Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Ez az amerikai cég profitot csinál a Szíria elleni agresszióból

2018. április 19. - Andre Lowoa

Az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország közös, Szíria elleni rakétatámadása során az amerikaiak azt a JASSM-ER megnövelt hatótávolságú rakétát használták, melynek megvételét az USA nagy mennyiségben tervezi a következő évek során.

A rakéta gyártója a Szíria elleni agressziót követően egy közleményt adott ki, mely szerint, ha termékük megtetszett az agresszor országoknak, készen állnak azt nagy mennyiségben is értékesíteni.

“Bár a művelet körülményeit nem kommentáljuk, készen állunk segédkezni vásárlóinknak globális törekvéseik során. A Lockheed Martin büszke a védelmi minisztériummal kötött megállapodásra, melynek keretén belül ellátja azt fejlett fegyverrendszerekkel – mint a JASSM – a katonai műveletek hatékonyabbá tétele érdekében” – áll a Lockheed Martin szóvivője által tett nyilatkozatban.

A fegyvergyártó cég szóvivője azt mondta, folyamatban vannak tárgyalások a légierővel azzal kapcsolatban, hogy a korábban tervezettnél nagyobb tételben vásároljanak. A Military.com azt írta, a Lockheed Martin eddig 2,200 JASSM-ER rakétát adott el az amerikai légierőnek, de a műveleti szükséglet 4900 rakéta lenne, amiben növekedést hozhat a korábbinál kiterjedtebb közel-keleti érintettség.

Persze, a Lockheed Martin a gyakorlatban akkor juthat még több megrendeléshez és nagyobb profithoz, ha az amerikai haderő elhasználja mindazt a készletet, amit eddig megvásároltak, s így utánpótlásra lesz szükség. A fegyvergyártó cég ezáltal érdekelt abban, hogy különféle indokból szuverén országok ellen intézzenek rakétacsapást a “szövetséges országok”.

http://www.hidfo.ru/2018/04/ez-az-amerikai-ceg-profitot-csinal-a-sziria-elleni-agressziobol/

A menekültek 90%-a három év után is munkanélküli

2017-ben a Hollandiában három évvel korábban menedékjogot szerző migránsok csak mindössze 11%-a rendelkezett valamilyen munkaviszonnyal – derült ki az állami statisztikai hivatal összesítéséből.

Az állami statisztikai hivatal (CBS) adatai szerint a menedékjog megszerzését követő másfél évben mindössze a migránsok 4%-a tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon, ez a szám növekedett később 11%-ra.

“Másfél évvel a menedékjog megszerzése után, 2014-ben a 18 és 64 év közti menedékkérők 4%-a volt foglalkoztatott. Egy évvel később ez 11%-ra emelkedett”írták.

A CBS szerint a menekültjoggal rendelkezők közel háromnegyede Szíriából és Eritreából érkezett. A szíriai menekültek körében a foglalkoztatottsági ráta 10,5 százalék, az eritreaiaknak azonban csak 6%-át sikerült foglalkoztatni. A legnagyobb arányban az afgánok vállalnak munkát, az ő esetükben ez 29,7%-os arányt jelent.

A hivatal adatai szerint a foglalkoztatott menekültek 36%-a a vendéglátóiparban tudott munkát vállalni, további 24%-uk pedig alkalmi munkákat vállal.

A CBS adatai szerint a menekültek többsége még nem végezte el azt az integrációs vizsgát, amit a menedékjog megszerzését követően három éven belül el kellene végezniük. 2016 októberében mindössze a menekültek 6%-a tudott átmenni a teszteken, melyek gyakorlatilag csak azt vizsgálják, képesek-e együttélni az európai társadalom tagjaival.

http://www.hidfo.ru/2018/04/a-menekultek-90-a-harom-ev-utan-is-munkanelkuli/

A Tízszarvú Fenevad nem is akarja megvédeni Németországot a terroristáktól

Az Alternatíva Németországnak párt képviselője szerint az Európai Unió nem tudja megvédeni Németországot a terroristáktól, mert a migránsok befogadását képviseli, miközben biztonsági okokból százezresével kellene deportálni a már beengedett bevándorlókat.

