A külföldről finanszírozott civil szervezetek nem támogatják, hogy a lakosság dönthessen az őket érintő szabályozásról – ehelyett a Soros-hálózat által befolyásolt bíróság döntését tartanák irányadónak.

A külföldről százmilliós nagyságrendű anyagi támogatásban részesülő ügynökszervezetek egy közös nyilatkozatot jelentettek meg a Társaság a Szabadságjogokért nevű csoport weboldalán, melyben G. Soros donorszervezetének álláspontját ismételték meg. Az Open Society Foundations vezetői korábban már nyilvánosan kijelentették; ha tehetnék, semmiről nem kérdeznék meg a magyar emberek véleményét.

Így tett a TASZ nevű szervezet is, ami a közvélemény meghallgatása helyett inkább annak a bíróságnak a döntésében bízna, aminek “szakmai továbbképzésére” már több száz millió forintot költött a Soros-hálózat. A Soros által finanszírozott 444.hu beszámolójából kiderült; a hálózat tagjai “a népszavazást alkalmatlan eszköznek tartják a törvény eltörlésére”.

“A civilek szerint népszavazás helyett inkább azoknak a bírói testületeknek kellene kimondaniuk, hogy a törvény jogsértő, amelyek elé került már a törvény, illetve amelyek elé a közeljövőben kerülni fog.” – írták.

Márciusban Goran Buldioski, az Open Society Foundations európai igazgatója az Index.hu-nak adott interjú során a következőket mondta; „Van értelme 8 millió magyarral konzultálni erről? Szerintem nincs.”




Mint a Magyar Idők napilap beszámolójából kiderült, G. Soros donorszervezete, az Open Society Foundations rendszeresen ad több száz milliós támogatásokat azoknak a civil szervezeteknek, akik utána személyes kapcsolat kiépítésére törekszenek bírákkal, ügyészekkel, és általánosságban véve úgynevezett “érzékenyítő képzésekkel” megpróbálják G. Soros nézetei szerint befolyásolni a jogásztársadalmat.

A “civilek” szerint demokratikus lenne, ha olyan személyek dönthetnének az őket érintő szabályozásról, akiknek korábban százmilliós támogatásokból képzéseket tartottak, és ennek során személyes kapcsolatba kerültek velük.

 




http://www.hidfo.ru/2017/11/a-birosagi-korrupcio-erejeben-biznak-soros-ugynokei/