Nem volt elég atlantista párt Magyarországon, ezért csináltak egy sokadikat, hátha ezt majd szeretni fogják a választók – derült ki az Index.hu beszámolójából.

A lap leírása alapján ez a párt kiválóan illeszkedik majd az atlantista kánonba, hiszen vezetőjük a liberális lapnak adott interjú során minden szokványos kelléket felsorolt: például támogatják az euro-atlanti integrációt, be akarják vezetni az eurót, és függetlenedni akarnak Oroszországtól – bármit is jelentsen ez, EU-tagállamként és két évtizednyi NATO-tagság után.

Annak ellenére, hogy a Polgári Világ nevű párt a liberális sajtó beszámolóiból vált ismertté, azt állítják, hogy jobboldali szavazókat akarnak szerezni: erről pedig mi sem gondoskodhat jobban, mint egy Keresztény vezetéknevű személyt megválasztani elnöknek.

Korábban már a Nyugat.hu is reklámozta ezt a pártot.

Keresztény szerint „az euró bevezetése több mint egy pénzcsere”, „egy olyan európai szabályrendszerbe lépünk be, amely biztosítani fogja Magyarországon a gazdasági fejlődést és a demokráciát és a putyini Oroszországtól való függetlenséget”. – áll a beszámolóban.

Az Index beszámolójából kiderült, hogy az újabb atlantista párt Oroszországgal kapcsolatos “távolságtartása” nem véletlen: vezetőjük egy amerikai egyetemen végzett, ezután jött vissza Magyarországra pártot alapítani.

A párt célkitűzése: 2018-ban a Fidesz ne kerüljön többségbe a parlamentben. Akkor végre újra a fejlett Nyugathoz tartozhatnánk, és minden ugyanolyan jó lenne, mint az elmúlt harminc évben.

 

http://www.hidfo.ru/2017/08/hianypotlo-jellegu-ez-a-sokadik-atlantista-part/