Georg Pazderski, az Alternatíva Németországnak párt elnök-helyettese kedden ismét figyelmeztette az Európai Uniót, hogy hagyjon fel a migránsok befogadásával kapcsolatos követeléseivel, mert a bevándorlók közt terroristák is érkeznek az EU-ba.

“Nem csak azt kell célként kitűzni, hogy megnehezítsük a terroristák hamis dokumentumokhoz jutását. A cél az kell legyen, hogy megtaláljunk, azonosítsunk és visszaküldjünk több százezer bevándorlót a származási országába. Ehhez az országba érkezett összes menedékkérő adataira szükség van” – áll az AfD sajtóközleményében.

Pazderski szerint az EU digitális ujjlenyomat rendszere nem lesz elég ahhoz, hogy az uniót megvédje a terroristáktól és bűnözőktől, emiatt záró toleranciát kell hirdetni az illegális bevándorlással szemben.

“Akik nem tudnak érvényes személyigazoló okmányt felmutatni a határon, azokat azonnal vissza kell utasítani. A záró toleranciának azonban az EU határain belül is érvényesülnie kell. Mindenki büntetéssel kellene szembenézzen, aki nem tudja igazolni személyazonosságát a schengeni övezetben” – tette hozzá.

Pazderski szerint, bár az Európai Unió átvett bizonyos jogköröket a tagállamoktól a határellenőrzésre vonatkozóan, mindeddig alkalmatlannak bizonyult arra, hogy megakadályozza a terroristák belépését Európa területére.

http://www.hidfo.ru/2018/04/az-eu-nem-tudja-megvedeni-nemetorszagot-a-terroristaktol/

A gyermekeket csak szabadon engedjük

Párizs egy migránsok által sűrűn lakott negyedének lakosai követelik, hogy a kormány haladéktalanul cselekedjen az utcán szabadon garázdálkodó kiskorú migránsbandák ellen, akik immár fényes nappal is rendszeresen támadnak meg védtelen nőket.

A helyiek által indított petíció arra kéri a kormányt, hogy hatékonyan lépjen fel a főként marokkói gyermekekből szerveződő migránsbandák ellen. A tipikusan 14-17 éves fiúkból szerveződő bűnözői csoportok állandó jelleggel terrorizálják a helyi lakosokat, sokan közülük kábítószerfüggők és nincsenek beszámítható állapotban, amikor bűncselekményt követnek el.

A gyermekmigráns-bandáktól a helyi üzletvezetők is tartanak. A petíciót 257 bolt tulajdonosa is aláírta, mert a migránsok miatt megnövekedett a lopások száma az általuk tulajdonolt üzletekben. A gyermekbandák tagjai nem csak a boltból lopnak, de a vásárlóktól is.

A petíció indításáról beszámoló weboldal szerint Párizs korábban 700000 eurót költött egy befogadóközpont létesítésére, ahol a kísérő nélkül érkező migránsgyermekeket elszállásolták és ellátták volna, de erre egyszerűen nem volt érdeklődés a részükről, a városba érkező migráns fiatalok inkább bandákba szerveződve járják az utcákat.

A hatóságok dolgát megnehezíti, hogy a migránsok kora, személyazonossága, gyakran valós származása is ismeretlen, de mivel kiskorúnak vallják magukat, bűncselekmény elkövetése esetén sem tudják őket huzamosabb ideig fogdán tartani.

A skandináv országokban szintén a marokkói migránsgyermekek jelentenek komoly problémát. Az Express brit napilap szerint a kiskorú migránsok csoportosan zaklatják a nőket fényes nappal, és megverik az áldozatot, ha nem engedi a fogdosást, tapogatást. A lap szerint a fővárosban minden rendőr tisztában van ezzel, és ők saját lányaikat soha nem is engednék egyedül a központi vasútállomás környékére.

