Szécsiszentlászlóban nagyon idős adatszolgáltatóim. De az ilyen fáról jó oltani, mert az új oltás megmarad. Egyesek szerint még nyesegetni, tisztogatni sem szabad ilyenkor a fákat, a nyesedéket elégetni meg éppen tilos, magától kell annak elrohadnia.
A fiatalok nem hisznek a tiltásban, sokfele azt tartják, hogy éppen ezen a napon ajánlatos a gyümölcsfákat tisztítani, oltani, a szőlőt metszeni, oltani, de lehetőleg növő hold idején, mert akkor hamarabb terem. Az asszonyok most vetik a veteményes kertben a palántának valót.
Gvümölcsoltó időjárásjósló, termésjósló nap is. Palicson, Ludason, Bácsszőlősön. Kispiacon figyelik a békákat. Ha megszólalnak a békák, 40 napig még hideg lesz. Mások a medvéről állítják, ha kijön a medve, még 40 napos hidegre számíthatunk.
A jó termést a derült, szép idő jósolja meg.
Az egészségvédelmet szolgálja az a Szabadkán, Kelebián már nemcsak bunyevácoknál gyakorolt szokás, hogy ilyenkor vörösbort kell inni, hogy szaporítsák a vérüket. Eret semmi szín alatt sem szabad vágatni.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu