Ez most „összeesküvés-elmélet” lesz a javából, azzal a kivétellel, hogy nincs benne összeesküvés és nem elmélet, hanem tény, ami éppen közismert is lehetne. Ne lepődjünk meg, hiszen sok hasonló kérdéssel ez a helyzet. A címke mégis ragadós, mert így kevesebben veszik komolyan. Komolyság alatt pedig még véletlenül se azt értsük, hogy az aggodalmainkat fűtő listánkhoz újabb tételt kellene adnunk. Nem. Csupán azt, hogy az időjárás módosítása, történjen az jószándékból vagy sem, régóta működő, és folyamatosan fejlődő terület.

Igen, az időjárás befolyásolásáról van szó és bár tényleg nem újdonsággal állunk szemben, azért bátorkodom mégis elővenni, mert felmerült a gyanú, hogy a pár napja említett texasi ítéletidőhöz is köze lehet. Egyúttal azon is elgondolkodhatok, hogy nem kellene-e lecserélni a korábbi címet, hiszen hogyan lehet „ítéletnek” nevezni azt, amit mi hozunk a saját nyakunkra? Bár az is igaz, hogy az ítélettel ez gyakran megesik.

A jelen esetben az történt, hogy egy néhány napja közreadott, augusztus 24-i keltezésű dokumentum szerint néhány tudós éppen mostanában végzett felhő magvasítást Texas bizonyos területein. A dokumentum sikeresnek értékeli az akciót, mert „a vihar hosszabb életű volt és több esőt eredményezett nagyobb terület felett”.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezek a tudósok szánt szándékkal egy pusztító hurrikánt szabadítottak Texasra, csupán azt, hogy ezzel a technológiával ismét egy olyan szellemet engedtek ki a palackból, amit már nem lehet visszacsalogatni.

Egyébként előfordult már, hogy egy aszályos területen sikerült esőt fakasztaniuk, például Kaliforniában, és Texas mostani esetében is valószínűleg arról van szó, hogy az emberi segítség nélkül létrejött trópusi vihar hozta csapadékot akarták nagyobb területen szétosztani.

Ugyanakkor az ilyen jellegű kísérletben résztvevő egyes tudósok szerint az eljárás fordítva sülhet el, és miközben esőt csihol az egyik helyen, aszályt okoz máshol, sőt, erősítheti az amúgy is egyre szélsőségesebb időjárási jelenségeket és visszafordíthatatlan károkat okozhat a természetben.

A módszer egyébként annyira nem új, hogy 1952-ben a Cumulus Hadművelet 35 halálos áldozatot követelő áradást idézett elő az angliai Devon városában.

1997-ben pedig az akkori amerikai védelmi miniszter, William Cohen a következőket mondta:

„Mások ökológiai hadviselést folytatnak, ami által megváltoztatják az időjárást, vagy földrengéseket és vulkánkitöréseket idéznek elő elektromágneses hullámok segítségével.”

Nekünk pedig bizodalmunk lehet, hogy Jézus szavára nemcsak a tengeri, de az elektromágneses hullámok is lecsillapodnak.

Zárójelben, na meg a miheztartás végett, néhány szó a felhőmagvasításról:
A világ számos aszályos vidékén évtizedek óta próbálják befolyásolni az időárást a felhőmagvasítás (angolul cloud seeding) nevű módszerrel. Ennek során földi ágyúk vagy repülőgépek ezüstjodiddal, folyékony nitrogénnel vagy szárazjéggel (fagyasztott szén-dioxiddal) bombázzák az eget. Az anyagok cseppképző hatásúak; a felhőben szétszóródott részecskék körül kicsapódik a nedvesség, és elég nagy tömegű vízcseppek keletkeznek ahhoz, hogy a Föld vonzereje miatt lehulljanak. Az eljárással manipulálni lehet, hogy hol ürüljön ki a felhő, illetve, hogy hol ne legyen eső.


http://idokjelei.hu/2017/09/nem-csalas-nem-amitas-csak-egy-kis-felhomagvasitas/