Petőfi Sándor: Nemzeti dal
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most, vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughattak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Pest, 1848. március 13.
Pál Markó
1992. szeptember
Jöjjön a szabadság,
jöjjön az igazság!
Jöjjön, jöjjön már,
ó, alig várjuk már!
Hogy az igazság töltse be fülünket,
átjárja szívünket,
megtöltse lelkünket,
alig várjuk már.
Mert nekünk hazudtak!
Ó, jaj a hazugnak,
ki agyunkat,
lelkünket tiporta,
kinek száját száz meg száz
hazug szó elhagyta,
kinek nem volt szent semmi,
ki zászlónk leköpte,
jaj a hazugnak,
ki mindezt megtette.
Mert az emberek,
negyven év után,
a tévé előtt,
minden délután,
mint hipnózis alanya
nézik a képernyőt,
hol ködösítő riporter,
ferdítő bemondó,
hazug szónokló,
áruló hírmondó,
mind-mind ontják fülünkbe a hazugságot,
a megvágott igazságot,
hogy lázadjunk hamis célokért,
hirdessünk hazugságot,
s pusztítsuk az igazságot.
Mert valami ismeretlen erő,
bukott hatalom,
még mindig suttog felénk
egynéhány karzaton,
s megbújva valahol lelkünk mélyén,
agyunk rejtekében,
de nem csupán ott,
hanem gyárak sötétjében,
asztalok mögött,
ahol még homály van,
megbújtak néhányan.
De nem túl sokáig,
mert látjuk: már nem bújnak,
mi bújunk,
ők újra szónokolnak,
bátran kilépnek a világosságba,
támadnak, mocskolnak újra,
újra minket,
mint aki igazságot hirdet,
s joggal hirdethet.
Mert nekik joguk van,
joguk van mindenre,
szórni a szitkokat,
lopni a pénzeket,
meghozni ítéletet,
vagy megtagadni, ha kell,
ha ők ítéltetnének,
ha mi ítélnénk őket,
ha mernénk ítélni,
ha mernénk beszélni,
ha mernénk szólalni.
Mert ki ellenük szól
az mindjárt fasiszta,
rasszista, vagy nacionalista,
kit földbe kell tiporni,
sárral bemocskolni,
pártjából kizárni,
börtönbe bezárni,
megkínozni s felakasztani.
Mert ha szóhoz jut félő,
hogy akkor már késő,
s hatalmuk mint kártyavár összedől.
Ady Endre: A grófi szérűn
Nyár-éjszakán a grófi szérün
Reccsen a deszka-palánk
S asztag-városban pirosan
Mordul az égre a láng.
Éjféli hajnal, szörnyű fény ez,
Nincs párja, napja, neve.
Fut, reszket a riadt mezőn
Az égő élet heve.
Koldus, rossz álmú zsellér ébred,
Lompos, bús kutya csahol.
Az egész táj vad fájdalom.
S a gróf mulat valahol.
Szenes kalászok énekelnek
Gonosz, csúfos éneket:
„Korgó gyomrú magyar paraszt,
Hát mi vagyok én neked?”
„Mért fáj neked az égő élet?
Nincs benne részed soha.
Ne sírj, grófodnak lesz azért
Leánya, pénze, bora.”
„Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
Mint máskor, hogyha akar.
Élethez, szemhez nincs közöd,
Grófi föld ez és magyar.”
S mégis, amikor jön a reggel
S pernyét fújnak a szelek,
A grófi szérün ott zokog
Egy egész koldus-sereg.
Siratják a semmit, a másét,
- A gróf tán épp agarász -
Érzik titkon, hogy az övék
E bús élet s a kalász
Bencze Imre: Édes, Ékes Apanyelvünk
Lőrincze Lajosnak és Grétsy Lászlónak
Kezdjük tán a “jó” szóval, tárgy esetben “jót“,
ámde “tó“-ból “tavat” lesz, nem pediglen “tót“.
Egyes számban “kő” a kő, többes számban “kövek“,
nőnek “nők” a többese, helytelen a “növek“.
Többesben a tő nem “tők“, szabatosan “tövek“,
amint hogy a cső nem “csők“, magyar földön “csövek“.
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán “vövek“?
Azt se’ tudom, mi a “cö“? Egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jő, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve “csó“?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden;
amíg mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.
Agysebész, ki agyat műt otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tűvet.
Munka után füvet nyír, véletlen se fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek, erre sokan felfüleltek,
kik a népet felültették… mindnyájukat leültették.
Foglár fogán fog-lyuk van, nosza, tömni fogjuk!
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje - vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes-kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába Kőbe lövet,
országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg ’s ridegen,
néha játszik nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
mit válasszon? A Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek, előítélettől mentek,
estefelé arra mentek, én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem: megnősülök. Fogadok két feleséget.
Megtanultam: két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem,
mint a dinnye megértem,
anyósomat megértem…
én a pénzem megértem.
Hibamentes mentő vagyok.
Szőke Tisza pertján mentem:
díszmagyarom vízbe esett,
díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek: fent is lent meg lent is lent.