Az Express azt írja, a marokkói migránsbandák tagjait néha elfogják a rendőrök, amikor a “gyermekek” részegen az utcán tombolnak, de néhány óránál tovább nem tudják őket a fogdán tartani. A rendőrök szerint a központi vasútállomás környéke már nem biztonságos, a migránsbandák állandó jelleggel terrorizálják az utasokat és a személyzetet. A bandák tagjai már 9 éves korban visszautasítanak minden hatósági segítséget, nem fogadják el az államilag biztosított lakhatást és a segélyezést sem, a szabadon járás válik az életformájukká.

http://www.hidfo.ru/2018/04/a-gyermekeket-csak-szabadon-engedjuk/

Már állatokra is reagál a Google arcfelismerő programja

Tovább javították a Google Photos applikáció arcfelismerő funkcióját, ami így már nem csak személyeket, de háziállatokat is képes beazonosítani.

A Google nemrég egy blogbejegyzésben közölte; tovább finomították a Google Photos egyes funkcióit, ami így lehetővé teszi, hogy pontosabb fényképeket készítsünk a házi kedvencekről, illetve a róluk készült fotókat címkékkel lássuk el.

A Google Photos applikációba integrált Google Lens szoftver intelligens módon beazonosít tárgyalat, helyeket, és a fényképen látható személyeket. Az új változtatásoknak köszönhetően azonban a felhasználók ma már háziállatokkal is megtehetik ugyanezt; ha nem is a személyazonosítás teljes megfelelője történik, de a Lens használatával a kutyáról, macskáról készült fotók által már beazonosítja a szoftver az állat fajtáját, illetve további információkat szolgáltat ezáltal.

Az új változtatásnak köszönhetően ma már nem kell beírni a keresőbe a “macska” szót, ha házikedvencünk régi fotóit akarjuk visszakeresni, mert a szotftver – ideális esetben – felismerni a négylábú “családtagot”, egymás mellé rendelheti a róla készült fényképeket.



http://www.hidfo.ru/2018/04/mar-allatokra-is-reagal-a-google-arcfelismero-programja/

Mi hunok 300millióan vagyunk

A jó lovas katonának?



A jó lovas katonának de jól vagyon dolga,
Eszik, iszik a sátorban, semmire sincs gondja.
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.

Paripáját megforgatja, elmegyen dolgára,
Csillog-villog a mezőben virágszál módjára.
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.

Ellenségre, nyereségre kimegyen próbára,
Megütközik viaskodik, siet a prédára.
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.

Fel van írva és rajzolva haragos kardjára:
Ez az élet és becsület hazája számára!
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.

Menjünk azért seregesen, tartsuk meg hazánkat,
Vérrel, bérrel oltalmazzuk a mi szent hazánkat!
Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret.





Babits Mihály: Csonka-Magyarország




Bár lenne a hangom tiszta és éles, mint intő csengőké!
A tiétek
zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az
Ércbálvány előtt!
döntsön az erőszak!
s döntött az Erőszak...
mi jogotok beszélni többé?
Nekem van rá jogom!
ti elhánytátok a Kiáltást: mint bolond a fegyverét! nem
kiálthattok már:
én elkiálthatom:
Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó
trombitája! szólj!
falak, omoljatok hangjaitól!
gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában!
mert
borzasztó az Igazság a gerincekben!
mit érnek a ma-épített falak körülöttem?
ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben!
árad a vizekben!
Óh tiszta, éles trombita, zengj!
ne hallgass sohase!
egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint
ahogy nem
hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség...
nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes
irányában essék...
nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér...
nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér...
nem hallgat a szél,
míg él...

Nekem van rá jogom!
Én elkiálthatom:
"Igazság!"
Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a
fegyverét, szegény testvéreim!
s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta
kezetek, meztelen
mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát
ütheti esztelen
sem lázadni nem tud, sem meghajolni az
Ércbálvány előtt igazán -
de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám?
Van-e reményed abban?
a sötét utakban?
Nem! - Csak a napban!
mely éget a kövön és ragyog a patakban.
Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak!
s hangotok zavart most, mint mocsarak habja.
De én azt mondom: dönt majd az erős Nap!
Kitárom tiszta szavamat a Napra.

Ti eldobtátok a trombitát
de a trombita zeng tovább,
zeng, nem a ti kezetekben,
hanem a vízben, a hegyekben,
Erdélyben, Felvidéken,
az égen,
s bennem!
Én sohse mondtam: "Dönt majd az erőszak!" -
most mondhatom:
"Nem! Nem!"





