Németországban egyre látványosabban erősödnek a bevándorlásellenes mozgalmak.

Németországban a lakosság negyede bevándorló, de nem tanulnak meg németül, ehelyett angolul vagy arabul beszélnek.

Németországban a globalizáció és a bevándorlás mára közvetlen fenyegetést jelent a német nyelv és kultúra fennmaradására; a nem-európai bevándorlók arabul beszélnek, az európai bevándorlók pedig angolul, emiatt mostanra a németek is elkezdték kényelmetlenül érezni magukat a saját országukban.

Jens Spahn – pénzügyminiszter-helyettes, aki sokak szerint Angela Merkel utóda lehet a kancellári poszton – őrültségnek nevezte, hogy Németországban egyre többen beszélnek angolul, és a sajtónak nyilatkozva arról beszélt; mára ez a fajta “sokszínűség” közvetlen fenyegetést jelent a német nyelv és kultúra fennmaradására. “Az együttélés csak akkor működik, ha mindannyian beszélünk németül. Ezt minden bevándorlótól elvárhatjuk” – mondta a Telegraph brit lapnak nyilatkozva.

Spahn kifejezetten azokat kritizálta, akik európai országból érkeznek Berlinbe munkavállalás céljából, de nem tanulnak meg németül, ehelyett angolul beszélnek. A Neue Osnabrücker Zeitungak nyilatkozva azt mondta;

“egyszerűen dühítő, hogy Berlinben a pincérek kizárólag angolul beszélnek.”

A politikus elmondása szerint ilyen őrültség soha nem történhetne meg például Párizsban, ahol a franciák máig büszkék a saját nyelvükre, és távolságtartással kezelik, akik meg sem próbál megtanulni franciául.

Spahn szerint ráadásul az angol nyelv ma már riasztó mértékben rátelepedett a németre. Az országba érkező sok millió európai bevándorló szinte csak angolul beszél, a német iskolákban pedig alapvető készségként tanítják az angol nyelvet. Így ahelyett, hogy a jöttmentek kénytelenek lennének megtanulni németül, a németek tanulnak meg angolul, miközben a német nyelvet egyre látványosabban eltorzítják az angolból átvett jövevényszavak.

2015-ben a kancellária elrendelte, hogy az állandó tartózkodási engedély megszerzése érdekében a migránsok meg kell tanuljanak németül – ez azonban nem érvényes a “kevésbé sikeres gazdaságú” országból érkező menedékkérőkre.

Spahn szerint az ehhez hasonló kivételek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a tömeges bevándorlás és a globalizáció mára közvetlen fenyegetést jelent a német nyelvre és kultúrára.

“Szükségünk van arra, hogy otthonunk legyen, hogy otthon érezzük magunkat” – mondta. “Az emberek tudni akarják, mit várhatnak a mindennapi élettől, és hogy a dolgok nem változnak állandó jelleggel. Nem minden kulturális különbség jelent értéket.”

A Daily Express beszámolója szerint számos német képviselő küldött közös levelet Angela Merkel német kancellárnak, amelyben arra kérik, hogy az uniós és nemzetközi hivatalokban való hivatalos használat mellett arról is gondoskodjon, hogy Németországban általános jelleggel használják a német nyelvet. Németország lakosságának egynegyede bevándorló, és ennek az embertömegnek többsége már nem a németet, hanem az arab vagy angol nyelvet használja a mindennapi életben.

http://www.hidfo.ru/2017/08/a-nemet-nyelv-halala-miatt-aggodnak-berlinben/