Az incidens akkor történt, amikor a koszovói parlament a Montenegróval kötött 2015-ös határegyezmény ratifikálásáról kellett volna szavazzon, amely elvileg elősegítené a vízummentesség megszerzését az EU-ban.

Montenegró februárban jutott megállapodásra a határvonalak kapcsán, miután 2015-ben holtpontra jutottak a tárgyalások. Most a koszovói parlament kellene ratifikálja az egyezményt – Montenegró ezt már korábban megtette.

A koszovói ellenzék régóta tiltakozik az egyezmény ellen, és azt állítja, hogy a határvonal kijelölése során Montenegró 8000 hektár földet elvont Koszovó területéből. Ennek okán a ratifikációra tett kísérletek rendszerint utcai összecsapásokba torkollnak, illetve ma a törvényhozók könnygázzal napolták el a szavazást.

Utóbbi incidenst már nyilatkozatban elítélte az EU szomszédpolitikai biztosa, Johannes Hahn.

Koszovó jelenleg az egyetlen balkáni ország, melynek állampolgárai csak vízummal utazhatnak be az Európai Unióba. A helyzet rendezéséhez Koszovó megállapodásra kellene jusson a szomszédos országokkal, beleértve Szerbiát is, ami máig nem ismeri el az ország egyoldalúan függetlenségét.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét. Bár azóta az ENSZ több mint 100 tagja elismerte Koszovót, számos ország, többek közt Szerbia, Oroszország, Kína és Izrael nem ismerte el Koszovó függetlenségét.

http://www.hidfo.ru/2018/03/az-ellenzek-konnygazzal-oszlatta-az-orszaggyulest/