Mécs László: Gyónnak a magyarok!


Álmok pusztája, ősi napkelet
seregszám sast és sólymot álmodott,
turult, gémet, vad vércsét, vadludat,
amiknek szíve ős-tavaszt dobog,
álmodta őket vadnak és szabadnak
s úgy küldte messzi, messzi napnyugatnak.

S vannak már csöndesvérű unokák:
elhízott, békés házi szárnyasok,
mások kegyén és mások udvarán,
szemetén kényúrt játszó kakasok,
pompázó pávák (átfestett uszályok),
új színt biflázó úri papagályok.

Maradt pár tépett holló! Itt meg ott
a háztetőre száll s azt mondja: kár.
Pár vércse is jár, nyilazott szívű,
az udvar felett azt víjjogja: vér!
s a korcsok torkán megtorpan az étel
és pillanatra a lélegzetvétel.

Vannak már Janus-arcú magyarok.
(Az egyik arcuk: régi vércse csőr,
toll-sipka rejti, mint tavaszt a hó).
Új napraforgó arcukon se tőr,
se vágy, hogy felnyilazza a magasba.
Új asztagokból eteti a gazda.

De néha arra szöknek titkosan,
hol sebzett vércsét sejtet a nyomnyi vér
és gyónnak, hogy másképp nem lehet,
mert élni kell, a gyermek enni kér,
hogy álmodói még a régi nyárnak,
könnyeznek és feloldozásra várnak.





 

 




Kolozsvári vigadóban



Kolozsvári vigadóban szépen szól a magyar nóta.
Viszi a szél, fújja a szél ki az orosz frontra,
26-osnak szívébe golyó száll beléje,
És a lelkét magyar nóta viszi fel a magas égbe.

Horthy Miklós bevágtatott Erdélyország közepébe.
Azt adta ki parancsában: Székelyek, előre!
Erdélyország többi részét mind vissza kell venni!
Szent Istvánnak határára piros-fehér-zöldet tenni!






Mária Húsvétja


A Szíve szótlanul dobogja:
Feltámadt.Győzött.Nem lesz többé,
Nem lesz a szenvedések foglya.
Már pirkad.Vár.A csönd telítve
Sugárzani kezdő titokkal
S ő ráborulhat sebeire.
Hisz tőle kérte s kapta szent testét;
Azért dajkálta,óvta egykor,
Hogy végre halálig sebezzék.
Ütései a vasszögeknek,
Tövisei üvöltő zajnak
Alélt Szívében behegedtek.
Sírhoz siet sírva Magdolna,
Ő vár a tegnapi könnyektől
Fürösztött keblére hajolva.
Szívétől indult a Keresztre,
Szívéhez tér majd újra vissza,
Mellette lesz,mindig Mellette.
Már jön!Az angyal súgja halkan
S imát keres,mint Betlehemben,
Fia fölött fénylő hajnalban.






Nagykovácsi Ilona : Ne bántsd, a magyart!



Ágyú dörög, most széles e világon.
Talpra magyar, hív újra a haza!
Győzni fogunk, bár százezer veszéllyel,
Száll szembe most, a magyar katona.
Fényes Tejútról hadak ura nézi,
Nem hagyja veszni, Magyarok honát,
Esdeklő népünk forró ajka zengi:
Áldd meg Istenünk, a hős katonát!

Künn, a határban nyílnak a virágok.
Sarjadozik a földben a búza,
Vígan dalol, a mezei pacsirta,
Csöndben legel, valahol a gulya.
Csak nyíljatok, ti szép magyar virágok,
Zengjen a daltól, erdő és a rét!
Szorgos kezek, dolgozzatok serényen,
Értetek harcol, a magyar honvéd!

Hogyha egyszer majd, a harcból visszatérnek,
Hős véreink: a magyar katonák!
Nékik vírul, majd Nagy-Magyarországon,
Mindenfelé, a sok tarka virág.
Szép magyar lányok, bokrétával várják,
Hangzik nevüktől, Tisza-Duna part.
Vérükkel írták fel a magas égre,
Égő betűkkel: ne bántsd, a magyart!