Kikent kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
hajma lapult kosarában meg egy tasak kőrözött.
Fölvágós a középhátvéd, három csatárt fölvágott,
hát belőle vajon mi lesz: fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron: árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon, kitartásod meghat, Áron.
Felment, fölment, tejfel, tejföl; ne is folytasd, barátom:
első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Földmérő küzd öllel, árral;
árhivatal szökő árral,
ármentő a szökőárral,
suszter inas bökőárral.
Magyarország olyan ország hol a nemes nemtelen,
lábasodnak nincsen lába, aki szemes: szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára, s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces, vagy rovar netán a toportyánféreg?
Egyesben a vakondokok “vakond” avagy “vakondok“.
Hasonlóképp helyes lesz a “kanon” meg a “kanonok“?
Nemileg vagy némileg? - gyakori a gikszer.
“Kedves ege-segedre” - köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: tevéd, tévéd, téved;
merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: kimosta anyukám a kádat!
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: enyém, enyéd, enyé;
nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv - azt hiszem, meggyőztelek Barátom -
külön-leges-legszebb nyelv kerek e nagy világon!
Hervay Gizella: Igaz Szó
Ami van, azzal
Mindig azzal, ami van:
kővel, husánggal,
égből lopott lánggal,
kerékkel, kereszttel,
Dávid Ferenccel,
cséphadaróval,
szekerce-szóval,
hitvitával,
hitért- halállal,
végvári vígsággal,
vésett virággal,
Vitéz Mihállyal,
balladával,
karddal-kenyérrel,
a kenyér nevével,
kaszával-könyvvel,
Dózsa Györggyel,
tűzkoronával,
lélekbeli lánggal,
szarvassá lett fiú-
kiáltozással,
meztelenre nyúzott idegekkel,
megcélzott koponyával,
kivetettel,
pajzsnak feltartott
értelemmel,
várnak állított
szerelemmel,
liliomszállal,
káromkodással,
élettel- halállal,
ami van, azzal---
a megmaradásért.
, 1972 január
Marosvásárhely
Kannás Alajos: Kiáltvány
Csapó Bandinak
Nagymagyarország széjjeltépve
de élnek még a magyarok.
Lásd Erdélyt, nézz a Felvidékre.
Versailles - Trianon nem volt béke,
csupán vak bosszú aratott.
Nagymagyarország széjjeltépve,
de még magyarok vérzenek
Bácskában is. S egy újabb béke(?)
eladta mind a végeket...
Nagymagyország széjjeltépve
születnek újabb államok.
Csupán Trianon - véres kéve -,
végleges határt vághatott!?
Nem és nem és Nem Nem,
egyre harcolj a gyilkos béke ellen!
Határt, sorompót dönts keresve
békét. S ne hulljon ránk az este.
Trianon nem, NEM sérthetetlen!
Krisztus Vérének Hordozói
Egyazon Kelyhek Vagytok Ti Mind
Krisztus Vérének Hordozói
Szent Kötelékből Valók
Hitetek Tiszta
Emeljétek fel végre fejetek
Hogy lássák szemetekben a Fényt
Mely lelketek mélységes tükre
S Új Világ jöttének Üdve
Szent kötelékből valók
Emeljétek fel végre fejetek
Kelyhek Vagytok Ti Mind
Krisztus Vérének hordozói
2009-09-14 16.22.
Légy bátor – Zászlóvivő
Ha ütött is már a végső óra,
Ha nem hallgat más az Igaz Szóra,
Akkor is csak szeress s légy bátor,
Ha elesnél, állj talpra százszor!
Kezedet már az Égben fogják,
Utad merre tart, szívedből mondják.
Bízz magadban és a magas Égben,
Tudd Te vagy a Remény az örök Fényben!
Csak szeress és légy bátor,
Jövendölünk, olvass a mából!
Jeleinket szívedbe írtuk,
Csatáinkat általad vívjuk.
Szeress és légy bátor,
Szerelem nőjön Életfából!
Hajtson s virágozzon ezernyi ágat,
Föld mélyében nyíljon megannyi járat!
Te légy, ki mindezt lelkében hordja,
Ki a Titkokat nékünk csendesen mondja.
Csak szeress, bízz és légy bátor,
S kezedbe adjuk a kibomló Zászlót!
Tartsd, vidd, emeld az Égbe,
Fel egész' a Megváltó Fénybe!
Zászlóvivő!
Téged köszönt most a Tábor,
Hát gyerünk, szeress, bízz,
S légy bátor!
2009. augusztus 30. 14.40.
Lesz, lesz, lesz...
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Hegyen-völgyön lakodalom, ünnep lesz.
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Miénk lesz még Kassa, Pozsony, Eperjes!
A miénk volt ezer évig,
Egy falut sem hagyunk nékik,
Minden magyar hitvallása ez, ez, ez:
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Ez az ország újra csak a miénk lesz.
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Kolozsvár is újra magyar város lesz.
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Szabadka is újra magyar címert vesz.
Akárhogy is berzenkednek,
Acsarkodnak, hetvenkednek,
Erről majd a magyar virtus tesz, tesz, tesz!
