Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Az ukránok nincsenek megelégedve az uniós társulási egyezménnyel

2017. szeptember 18. - Andre Lowoa

Az ukrán hatóságok nincsenek megelégedve az Európai Unióval megkötött társulási egyezménnyel, és annak felülvizsgálását szorgalmazzák. Kiderült: az ukrán exportőrök nem profitálnak az egyezményből, az európai termékek viszont elárasztották Ukrajnát.

Natalija Mikolska kereskedelmi biztos szerint Kijev újra akarja tárgyalni az Európai Unióval kötött társulási egyezmény feltételeit, mert az egyezménnyel bevezetett kvóták előnytelennek bizonyultak Ukrajna számára. Elmondása szerint tovább kell erősíteni az európai-ukrán kereskedelmi kapcsolatokat, a jelenleg érvényben lévő szabályozással pedig az a probléma, hogy Ukrajna nem exportálhat eleget Európába.

Az Európai Unió és Ukrajna közti társulási egyezmény részlegesen 2016 január 1-jén lépett működésbe, majd 2017 szeptember 1-jén teljes körűvé vált. Az EU 36 féle ukrán termékre vetett ki kvótákat, melyek azt szabályozzák, mekkora értékben exportálhatnak ukrán vállalkozások az EU területére.

Miközben az Európai Unió Ukrajna fő kereskedelmi partnere, és az ország import termékeinek több mint 40%-a az EU-ból érkezik, az Ukrán Mezőgazdasági Klub (UKAB) adatai szerint Ukrajna már az első negyedévben elhasználta az exportkvótákat. Ez azt jelenti, hogy az európai termékek akadálytalanul áramlanak Ukrajnába, az ukrán cégek azonban nem exportálhatnak eleget Európába.

Viktor Janukovics idején az ukrán kormány amiatt nem írta alá a társulási egyezményt, mert tisztában voltak azzal, hogy az előnytelen lenne Ukrajna számára. Az ukrán kormány 2014-es elmozdítása után azonban az új kormány aláírta az egyezményt, majd most, annak életbe léptetése után akarják módosítani ugyanazon indokok mentén, ami miatt Janukovics az aláírását megtagadta.

Magyarország nem támogatja az Ukrajna számára fontos döntéseket


http://www.hidfo.ru/2017/09/az-ukranok-nincsenek-megelegedve-az-unios-tarsulasi-egyezmennyel/

süti beállítások módosítása