Hogyha egyszer majd, a harcból visszatérnek,
Hős véreink: a magyar katonák!
Nékik virul, majd Nagy-Magyarországon,
Mindenfelé, a sok tarka virág.
Szép magyar lányok, bokrétával várják,
Hangzik nevüktől, Tisza-Duna part.
Vérükkel írták fel a magas égre,
Égő betűkkel: ne bántsd, a magyart!






Timon Tibor: Öröktűz


Az örök tűz a hazaszeretet.
Lobogjon árva, bús hazám felett!
Lobogva törjön fel az egekig,
Most, hogy kihúnytát annyian lesik.
Mindenfelől csak ellenség figyel,
Még így csonkán is félve irigyel;
Téged, imádott, drága, szent hazám,
Napod szomorú, véres alkonyán.

De nem lesz ez így mindig, felragyog,
Büszkén felkel még a szabad napod!
Az őrtüzeket már élesztem én.
Pírjuk már látszik, az ég peremén.
Túl fénylenek a bús határokon
S kigyúlnak a havas Kárpátokon.
S míg sorra gyújtom az őrtüzeket;
Mindegyik dalom egy-egy üzenet.




LADÁNYI MIHÁLY
Ráolvasás


Adj a kéménynek lila füstöt,
adj a reggelnek tíz kakast,
adj a tócsának fodrozó szelet,

adj a halálnak fehér gyolcsot,
adj az ekének csonttalan mezot,
s adj a költonek esovert életet,

adj az anyának jobb fiat,
vénebb hullát a temetonek,
s a munkásoknak kemény öklöket,

adj az állatnak meleg ólat,
adj az Istennek arany inget,
és kedvesebb hazát mindenkinek.






Juhász Gyula: Szabadka

Ó, régi nyár, mikor a vén verandán
Két új poéta régi verseken
Elbíbelődött, s a Hold arca sandán
Két nyárfa közt bukkant ki az égen.

Ó régi nyár, az ébenóra halkan
Elmuzsikálta már az éjfelet,
Az árnyak óriása várt a parkban,
S a denevér szállt rózsáink felett.

Ó, régi nyár, a zongorán egy akkord
Fölsírt és mélyen a szívünkbe markolt,
Künn a kutyák szűköltek elhalóan.

Valami nagy bú olvadt föl a borban,
Fájón figyeltünk vén magyar szavakra,
S álmában olykor sóhajtott Szabadka!






Tudom, hogy MAGYARORSZÁG FELTÁMAD.

Magyarország feltámad és élni virágozni fog,
Régi dicsőségében ragyogja be a teret a mindenséget,
Hiába mondják és írják, nem akarják látni nagy magyarországot,
Hát így nem is kisbetűvel naggyal lesz írva az égre.

Szeretlek hazám MAGYARORSZÁG,
TE CSODÁS GYÖNYÖRŰ ORSZÁG,
MÁR NEM FOGUNK KÖNNYEZNI,HA RÁD GONDOLUNK.
Te feltámadott ország.

Most már szúrós a tekintetünk, mert felébredtünk.
Nem tudta kinevelni belőlünk az alja nép,
HAZASZERETETÜNK.
Szeretlek hazám MAGYARORSZÁG.

Te csodás gyönyörű kagyló KÁRPÁTOM,
Kagyló ki benne az élet indult el útjára,
Visszatérek hozzád, mert szeretlek,
Tiszta szívből, teljes odaadással.

Életem is feláldozom érted,
Te gyönyörű tündéri csodás ország,
Tömörülünk, és szent koronánkat,
Méltóan most a fejedre helyezzük.


id.Kiss László
Bázakerettye, 2010. február 19-én.

http://network.hu/spartakus/blog/laszlo-blogja/mar-nem-felek#n_blogpost

A nyugati országok katonai agressziót indítottak Szíria ellen, Moammer Kadhafi után Assadot is meggyilkolja a Tízszarvú Fenevad, s következik utána a valós pápa, melynek nyomán Izrael megtér

Németország nem támogatja az USA szíriai beavatkozását

Angela Merkel német kancellár egyértelműen kijelentette, hogy Németország nem vesz részt a Szíria elleni amerikai katonai beavatkozásban. Az ország második legnagyobb pártja szerint a kormány a békepárti közvélemény miatt nem meri követni az amerikai külpolitikát.