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz,
Magyarország újra nagy és boldog lesz!
Szathmáry István: Országzászló
Urmánczy Nándornak, az Országzászló lánglelkű vezérének küldöm
Magyar zászló, nemzetemnek lobogója,
Van-e nálad szebb, dicsőbb múlt hordozója?
Büszke láng gyúl a szívemben, hogyha látlak,
Büszke vére forrva pezsdül hős apáknak.
Úgy jövünk, mint Napkeletnek bősz viharja,
A kezünkben hun Attila égi kardja.
S lesz belőlük a kereszt új, nagy csodája:
Nagy Hunyadi oszmánverő katonája.
Hős csatákban addig omlik, hull vérünk,
Míg Mohácshoz, ama roppant sírhoz érünk,
És amikor Zrínyi Miklós kardja villan,
Bécsi sasnak karma dúl már vállainkban.
Új legendák, új vitézek sora támad:
Szent szabadság, érted vívjuk szent csatánkat.
A mi zászlónk nagy Rákóczi, Kossuth óta
A szabadság vérrel ázott lobogója!
Szörnyű számum szántja végig a világot,
S rendületlen érccsoportként őrt ki áll ott,
Hol sikongva, legvadabbul zúg az orkán.
A Doberdón s a Kárpátok ormán?
Újra ő: a magyar honvéd... Földet rázó
Vérviharban ott lobog az ősi zászló,
Ott lobog a három szent szín... Hogyha látja,
Énekelve ront a honvéd száz halálba.
És mikor a poshadó láp csőcseléke
A dicső jelt meggyalázta és letépte
Akkor lett e szép, nagy ország csonka rommá
S elszakított, ősi földje bús vadonná.
Csonka földön, félárbocon leng azóta
Nemzetünknek ezeréves lobogója,
Hogy hirdesse nemcsak zord és néma gyászunk
De törhetlen, dacos élni-akarásunk.
Magyar zászló, színeidben egybeolvad
A dicső Múlt, bús Jelen és büszke Holnap:
Ősi földjét, melyet Árpád kardja szerzett,
Ősi daccal visszavívja ez a nemzet.
Most szívünkben ősi dacnak láza forrjon,
Most a vérünk, mint a láva, úgy daloljon,
Vagy lobogjunk üstökösként fenn az égen
Új időknek, új viharnak jósaképpen:
Sátán műve, Trianonnak céda lánya,
Odaültél a Hazugság trónusára,
De az Isten e cudar bűnt megtorolja:
Egy nap onnan letaszítunk a pokolba.
Erre buzdíts, nemzetemnek lobogója,
A szívünkbe izzó lángbetűket róva,
S azt a hajnalt, büszke hajnalt ha megéred,
Hirdesd akkor a dicső, új ezredévet!
Simonyi Imre: Rendületlenül
S ha másként nem - hát legbelül:
hazádnak rendületlenül!
S ha restelled, hogy hangosan;
Nehogy meghalja más kívül?
Hát szakálladba dörmögd hogy:
Nincs hely számodra e-kívül.
De aztán - rendületlenül!
Ezt aztán - rendületlenül!
Hogy e-kívül, hogy e-kívül:
nincs más belül, nincs más belül!
Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala
Hol van a hon, melynek Árpád vére
Győzelemben csorga szent földére,
Mely nevével hév szerelmet gyújt;
S messze képét bújdosó magzatja,
Még Kalypso keblén is siratja,
S kart feléje búsan vágyva nyújt?
Itt van a hon, ah nem mint a régi,
Pusztaságban nyúlnak el vidéki,
Többé nem győzelmek honja már;
Elhamvadt a magzat hő szerelme,
Nincs magasra vívó szenvedelme,
Jégkebelben fásult szívet zár.
Hol van a bérc, és a vár fölette,
Szondi melynek sáncait védlette,
Tékozolva híven életét;
Honnan a hír felszáll, s arculatja
Lángsugárit távol ragyogtatja,
S fényt a késő századokra vét?
Itt van a bérc, s omladék fölette,
Mely a hőst és hírét eltemette,
Bús feledség hamván, s néma hant;
Völgyben űl a gyáva kor s határa
Szűk köréből őse saslakára
Szédeleg ha néha felpillant.
És hol a nép, mely pályát izzadni,
S izzadás közt hősi bért aratni
Ősz atyáknak nyomdokin tanúlt;
S szenvedett bár, s bajról bajra hága,
Hervadatlan volt szép ifjusága,
A jelenben múlt s jövő virúlt?
Vándor állj meg! korcs volt anyja vére,
Más faj állott a kihúnyt helyére,
Gyönge fővel, romlott, szívtelen;
A dicső nép, mely tanúlt izzadni,
S izzadás közt hősi bért aratni,
Névben él csak, többé nincs jelen.
Zúg március
...........
Én szemfedőlapod lerántom:
kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
úgy kelj föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
lopnak a bőség kosarából,
a jognak asztalánál lopnak,
népek nevében! S te halott vagy?
Holnap a szellem napvilágát
roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra, Petőfi! Sírodat rázom:
szólj még egyszer a Szabadságról!
