Egy amerikai emberi jogi szervezet vezetője szerint a hatóságok “háborúban állnak a feketékkel”.

A The Intercept napilap újabb dokumentumokat hozott nyilvánosságra, melyek igazolják, hogy az FBI és a Department of Homeland Security (DHS) kifejezetten a fekete aktivisták megfigyelésére összpontosít. Ennek részeként már nem csak online tevékenységüket figyelik meg, de fedett ügynököket is küldenek a fekete aktivisták otthonainak környékére.

A feketék elleni hatósági fellépéssel kapcsolatos dokumentumokat két civil szervezet kérte ki az információszabadság törvényre hivatkozva, amit a szövetségi hatóságok így nem tudtak megtagadni. Kiderült; a feketék etnikai alapon szerveződő függetlenségi mozgalmaira fokozott fenyegetésként tekintenek a hatóságok.

A Szputnyik rádiónak nyilatkozva egy civil szervezet képviselője elmondta, hogy az amerikai hatóságok a fehér felsőbbrendűséget hirdető szervezetek ellen nem lépnek fel ugyanilyen intenzitással, ehelyett főként a négermozgalmak kordában tartásával foglalkoznak.

“Határozottan úgy gondolom, hogy már háborúban állnak a feketékkel. Mint az a cikk is mutatja, az etnikai alapon szerveződő fehér mozgalmak ellen nem lépnek fel ugyanilyen intenzitással”

– mondta Dr. Dave Ragland, hozzátéve, hogy a fekete közösségek szintén úgy érzik, háborúban állnak a hatóságokkal, emiatt fegyverkeznek és kényszert éreznek a közösségi önvédelem megszervezésére.

A civil vezető szerint a hatóságok fenyegetésként tekintenek minden olyan fekete mozgalomra, ami a feketék etnikai identitását erősíti, és fokozott fenyegetésként tekintenek a feketék függetlenségi mozgalmaira.

“A feketék szerveződnek, megpróbálnak független néppé válni, és úgy tűnik, ez az egyik legnagyobb fenyegetés” – mondta.

Mint kiderült, az amerikai hatóságok nem csak megfigyelés alatt tartják a négermozgalmakat, de beépített ügynökökkel megpróbálnak belső konfliktusokat szítani és bomlasztást is folytatnak ezekben a szervezetekben.


http://www.hidfo.ru/2018/03/a-civilek-szerint-mar-faji-haboru-van-amerikaban/