Merkel csütörtökön közölte; Berlin nem vesz részt egy Szíria elleni lehetséges katonai műveletben, annak ellenére, hogy a – szíriai kormány részéről – vegyifegyverek bevetését elfogadhatatlannak tartja. Az állítólagos vegyitámadás híre szíriai ellenzéki erőkhöz köthető médiafelületeken jelent meg, ezekre hivatkozva az Egyesült Államok kilátásba helyezte az ország elleni nyílt katonai agressziót. Ma reggelre a nyugati sajtó olyan híreket közölt, miszerint az amerikai, brit és francia erők légitámadást indítottak állítólagos vegyifegyver-raktárok ellen.

A vegyifegyvereket egyébként évekkel ezelőtt, nemzetközi szervezetek által ellenőrzött módon kivonták Szíriából. A szíriai kormány tagadja, hogy a nyugati sajtóban emlegetett városban vegyifegyvert vetettek volna be, egyúttal visszahivatkozott rá, hogy azok a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Szervezet irányításával korábban megsemmisítésre kerültek.

A német politikában mostanra elsődleges törésvonalat jelent az Egyesült Államok külpolitikájának követése vagy annak elutasítása. Albert Breininge, az Alternatíva Németországnak párt a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, a kormány amiatt nem meri felvállalni az amerikai katonai beavatkozás támogatását, mert a társadalmi többség békepártisága megkérdőjelezhetetlen.

“Merkel döntése egy stratégiai manőver. Körültekintően kell eljárnia. Németországban nem lehet szavazatokat szerezni katonai beavatkozásokban részvétellel, különösen, mióta a Budneswehr érintetté vált az afganisztáni és több másik misszióban” – mondta.

A politikus hangsúlyozta, hogy az Alternatíva Németországnak párt továbbra is ellenzi a más országok elleni agressziót, mert ennek következményei az agresszor országon csapódnak le, például tömeges bevándorlás formájában. Breininge szerint az AfD alapjaiban ellenezni fog minden olyan külpolitikai döntést, amivel Németország saját magának árt.

http://www.hidfo.ru/2018/04/nemetorszag-nem-tamogatja-az-usa-sziriai-beavatkozasat/

A szíriai állami hírügynökség beszámol arról, hogy több nyugati ország katonai agressziót indított Szíria ellen. Amit a terrorszervezetek támogatásával nem értek el, azt közvetlen katonai beavatkozással próbálják elérni.

A szíriai légvédelmi rendszer szombaton háromoldalú agresszióval kellett szembesüljön, amikor az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia összehangolt légitámadásokat indított Damaszkusz környéke és Homsz ellen – írja a SANA hírügynökség.

A szír állami sajtó elmondása szerint az agresszió célpontja egy kutatóközpont volt, emellett légicsapást mértek a szíriai arab hadsereg raktáraira Homsz területén, ahol a légvédelem több, a nyugati haderő által indított rakétát is elfogott.

A szíriai hírügynökség szerint a Homsz elleni rakétatámadást részben elhárították, az amerikai rakétacsapás következtében azonban három civil veszítette életét.

Eközben rakétatámadás érte a szíriai fegyveres erők egy kutatóközpontját, ahol kizárólag anyagi kár keletkezett.

Donald Trump amerikai elnök a mai nap folyamán rendelte el a francia és brit légierővel közös légicsapásokat. Theresa May brit kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök egyaránt nyíltan bejelentette, hogy részt vesz a Szíria elleni agresszióban.

Tények: titkos szekta tagja lehet a brit kormányfő


http://www.hidfo.ru/2018/04/a-nyugati-orszagok-katonai-agressziot-inditottak-sziria-ellen/




Az USA újabb olajmezőket foglalt le Szíriában

Annak ellenére, hogy Donald Trump ígéretet tett az amerikai fegyveresek Szíriából kivonására, az Egyesült Államok újabb katonai létesítményt épített Deir ez-Zor területén, egy olajmező közelében.

