Évente több mint tízmillió kutyát esznek meg a kínaiak; nemrég egyetlen nap alatt tízezer ebet fogyasztottak el egy kutyahús evő fesztiválon, amit az állatvédők heves tiltakozása ellenére megtartottak.

A napokban, június 21-én kezdetét vette a Yulin kutyahús-fesztivál, annak ellenére, hogy korábban állatvédő szervezetek tiltakozása után olyan hírek terjedtek, miszerint betiltják a fesztivált, vagy ott nem fognak kutyahúst árulni.

A hatóságok elmondása szerint nem áll hatalmukban betiltani vagy szankcionálni ezt a rendezvényt, hiszen Kínában nem illegális a kutyahús fogyasztása. A Kuanghszi-Csuang Autonóm Területen tartott fesztivált 2010-ben kezdték megrendezni; ilyenkor egyetlen nap alatt több mint tízezer kutyát esznek meg.

Kínában nagy hagyománya van a kutyahús-fogyasztásnak: az ázsiai országban évente több mint tízmillió kutyát esznek meg, de nem-hivatalos becslések szerint ez a szám akár 20 millió is lehet.

Az állatvédő szervezetek idén is megpróbálták betiltatni a rendezvényt; az esemény “morálisan megosztó” jellege mellett többek közt azt állították, hogy ilyenkor rengeteg házi-kedvencnek is nyoma veszik – sokan valószínűleg idén is illegális portékaként végezték valamelyik hentespulton.

http://www.hidfo.ru/2017/06/evente-tizmillio-kutyat-esznek-meg-a-kinaiak/