Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

London muszlim polgármestere megerősítette a mecsetek rendőri védelmét

2017. június 20. - Andre Lowoa


Sadiq Khan, London pakisztáni származású polgármestere elrendelte a mecsetek rendőri védelmének megerősítését, miután támadás érte a Finsbury mecsetnél az éjféli ima után távozó híveket.

Khan arra kérte a londoniakat, hogy maradjanak nyugodtak, emellett kijelentette, hogy a város lakóit „soha nem fogják egymás ellen fordítani”.

Hétfőn egy ember kisteherautóval a mecsetből távozók közé hajtott a Finsbury Parkban. Az incidens során tízen megsérültek, később egy ember belehalt a sérüléseibe. A támadás valamennyi áldozata muszlim volt, az incidenst terrortámadásként kezelik a hatóságok.

Khan szerint a brit kormány fel kellene hagyjon a rendőrség további forrásmegvonására vonatkozó tervekkel, tekintve, hogy az utóbbi hónapok során több terrortámadás is történt az országban.

Mostanra már 13 hónapja mondom, hogy komoly aggodalmakat vet fel a rendőrség forrásainak elapadása. A kormánynak azt üzenem, hogy ne hajtsák végre azt a tervet, amivel további 400 millió fontot vonnának el a rendőrség költségvetéséből” – mondta.

Khan ellátogatott a támadás helyszínére, innen nyilatkozott a Sky News tudósítóinak.

http://www.hidfo.ru/2017/06/london-muszlim-polgarmestere-megerositette-a-mecsetek-rendori-vedelmet/

süti beállítások módosítása