A FarsNews nemzetközi hírügynökség egy helyi arab nyelvű lapra hivatkozva azt írja, hogy az új létesítmény az al-Tanak olajmező közelében található, amit kurd fegyveresek tartanak ellenőrzés alatt, és az amerikaiak logisztikai központként használják, innen szállítanak hadianyagot a kormányerők ellen harcoló csoportoknak.

A bázis működéséről annak ellenére hallani a helyi sajtóban, hogy Donald Trump ígéretet tett arra; kivonulnak Szíriából, “amilyen hamar csak lehetséges”.

A Szíria elleni agresszió megkezdését követően Emmanuel Macron francia elnök olyan nyilatkozatot tett, mely szerint az USA állandó jelenlétet kellene fenntartson az országban. Ekkor tett ígéretet Trump a Szíriából kivonulásra.

“Az amerikai misszió célja nem változott – az elnök egyértelműen kijelentette, hogy az amerikai csapatok mihamarabbi hazahívását akarja. Elkötelezettek vagyunk az ISIS megsemmisítése iránt, és olyan feltételeket akarunk teremteni, melyben többé nem lehetséges a visszatérése. Emellett elvárjuk, hogy térségi szövetségeseink katonai és gazdasági téren nagyobb felelősséget vállaljanak a térség biztonságossá tételében” – áll a Fehér Ház szóvivője által adott közleményben.

Április 14-én az USA, az Egyesült Királyság és Franciaország összehangolt légicsapásokat hajtott végre Szíriában a kormányerők ellen, miután Bassár el-Aszad szír elnök állítólag vegyifegyver támadást rendelt el. Az orosz védelmi minisztérium szerint a három ország erői mintegy 100 rakétát lőttek az országra, ennek nagy részét a szíriai légvédelem elhárította.

Az USA által irányított nemzetközi koalíció 2014 óta folytat különböző hadmozdulatokat Szíria területén. A katonai beavatkozás illegális, mert az ENSZ Biztonsági Tanácsa ahhoz nem adta felhatalmazását. Miközben az orosz fegyveres erők a demokratikusan választott szíriai kormány támogatásával tartózkodnak az országban, az amerikai katonai jelenlétre Szíria korábban sem adott engedélyt, hanem egyértelműen fogalmazva megszállásként beszélnek arról, hogy Szíria bizonyos részeit amerikai fegyveresek tartják ellenőrzés alatt.

http://www.hidfo.ru/2018/04/az-usa-ujabb-olajmezoket-foglalt-le-sziriaban/

Tibor napja
Tibor napján, április 14-én ez a rigmus járta: “Tiborc király könyve szerint, ha zöldül a nyírfa, nem kell félni már a fagytól, akárki is írta”. Persze a szőlősgazdákat ekkor is a várható szőlőtermés érdekelte, így az ő mondókájuk szerint: “ha Tibor napján virágos a cseresznyefa, virágos lészen a szőlő is”.
Április 14. – Tibor napja
Ha ilyenkor már szép zöld a vetés, a rét is kizöldült, akkor jó szénatermésre számíthatsz – vélik a Muravidéken. Azt is megfigyelték, hogy ezen a napon szokott megszólalni a kakukk meg a pacsirta.

Levetették a székely zászlót a csíkszeredai polgármesteri hivatalról

Egy jogerős bírósági ítélet nyomán kénytelen volt eltávolíttatni a székely zászlót és a városzászlót a városháza épületéről.

A zászlóknak az elmúlt napokban történt, be nem jelentett eltávolítására a Székelyhon.ro portál figyelt fel.

