Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Egyedül Magyarország mert felszólalni a lakosságcsere programmal szemben

2018. március 12. - Andre Lowoa

A magyar külügyminisztérium határozott kiállása miatt nem beszélhetnek közös uniós álláspontként a tömeges bevándorlás támogatásáról az ENSZ szervezetében – derült ki a 444.hu beszámolójából.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hétfőn az ENSZ New York-i találkozóján senki nem beszélhet közös uniós álláspontként a bevándorlás támogatásáról, hiszen ezt Magyarország mint uniós tagállam nem támogatja, ezért közös uniós álláspont sincs ebben a kérdésben.

“Az országcsoportokat követően a magyar külügyminiszter kap először szót a vitában, ahol ismerteti a kormány 12 pontos álláspontját, és világossá teszi, hogy Magyarország mindaddig ellenzi a csomagot, amíg a kormány valamennyi pontja bele nem kerül” – írták.

A rendezvényen ennek megfelelően nem szólalhat fel az EU delegációvezetője és soros elnöksége sem.

Február közepén az ENSZ menekültügyi hivatala arra kérte Magyarországot, hogy hajtsa végre azt a migrációs tervet, amit a menekültválság tetőzésekor, 2015 őszén szabadkőműves páholyok fogalmaztak meg egy közös nyilatkozatban.

Az ENSZ menekültügyi hivatalnának közleménye szerint a nemzetközi szervezet a határellenőrzés eltörlését várja el Magyarországtól, emellett követeli, hogy a százmilliós külföldi támogatásokból működő szervezetek tovább folytathassák a migráció szervezését Magyarországon és az Európai Unióban.

http://www.hidfo.ru/2018/03/egyedul-magyarorszag-mert-felszolalni-a-lakossagcsere-programmal-szemben/

süti beállítások módosítása