Egy a londoni rendőrség által végzett titkos szimuláció szerint a terroristák öt perc alatt be tudnának jutni a parlamentbe, ahol száz képviselőt is meggyilkolhatnának – derült ki a Telegraph brit lap beszámolójából.

A szimuláció során a terroristák hajóval, a folyón keresztül kerültek közel a parlament épületéhez, ahová mintegy öt perc alatt be is jutottak. A szimulált támadás, ha a valóságban megtörténik, mintegy száz parlamenti képviselő halálával végződött volna – áll a beszámolóban.

A Telegraph a gyakorlatról értesített személyekre hivatkozva azt írja, a parlamenti képviselők többségét nem értesítették a szimulációról, a politikusok a gyakorlat idején nem tartózkodtak az épületben.

A szimuláció eredményei alapján a rendőrség számos javaslattal állt elő a parlament biztonságának fokozásához; többek közt akadályokat helyeznek el a folyón, hogy onnan ne lehessen megközelíteni az épületet, emellett fegyveres őröket helyeznek el a víz felőli bejáratnál.

Az Egyesült Királyságban számos terrortámadás történt 2017-ben, ezek egy része a parlament közvetlen közelében.

http://www.hidfo.ru/2017/08/szaz-brit-politikussal-is-vegezhettek-volna-a-parlamentbe-bejuto-terroristak/