A portálnak Füleki Zoltán alpolgármester magyarázta meg a jogi helyzetet. Az alpolgármester felidézte: a jelképek eltávolításáért a székelyföldi románok érdekvédelmi szervezeteként fellépő Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) indított pert, melyben a Marosvásárhelyi Táblabíróság 2016 decemberében hozott a város számára kedvezőtlen jogerős ítéletet. A zászlók ennek ellenére tavaly a helyükön maradtak.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A zászlóperhez egykor magánszemélyként csatlakozott Füleki Zoltán alpolgármester, hogy a pert a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán lehessen folytatni. Az alpolgármester azonban elmondta: a közelmúltban értesítették Strasbourgból, hogy keresetét az előzetes vizsgálat nyomán elutasították.
Füleki Zoltán azt is elmondta: a városházáról zászlókat követni fogja a Városháza felirat is, amely szintén az ADEC által jogerősen megnyert per következtében nem maradhat a helyén. A harmadik elveszített per a Városi Művelődési Ház közelében elhelyezett rúdra felvont székely és városzászlókra vonatkozik, ezeket is le fogják venni.

Füleki Zoltán úgy nyilatkozott, hogy az eltávolított jelképek ügyében is olyan kreatív megoldást keresnek, mint amilyent a polgármesteri hivatal tanácstermében alkalmaztak. Ott zászlók helyett reklámpannókon (roll up) állították ki a levetetett jelképeket.

http://www.origo.hu/nagyvilag/20180413-levettek-a-szekely-zaszlot-csikszeredan.html

Ilyenek lesznek az új rendszámok, ijesztő dologra képesek

Dubajban már folyik a tesztüzeme a GPS-jeladóval kombinált rendszámnak, amelyet 2019-ben akarnak kötelezővé tenni.

A digitális kijelzőt jelentő új rendszámokhoz egy, az autóba épített GPS-jeladó is jár, utóbbi segítségével automatizálják a büntetéseket, gyorshajtás vagy behajtani tilos figyelmen kívül hagyása esetén automatikusan számlázza a vezetőnek a vétséget a rendszer - írta az Automotor.hu.

Ezen kívül az állam valós idejű közlekedési információkhoz is jut azáltal, hogy mindenkiről mindig tudja, hol járnak (vagy épp állnak a dugóban). Olyan funkciókat is említenek a Tag to Connect nevű rendszám mellett, mint hogy a lopás miatt körözés alatt álló autó digitális rendszáma felhívja magára a figyelmet - például villogással.

http://www.origo.hu/auto/20180413-ilyenek-lesznek-az-uj-rendszamok.html

Ceres ünnepe
Április 12-én a gabonaanyát, Cerest magasztalták a Ceralia ünnepén. Tizenötödikén vemhes tehenet áldoztak nyilvánosan a szaporulatáért. A népi kalendárium egyik jeles napját – április 12-ét – Szent Gyula Pápa névünnepe jelöli. Némi pontatlansággal, az esztendő századik napjaként emlegették a veteményezők, amikor már a dinnyések is hozzáfogtak a munkához. A dinnye ültetése után az asszonyok pördültek egyet, hogy amilyen gömbölyűre terül szét forgás közben redőződő szoknyájuk, olyan nagy kerek dinnyék teremjenek. A nap időjárásából ellentétes negyven napot jósoltak a legvénebb megfigyelők, és ezen a napon igyekeztek elvetni a dinnye mellett a krumplit és a salátát.
Április 12. – Száznap ~ Gyula napja
Az év századik napja. Mivel féregűző nap, Bácskában, Baranyában a tisztaság, a takarítás napja. Kitakarítják a lakást, kiűzik a férgeket a lakásból, istállóból. Az emberek, a lovak megfürdenek, a teheneket leöntik, lemossák.
Száznap rámutatónap. A bácskai, baranyai hiedelem szerint 40 napig ellentétes időjárásra kell számítani.
A gazdálkodással kapcsolatban Feketics lakosai azt mondják, e nap előtt nem ajánlatos elkezdeni a szőlő metszését, viszont most kell elvetni az indás növényeket. Székelykevén még azt is tanácsolják, ha dinnyét vetünk, vessünk bukfencet, hogy a dinnyék olyan nagyra nőjenek, mint a bukfenc volt. Ezen a napon nem szabad baromfit ültetni.
Ha erre a napra esik virágvasárnap, akkor meg kell figyelni az időjárást, mert 40 napig olyan lesz, mint ezen a napon. Ha esik az eső, férges lesz a gyümölcs.
Most kell vetni a salátát, krumplit, kerti virágokat.